Háború a terror ellen - Pakisztán lecsap az iszlamistákra
Hatvan iszlamista harcos halt meg eddig a pakisztáni hadsereg szombaton indított offenzívájában az északnyugati törzsi területen, Dél-Vazirisztánban - közölte a hadsereg. A tálibok - és velük összefüggésben: az al-Kaida - merénylethulláma közel 2300 ember halálát okozta két év alatt. A lakosság menekül a harcok sújtotta övezetből.
Kapcsolódó cikkek
A fegyveres erők kiadott közleménye szerint a hadműveletben öt katona vesztette életét, és tizenegy megsebesült. A hadsereg nehéztüzérséggel lőtte vasárnap a tálibok állásait. Az Egyesült Államok által régóta sürgetett nagyszabású offenzíva azért indult, mert a kormány a tálibokat vádolja az egész országra kiterjedő merénylethullámért, amely közel 2300 ember halálát okozta valamivel több mint két év alatt.
A rakétákkal és nehézfegyverekkel szintén rendelkező iszlamisták kemény ellenállást tanúsítottak Sarvangi körzetében, amely a Pakisztáni Tálibok Mozgalmának (TTP) nagy részét alkotó Mehszúd törzsek fő területe. A kormány légiereje a törzsi övezet északi részén támadott több települést, és - egy név nélkül nyilatkozó tiszt közlése szerint - lerombolta a tálibok öt állását.
Az egyik legkomolyabb tálib támadás csütörtök reggel történt, amikor fegyveres csoportok összehangolt támadást intéztek két rendőrségi kiképzőközpont és a bűnügyi rendőrség hivatal épülete ellen az ország keleti részén, Lahorban; a merényletekben 26-an életüket vesztették.
Télig kifüstölnék a tálibokat
Dél-Vazirisztán a pakisztáni kormány megdöntéséért harcoló erők, egyszersmind az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő ellen támadásokat végrehajtó külföldi dzsihádharcosok központi bázisa. Az ugyancsak észak-nyugati Szvát-völgyet júliusban sikeresen foglalták vissza a katonák a militáns táliboktól.
Nagyjából 28 ezer katona vesz részt a szárazföldi műveletben, az ellenség 10 ezer pakisztáni és 1500 külföldi iszlamista fegyverest számlálhat a pakisztáni hadsereg közlése szerint. A légi támogatást élvező támadó alakulatok három irányból nyomulnak előre, hogy az erdőkkel borított magas hegyek között felszámolják a lázadók rejtekhelyeit. A hadsereg hírek szerint hamar ellenállásba ütközött; a tálibok nehézfegyverekkel lőtték a pakisztáni haderő alakulatait.
Öngyilkos merénylet után, a Szvat-völgy közeli Sanglában (Fotó: MTI/EPA)
|
A pakisztáni haderőnek mindössze néhány hete van, hogy a tél beálltáig végrehajtsa a hadműveletet, és még ha sikerül is kisöpörnie az iszlamistákat a térségből, nincs rá garancia, hogy a hadsereg huzamosabb ideig meg is tudja tartani a körzetet.
A pakisztáni hadsereg 2001 óta háromszor tett rá komolyabb kísérletet, hogy kifüstölje a tálib fegyvereseket Dél-Vazirisztánból. Mindhárom kísérlet fegyverszünettel zárult, s a tárgyalások végén mindannyiszor a tálibok ellenőrzése alatt maradt a terület. A hadsereg fogadkozott, hogy ezúttal nem kötnek egyezséget.
Aszif Ali Zardari pakisztáni államfő a héten közleményében leszögezte, hogy az országot az elmúlt 11 napban vérbe borító erőszak nem fogja elrettenteni a kormányt az erőszakos szélsőségesek felszámolására irányuló törekvésétől. Rehman Malik belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy "az ellenség gerillaháborút kezdett", és az egész országnak egységbe kell tömörülnie a "maroknyi terrorista ellen".
Menekültkatasztrófa jöhet?
Százezernél többen menekültek már el a törzsi területről - közölték vasárnap hivatalos források. Az AP jelentése szerint már 150 ezer civil menekül a térségből, ahol még 350 ezren élnek. Vazim Sahid ezredes tájékoztatása szerint a menekülők a szomszédos Tank és Dera Iszmail Hán körzetekben húzódnak meg.
"Körülbelül 80 ezren már a hadművelet kezdete előtt elmentek, azóta pedig mintegy 1500 család, vagyis 22 ezer ember távozott az övezetből" - tette hozzá. A pakisztáni hatóságok ugyanakkor nem számolnak olyan mértékű menekültválsággal, mint amikor a hadsereg nyáron visszafoglalta a Szvát-völgyet.
Az adatokat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője, Ariane Rummery is megerősítette. A pakisztáni hatóságok becslése szerint az otthonukat elhagyók száma elérheti majd a 200 ezret is, dacára a Dél-Vazirisztán egyes körzeteiben bevezetett teljes kijárási tilalomnak.
(Forrás: MTI, FH, AP)
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Obama reformokat tervez háborúk helyett
- Száz év múlva a müezzinek hangjára kelnek a németek?
- Ámokfutás Pozsonyban: nyolcan belehaltak az utcai lövöldözésbe
- Bestiális mészárlás, rejtélyes eltűnések - mexikói hétköznapok a drogháború árnyékában
- Amin Soros és XVI. Benedek is kiakadt: világbotrány lett Sarkozy roma-ellenes hadjáratából
- 30 éve hekkelték meg kikötői munkások a Szovjet Birodalmat
- Négy éve büntetlenek Malina Hedvig támadói
- Békés atomcélok vagy erősödő fegyverarzenál?
- Elmaradt a botrány - magyar nap Sanghajban (Galériával)
- Egy egész országot dönthet be az óriási piramisjáték












