Felkapták a vizet a buszsofőrők - nyílt levél Aba Botondnak
Közleményben kérik ki maguknak a fővárosi buszsofőrök, hogy a BKV Zrt. vezérigazgatója őket teszi felelőssé a rossz közlekedési viszonyok miatt.
"Az utóbbi napokban kétszer is előfordult, hogy a BKV Zrt. vezérigazgatója nyilvánosan a járművezetőket tette felelőssé a vállalatnál bekövetkezett eseményekért" – olvasható a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete által kiadott közleményben.
A felháborodott hangvételű közleményben a fővárosi buszok és trolibuszok vezetői leírják: Aba Botond csúsztat, mikor a tömegközlekedési eszközök klímaberendezéssel való ellátottságáról beszél és igaztalanul teszi őket felelősség a rossz utazási körülmények miatt.
"(A BKV Zrt. vezérigazgatója) azt mondta, a BKV állományában levő autóbuszok közül 150 buszban és 6 troliban van klímaberendezés. Illene tudni, hogy külön kell kezelni az utastéri és a csak a vezetőfülkét hűtő klímát. Az első sorozat 50 Volvo busza közül egyelőre csak 35-be szerelték be az utastéri klímát, a Solaris trolik pedig csak vezetőfülke klímával rendelkeznek. Tehát a számok így csúsztatások" – írják a levélben.
"A sajtóban az terjedt el, hogy a járművezetők a zsebükre spórolva direkt nem kapcsolják be a klímát, és a BKV azt mennydörögte, majd jól megrendszabályozzák őket. A felhergelt utasok pedig erre megrohamozzák azt a járművezetőt is, akinek a buszában nincs is utastéri klíma, vagy nem működik a klímája, és durva szavakkal illetik, miközben ő is velük együtt izzad, ráadásul felelősséget visel az utasaiért" – írják a sofőrök, akik elvárják Aba Botondtól, hogy kövesse meg őket az igaztalan vádak miatt. (MTI-OS)
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére









