Gránátvetővel lőttek a magyarokra Afganisztánban - két sérült
Gránátvetővel (RPG) lőttek rá a magyar katonákat szállító konvojra vasárnap délelőtt Afganisztánban; a menetoszlop második autóját érte találat, amelynek következtében egy katona artériás sérüléseket, egy másik pedig hámsérüléseket szenvedett - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a támadás miatt összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó cikkek
A támadás során az erősen páncélozott harci jármű ablakai betörtek, s a szilánkok, illetve törmelékek megsebezték az oszlopparancsnokot, egy századost, valamint a jármű sofőrjét. A merénylők, kétszer lőttek rá gránátvetővel az oszlopra, de a második lövés nem talált - fűzte hozzá.
Bocskai István elmondta, hogy a sérülteket helikopterrel azonnal a közeli, kunduzi kórházba szállították és a sérüléseiket már ellátták. A súlyosan sérült századost egy érsebész megműtötte, a műtét sikeres volt, komplikáció nem lépett fel.
A helyi hatóságok már felkutatták a feltételezett elkövetőket: két pakisztáni férfit őrizetbe vettek, kihallgatásuk folyamatban van.
Bajnai, Szeketes, Lázár
Tömböl László vezérkari főnök az esetről tájékoztatta Szekeres Imre minisztert, aki informálta Bajnai Gordon kormányfőt és Lázár Jánost, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnökét.
A 2006 ősze óta a bagláni tartományban szolgálatot teljesítő magyar újjáépítési csoportban ő volt az első halálos áldozat.
2008. július 12. - Tűzszerész feladatai végrehajtása közben, robbanás következtében, életét vesztette egy tűzszerész, Nemes Krisztián százados Afganisztánban, a Kunduz városba vezető úton.
2008. október 27. - Egy magyar katona könnyebben megsérült, amikor egy tálib öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy rendőrőrsön, az észak-afganisztáni Baglán tartomány székhelyén, Puli-Humriban. A támadásban egy amerikai katona meghalt, hat ember megsebesült; a sérült magyar katonát további vizsgálatra a mazar-e-sharif-i kórházba szállították.
2009. május 9. - Helyi ellenállók Afganisztánban, Pol-e Khomritól északra rátámadtak a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) járőröző katonáira, akik visszaverték a támadást, közülük senki nem sérült meg.
A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A mintegy 240 fős alakulat Pol-e-Khomri központban állomásozik.
A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, de részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is. A PRT egyaránt ellát katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat.
13 országban vagyunk ott
Ugyancsak Baglán tartományban, az Ohiói Nemzeti Gárdával együttműködve, egy magyar vezetésű Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) segíti két, az afgán nemzeti hadsereg ottani alakulatának műveleti felkészítését. Az amerikai-magyar OMLT-be nem frontvonalban szolgáló katonák, hanem kiképző feladatokat ellátó rendfenntartók, rendőrök, katonák tartoznak. Hatvanfős kiképző csapatról van szó, amelynek a felét a magyarok teszik ki.
Ezenkívül 50 törzstiszt is dolgozik Afganisztánban, egy úgynevezett Különleges Műveleti Csoport keretében pedig 16 magyar katona szolgál amerikai parancsnokság alatt. Ez a Magyar Honvédség legkülönlegesebb missziója, különböző felderítési és egyéb műveletekben vesznek részt. A honvédség egyébként három kontinensen, 13 országban mintegy 850 katonát tart misszióban.
(Forrás: MTI)
2010-02-11 11:57:08 - sz_robi
Nincs is semmi keresnivalójuk Afganisztánban! Én is ezt tenném a helyükben...2010-02-10 09:41:24 - csavisz
Magyar katonák mit keresnek külföldön?Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Obama reformokat tervez háborúk helyett
- Száz év múlva a müezzinek hangjára kelnek a németek?
- Ámokfutás Pozsonyban: nyolcan belehaltak az utcai lövöldözésbe
- Bestiális mészárlás, rejtélyes eltűnések - mexikói hétköznapok a drogháború árnyékában
- Amin Soros és XVI. Benedek is kiakadt: világbotrány lett Sarkozy roma-ellenes hadjáratából
- 30 éve hekkelték meg kikötői munkások a Szovjet Birodalmat
- Négy éve büntetlenek Malina Hedvig támadói
- Békés atomcélok vagy erősödő fegyverarzenál?
- Elmaradt a botrány - magyar nap Sanghajban (Galériával)
- Egy egész országot dönthet be az óriási piramisjáték












