Diurnus a szekunak dolgozott
Bodor Pál először beszél múltjának e fejezetéről
Bodor Pált, az Erdélyből áttelepült újságíró-publicistát és néhány társát a román titkosszolgálat 45 éve arra "kérte fel", hogy magyar származású írók műveiről mondjanak szakvéleményt. A Hetek című lapnak adott interjújában Diurnus elmondja: kisregényt ír az ügyről; "ez ma már fő lelkiismereti feladatom."
"Nagyobb szikladarabok" is vannak a szívén - mondja a 75 éves, ismert baloldali újságíró-publicista abban az interjúban, amit a Hetek című hetilapnak adott, múltjának eddig ismeretlen fejezetéről. Bodor Pál a beszélgetés során elismeri: több mint négy évtizeddel ezelőtt magyar származású írókról jelentéseket írt a román titkosszolgálatnak.
"Úgy negyvenöt évvel ezelőtt, többedmagammal, írásban és szóban tiltakoztam az ellen, hogy (...) a román államvédelem tisztjei 'irodalmi elemzéseket' végezzenek írók és költők műveivel kapcsolatosan. A műelemzéseket azután az eljárás során bizonyítékként használták fel az illető ellen. (...) Föllépésünk eredménye néhányunkra nézve igen kínos volt: 'igazat adtak' nekünk, és fölkértek arra, hogy némely írásról mi mondjunk véleményt" - mondja Bodor Pál.
"Jót tettem vagy rosszat?" (fotó: terasz.hu)
|
A Hetek kérdésére, hogy ebben a "kiszolgáltatott helyzetben" is meg tudta-e menteni egy-két kollégáját, Bodor azt mondja: igen, például egy ma Stockholmban élő ismert írót és műfordítót "ismét lecsuktak volna, ha házkutatáson összeszedett kéziratainak a szekus értelmezése érvényesül. Ezt meg tudtuk akadályozni."
Az akkoriban meggyőződéses kommunista Bodor azonban az interjúban hosszan beszél lelkiismereti problémáiról. "Az erkölcsi dilemmák látszólag roppant egyszerűen megfogalmazhatók. Jót tettem vagy rosszat? (...) A nem kellőképpen tájékozott ember jóhiszeműségéről utólag kiderülhet, hogy bűnös."
Bodor Pál Budapesten született, 1930. július 28-án. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Kolozsvárott végezte, közben több napilap szerkesztőségében is dolgozott. 1951-67 között az Utunk című folyóirat belső munkatársa volt, majd az Irodalmi Könyvkiadó magyar részlegének főszerkesztőjeként és a Kriterion Kiadó főszerkesztőjeként tevékenykedett. 22 éve Budapesten telepedett le. A Magyar Nemzet rovatszerkesztője lett, Diurnus álnéven előbb a Nemzetbe, majd a Népszabadságba írt jegyzeteket. Április óta a klubhalo.hu-n vezeti "Diurnus naplóját."
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére











