Negyvenöt ütés okozta a meglincselt tanár halálát
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint 45 ütés, rúgás érte az Olaszliszkán agyonvert tanárt -- mondta a Napkeltében Kökényesi Antal, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrkapitánya.
Az ütések, rúgások vagy valamilyen tompa tárgytól származó sérülések túlnyomórészt a fejet és nyakat találták el, és ezek okozták a férfi halálát – közölte a rendőrkapitány. Kökényesi Antal hozzátette, idő kell még ahhoz, hogy kiderítsék, pontosan mi történt.
A köztévé reggeli műsorában telefonon nyilatkozott a megölt férfi özvegye is. Szöginé Megyeri Gabriella közölte, megdöbbentette az elsődlegeges orvosi szakvélemény, amely szerint 45-ször rúgták, ütötték meg férjét. Az özvegy hozzátette, a gyilkosságot végignéző gyermekeit lelkileg nagyon megviselték a történtek, ezért várhatóan pszichológushoz viszi őket.
A tanár vasárnap kora este sodort el az autójával egy gyereket a Borsod Abaúj Zemplén megyei Olaszliszkán. A kislány rokonai kirángatták a férfit az autójából, majd verni kezdték. A 44 éves háromgyerekes férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy belehalt sérüléseibe. Az esetnek szemtanúja volt a tanár két gyereke is, akik édesapjukkal utaztak az autóban. (FH)
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére









