H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Belföld betűméret: + -

"El kell dönteni, merjünk-e beavatkozni sorsunkba"



2006-11-09 10:53

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Ha ismerjük, érdemben befolyásolhatjuk genetikai sorsunkat - mondta Czeizel Endre genetikus az MTI-nek azt megelőzően, hogy csütörtökön nyitóelőadást tartott "A sors. Meddig terjed a szabad akarat?" című tudományos konferencián, Budapesten.

"Vannak genetikailag meghatározott tulajdonságaink, ilyen például a vércsoport. Az ember azonban nemcsak biológiai, hanem társadalmi lény is. S minden, ami emberi jelleg (értelmi képességek, beszéd), azt a gének sokasága határozza meg. Amiben pedig sok gén jut szóhoz, az nagyon rugalmas, vagyis már eleve nem beszélhetünk 'sorsról', genetikai meghatározottságról" – mondta a magyar tudomány ünnepe alkalmából meghirdetett tanácskozás előadója.

 

Czeizel Endre hozzátette: a fogantatástól kezdődően külső hatásoktól is függ, mi valósul meg a gének által "előírtakból". "Beleszólunk a sorsba, hiszen egy dohányzó anya gyermeke valamivel kisebb súllyal születik, esetében egy kicsit nagyobb a rákra való hajlam, s visszamaradhat az értelmi fejlődésben is, hiszen a nikotin szűkíti az ereket, vagyis kevesebb vért kap az agya. Egy jövendő anya ne italozzon, hiszen az alkohol méreg, amely szintén károsítja az agyat" – hangsúlyozta.

 

Mint mondta, az is számít, hogyan törődnek egy újszülöttel. "Ma már tudjuk, hogyha az édesanya babusgatja a kicsit, foglalkozik vele, 30 százalékkal több kapcsolat alakul ki az idegsejtek között. Ez is mutatja, hogy tudatosan is lehet befolyásolni, hogyan módosulnak a veleszületett adottságok" – mondta.

 

A genetikus rámutatott: az ember akkor is beleszólhat saját, vagy utódai sorsába, ha ismeri, mely betegségekben szenvedtek felmenői. Ezek közé sorolta a korai infarktus családi előfordulását. Ilyen esetekben az érintettnek érdemes ellenőriztetnie a koleszterinszintet, s magas értékek esetén kezeltetnie magát – figyelmeztetett. Czeizel Endre szerint vannak más kérdések is, amikor el kell dönteni, merjünk-e beavatkozni sorsunkba vagy sem. Közhely, hogy Magyarországon nagyon kevés gyerek születik, családonként 1,3 az arány, holott demográfiai szempontból 2,3 lenne a kívánatos – mondta.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy orvosilag ezt nem lehet befolyásolni, ám sok család több gyermeket vállalna, ha segítenék őket abban, hogy egy-két egynemű testvér után ellentétes nemű gyermek szülessen. "Ma már lehetséges különválasztani a fiút vagy lányt nemző spermiumokat. Magyarországon azonban törvény tiltja e korszerű módszer alkalmazását, pedig több ezerrel lehetne évente növelni a születések számát. Persze, ezzel beleszólunk a sorsba, ám ennek semmiféle orvosi veszélyét nem látom" – közölte a genetikus. (MTI)