Dolgozatot írt, mert nem ment tüntetni
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megállapította, hogy Constantinum Katolikus gimnázium megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
A kiskunfélegyházi gimnázium csatlakozott az egyházi iskolákba járó tanulók esélyegyenlősége érdekében a 2005. december 16-án Budapesten, a Felvonulási térre tervezett országos demonstrációhoz, ezért az intézmény szervezésében a tanárok, szülők és diákok egy csoportja részt vett a demonstráción.
Az egyik diák törvényes képviselője panasszal fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. A bejelentő azt sérelmezte, hogy a demonstráción részt nem vett, aznap a gimnáziumban maradt diákokkal – köztük gyermekével – a tanítási órákon dolgozatot írattak. A panaszos annak vizsgálatát kérte, hogy az iskola intézkedése tekinthető-e az iskolában a tanítási órákon részt vevő, a demonstrációtól távolmaradt diákokkal szembeni valamiféle büntetésnek, illetve hátrányos megkülönböztetésnek.
A hatóság a bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy az oktatási intézmény megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A hatóság a határozat kézhezvételétől megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, egyúttal elrendelte a jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható határozatának a hatóság honlapján 30 napra történő nyilvánosságra hozatalát. (Hírszerző)
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









