H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Belföld betűméret: + -

"Hazát az orvosnak, orvost a hazának!" - véget ért a demonstráció

Hírszerző információ
2009-11-12 15:20

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Mintegy félezer orvostanhallgató demonstrált a fővárosban amiatt, hogy fizetésükből nem tudnak megélni, és nem látják, hogy hosszú távon változna ez. A Szent István Bazilika előtt performanszt is tartottak.

Délután kettő órakor kezdődött el a nagy rezidensdemonstráció a Nemzeti Múzeumnál, ahol a négy orvosegyetem hallgatói tüntetnek. A fehér köpenyes diákok a Szent István-bazilikához vonultak át rendőri kíséret mellett; rendbontás nem történt. Helyszíni tudósítónknak a rendőrök azt mondták, körülbelül 550-600-an lehetnek a demonstrálók, a szervezők szerint viszont kétszer ennyien vannak. Tudósítónk úgy értesült, pár hallgató azért nem jött el, mert politikai demonstrációnak vélték az eseményt.

A vonulás vidám hangulatban zajlott; a diákok igazgatásáért felelős orvoshallgatók vörös keresztet viseltek karukon, és igyekeztek a le- és kimaradásra hajlamos diákokat visszaterelni a menetbe. A járókelők véleménye vegyes volt, egy-egy "hát ezeknek nincs jobb dolguk" mellett a "hajrá, gyerekek!" biztatás is elhangzott. Az útvonal Váci utcai szakaszán igazi turistalátványosság volt a fehér köpenyes tömeg, a vonulókat folyamatosan fényképezték a hazánkat látogató külföldiek.

A rezidensek délután háromra érkeztek a Bazilika elé, ahol aláfestő zenére magyarország formát alkottak, közepén pedig dobogó szívet formáltak.

A képre kattintva megtekintheti galériánkat!

A Bazilika előtti performanszt érdeklődve figyelték a járókelők (Fotók: Todoroff Lázár)

A Magyar Rezidens Szövetség azért szervezte a megmozdulást, mert
a rezidensek körülbelül 95 ezer forintos havi fizetése aránytalanul alacsony a heti 60-70 órás munkavégzéshez képest. Kifogásolják azt is: a rezidensképzésről szóló kormányrendelet az orvosjelölteket kilenc évre egy kórházhoz kötné azzal az "engedménnyel", hogy ha a munkáltató abba beleegyezik, akkor ez felbontható. 

Egy felmérés szerint a hatodévesek fele, harmada nem fogja vállalni ezt a hosszú időt és diplomájával külföldön fog munkát keresni. "Elsősorban a kilenc éves röghöz kötés ellen szól ez a vonulás"- mondta egy hallgató. "De nyilván nem fogjuk tudni megváltoztatni. Azért jó balhé ez az egész" - tette hozzá.

Papp Magor, a szervezet elnöke a Pollack Mihály téren arról beszélt, hogy nem látják a jövöjüket, de még a jelenüket sem. Azt is hozzáfűzte, hogy a jelenlegi tendenciák mellett a hosszú távú változtatás lehetősége is elenyésző. Tudósítónk elmondta, hogy egyetlen transzparenst látott, ezen az látható: hazát az orvosnak, orvost a hazának.






"Hazát az orvosnak, orvost a hazának!" - véget ért a demonstráció - kommentek
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

Új komment szövege