H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Belföld betűméret: + -

Gyurcsány felpuhított "szembenézése" - az MSZP-elit büszke a Kádár-rendszerre

A Kádár-korszak megítélése volt a miniszterelnök tanulmányának legvitatottabb pontja pártjában

Nagy Szilvia
2007-01-25 14:30

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Külön Népszabadság-mellékletben publikálja Gyurcsány Ferenc 40 oldalas elemzését az országról, a társadalomról, a politikáról és önmagáról. A miniszterelnök Kádár-rendszerre vonatkozó véleményét információink szerint a szűk pártvezetés átdolgoztatta.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mintegy 40 oldalas, stratégiai tanulmányt készített, amelyben elemzi az ország, a társadalom, a politika és önmaga helyzetét. A Szembenézés című, mintegy 40 oldalas anyagot a Népszabadság pénteki, a szocialista párt által támogatott mellékletében teszik közzé. A pártelit már csütörtökön megkapja az írásművet.

 

Az MSZP-ben már régóta várják, hogy a tisztújító kongresszusra valamivel "előálljon" Gyurcsány Ferenc; annál is inkább, mert a küldöttek eddig megkaphatták Juhász Ferenc alelnök levelét, mellé az elnökségi előterjesztésként jegyzett alapszabály-módosítási vitaanyagot, valamint a leköszönő Hiller István pártelnök politikai stratégiai javaslatát. A pártelnökség átvételére készülő Gyurcsány Ferenctől tehát evidens volt egy ilyen "dolgozat" megírása.

 

A Népszabadság előzetese szerint az írás első mondata az, hogy "Magyarország veszélyes útra tévedt", az utolsó kettő pedig az, hogy "Nekünk is, Magyarországnak is változnunk kell. Mire várnánk?"

 

 

A miniszterelnök kijelenti, hogy a megmerevedett politikai álláspontok közepette lépést szeretne tenni a kölcsönös megértés irányába. A politikai helyzetet ugyanis elfogadhatatlannak tartja. Úgy ítéli meg, hogy a Fidesz egyre inkább megsérti a demokratikus minimumot. Mindeközben türelemre inti a baloldalt is, emlékeztet rá, hogy bár kölcsönösek a történelmi sérelmek, a jobboldaliaké frissebbek, talán fájóbbak. Ráadásul a középosztályt a rendszerváltozás még bizonytalanná is tette.

 

Az Elkúrtuk-beszéd elkúrva

 

Az elhíresült balatonőszödi beszéddel kapcsolatban a tanulmány szerint Gyurcsány a legnagyobb hibát azzal követte el, hogy nem a nagy nyilvánosság előtt hangzott el a valóságos helyzetről szóló értékelése. Gyurcsány Ferenc szerint a feszültségeket kezelni és nem gerjeszteni kell, mert a globalizáció kihívásainak csak azok az országok felelnek meg, ahol a közélet szereplői betartják a nemzeti minimumot. Nálunk is óriási a reformkényszer, bár elismeri, hogy az átalakítás során nagyobb körültekintésre van szükség.

 

Bár korábban is lehetett tudni, hogy a kormányfő dolgozik egy ilyen átfogó elemzésen, a tanulmánnyal kapcsolatban meglepően kevés információ látott napvilágot. Annyi derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc az elmúlt időszak eseményeit és politikai történéseit elemzi, a reformokkal, valamint az MSZP identitáskeresésével foglalkozik, és szól általában a jobb- és baloldal, illetve a Fidesz helyzetéről.

 

A miniszterelnök a közvélemény-kutatások által is alátámasztott össznemzeti közönyre, a politikai elit utálatára próbál választ adni, illetve a kongresszus küldöttei számára megmagyarázni a reformok szükségességét – mondta lapunknak az írás egyik ismerője.

 

Megszerettük a krumplilevest

 

Mint ismeretes, a szociológiai felmérések szerint a polgárok többsége a rendszerváltást követő bő másfél évtizedről meglehetősen kritikusan vélekedik, emellett több szavazás és a könyvkiadások tapasztalatai (Moldova György író Kádár-barát könyvének páratlan sikere) alapján arra következtethetünk, hogy honfitársainkban élénken él egyfajta nosztalgia a Kádár-rendszer iránt.

 

Úgy tudjuk, a dolgozatnak éppen ezt a részét írta át a kormányfő, miután konzultált róla a párt legfelső vezetésével. Információink szerint a szűk körből többen azon a véleményen voltak, hogy a szocialista párt identitáskeresésére vonatkozó részt – "ha nem is drámaian" –, de át kell dolgozni.

 

"Amire tegnap büszkék voltunk, arra legyünk ma is büszkék. Különbséget kell tenni a Kádár-korszakbéli kisember és a rendszer működése között. Azt, hogy valaki szép emlékeket őriz abból a korból, nem szabad összekeverni a Kádár-rendszer működési anomáliáival" – fogalmazott lapunknak egy szocialista politikus.

 

Kádár népe a süllyesztőbe?

 

Emlékezetes: Kádár népének leváltásáról a múlt pénteki kibővített elnökségi ülésen is beszélt a miniszterelnök, s ott is kapott kritikákat emiatt. Akkor Gyurcsány többek között azzal érvelt, hogy a Kádár-nosztalgia ma már inkább a nemzeti mellett egyre inkább szociális populizmusban utazó Fidesz fegyvere, ezért az MSZP-nek ideje megszabadulnia az utódpártiságából adódóan hozzá kötődő kádári asszociációktól.

 

"Gyurcsány bevezetőjében kétségkívül elkövette szokásos hibáját, és a környezetében bőven fellelhető kvázi-politológusok valamelyikének tanácsát követve a legdoktrinerebb liberálisokat megszégyenítő megjegyzéseket tett ’Kádár népének leváltásáról’. Erre érkezett néhány sarkosan megfogalmazott reakció a jelenlévők részéről" – emlékezett az ülésen elhangzottakra egy vezető szocialista forrásunk.

 

Ennek kapcsán a párt egyik befolyásos politikusa megjegyezte: a tagság körében eddig sokan azt sem tartották szerencsésnek, hogy "Gyurcsány Ferenc modernizálásról és progresszivitásról beszél azoknak, akikkel a nyolcvanas években még együtt KISZ-ezett, s míg ő kiszállt, amikor nem jött be a számítása, a többiek hűek maradtak a párthoz, s most azt hallgathatják, milyen elavultak".






Gyurcsány felpuhított "szembenézése" - az MSZP-elit büszke a Kádár-rendszerre - kommentek
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

Új komment szövege