Globális klímahisztéria
Az aktivisták és politikusok keltette zajban az emberben önkéntelenül felmerül a kérdés: hogyan lehet egy 500 millió éves folyamatból egy 20 éves tendenciát kiragadva a folyamat jövőjére következtetni? Hogy lehet egy kialakulatlan tudományág jóslatára alapozni több milliárd ember életét befolyásoló döntéseket?
A Földön felmelegedések és lehűlések állandóan váltották egymást. Amit biztosan tudunk az az, hogy a felmelegedések idején az ember prosperált, a lehűlések idején pedig szenvedett. Nekünk, ma élőknek szerencsénk van, hogy egy felmelegedés korában születtünk, élvezve az ebből származó prosperitás áldásait.
Tény, hogy az elmúlt százötven év alatt a Föld hőmérséklete 1,5 C fokkal növekedett (ennek a kétharmada az 1940 előtti időszakra esett). Ebben nincs semmi meglepő: az 1850 körül véget ért kis jégkorszak utáni felmelegedés eredményét látjuk.
A Föld klímáját az embertől független számtalan tényező drasztikusan befolyásolhatja, egyebek között a bolygó pályájának módosulása (Milankovits-hatás), vulkánkitörések, tektonikus mozgások, a mágneses tér átrendeződése, a tengeri áramlatok és a napfény intenzitásának változása. Ezekről a tényezőkről és interakciójukról legfeljebb megfigyeléseink vannak, tudásunk szinte semmi. Egyvalami azonban határozottan állítható: a felmelegedésnek nem sok köze van a CO2-höz.
A Föld általunk ismert öt jégkorszakából négyben a légkör CO2 tartalma nagyságrendekkel volt nagyobb, mint a mai. A jelenleginél sokkal nagyobb felmelegedések voltak akkor, amikor még az emberiség álmaiban sem szerepelt az Otto motor. A CO2 ugyan játszik némi szerepet a sokat emlegetett üvegházhatásban, ám abban sokkal jelentősebb a felhőképződés (amiről vajmi keveset tudunk) és a metán szerepe.
Ráadásul, sok "klímaijesztgető" legnagyobb csalódására, a Föld hőmérséklete nem változott, sőt enyhén lehűlt 1998 óta, a folyamatosan növekvő CO2-emisszió dacára.
Ez nem meglepő: a CO2 mindössze 0,03 %-a a légkörnek. A CO2 a "félelmetesnek" kikiáltott üvegházhatás 3,6%-át adja, amelyből 0,1%-nyit ad hozzá az emberi tevékenység, szemben a vízpárával, amely 95%. A Föld történetének átlagos CO2-szintje 1200 részecske milliónként. Ma a légkör CO2 tartalma 385 részecske milliónként. Akkor meg mire fel ez a hisztéria?
*
Ezekben a napokban Koppenhágában húszezer globális felmelegedés-hívő politikus, tudós, aktivista és üzletember tanácskozik, hogy megtervezzék dollártrilliók újraelosztását, átalakítsák a világgazdaságot, durván beleavatkozzanak az individuális szabadságjogokba, XIX. századi szintre csökkentsék a fejlett gazdaságok karbon-emisszióját, és nevetséges középkori technológiákat sózzanak a nyakunkba. Azt ismételgetik, hogy a globális felmelegedésről szóló tudományos vita lezárult, ellenvéleménynek helye nincs; eljött a tettek ideje.
Az aktivisták és politikusok keltette zajban az emberben önkéntelenül felmerül a kérdés: hogyan lehet egy 500 millió éves folyamatból egy 20 éves tendenciát kiragadva a folyamat jövőjére következtetni? Hogy lehet egy gyermekcipőben járó, kialakulatlan tudományág jóslatára alapozni több milliárd ember életét befolyásoló döntéseket? (Ez a tudomány egyébként az 1970-es években a maihoz hasonló bizonyossággal állította, hogy a Föld hamarosan eljegesedik, az élen John Holdren-nel, aki ma Obama fő-fő tudományos tanácsadója.) Hogy lehet egy viszonylag mérsékelt, teljesen természetes felmelegedést környezeti katasztrófaként beállítani?
A napokban kiderült a válasz: adathamisítással, amihez hozzájárult a politika, a médiumok, az üzlet egy jelentős része és egy tudományos klikk - szabad társadalmak történetében soha nem látott - közös érdekeltsége.
Ami erre fényt derített, az az elmúlt hetekben kitört, mára már "klímagate"-ként emlegetett botrány. Hackelés vagy kiszivárogtatás folytán az internetre került a Kelet-Angliai Egyetem klímaváltozás-kutató tanszékének (Climate Research Unit - CRU) szervereiről 61 megabyte-nyi adat, többek között a kutatók egymás közötti és nemzetközi e-mail váltása és komputer-kódok.
Megtudtuk, hogy a globális felmelegedés tényleg kapcsolatban áll az emberi tevékenységgel. De ennek az emberi tevékenységnek semmi köze sincs az energia termeléshez: ezt az emberi tevékenységet úgy hívják, hogy csalás. Ami kiderült, azt sokan méltán hívják a modern idők legnagyobb tudományos botrányának.
*
A botrány megértéséhez fontos tudnunk, nem akármilyen kutatóközpontról van szó: ez a klímaváltozás kutatásának Vatikánja. Ez az intézmény a letéteményese a klímaváltozásra költött dollármilliárdokkal kibányászott nyers adatoknak. Ők szolgáltatják az adatokat és a komputeres modelleket az IPCC nek. A nyilvánosságra került e-mailek szerzői listája a globális felmelegedés szekta Ki Kicsodája.
A levelezésből kiderül, hogy a szekta apostolai nem tűrik az ellenvéleményt. Aki kételkedik a tanokban, miszerint a Föld katasztrofálisan melegszik és ezt a felmelegedést elsősorban az ember okozza, az ellenség, akinek a véleményét nem szabad figyelembe venni. Mindenáron meg kell akadályozni a publikálásban, ki kell gúnyolni, és legfőképpen nem szabad hagyni, hogy a nyers adatokhoz hozzájusson, hogy esetleg ellenőrizni tudja a beavatottak eredményeit.
Az e-mail váltásokban azok az üzenetek a legfigyelemreméltóbbak, amelyekben megbeszélik, hogyan fogják az adatokat eltitkolni az adatnyilvánossági törvény (Freedom of Information Act) hatálya alól. "Inkább letörlöm a nyers adatokat, minthogy odaadjam valakinek" írja Phil Jones a CRU időközben lemondott igazgatója Michael Mann-nek, a Philadelphiai Egyetem professzorának. És mint később kiderült, ez nem volt üres fenyegetés.
Másutt az egyik kutató csalódottságának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a Föld az elmúlt tíz évben nem melegedett, és erre a modellük nem tudott magyarázatot adni. Nyilvánosan persze ennek az ellenkezőjét hangoztatták.
A klímakutatóknak az első pillanattól fogva volt egy PR-problémájuk, nevezetesen az, hogy az elmúlt ezer év hődiagramján a középkori felmelegedés lényegesen nagyobb felmelegedést mutatott, mint a XX. század végi, ahogy ez az IPCC 1990-es First Assessment Report-jában szerepelt. Ezzel a diagrammal még sem az aktivistákat, sem a politikusokat nem lehetett mozgósítani. Ahhoz, hogy kellő rémületet lehessen kelteni, a XX. század végi felmelegedést az elmúlt ezer évhez képest drasztikusan nagynak kellett feltüntetni.
Meg kellett tehát szabadulni a középkori felmelegedés és a kis jégkorszak időszakától a diagramokon. Megszületett az azóta elhíresült "hokiütő-diagram", amit 2001-ben a Klímaváltozás 2001 riportban publikálták. A diagram szerzője Michael Mann volt, őrá hivatkozva irja Phil Jones, hogy befejezte az adatokon "Mike trükkjét", amellyel eltüntette a kora középkor alkalmatlan hőmérsékleti idősorait.
*
A trükkre egy technikai probléma adott lehetőséget. Miután a mérőállomásokon mért közvetlen hőmérsékleti adatok csak a XIX. század közepétől állnak rendelkezésre, az ezt megelőző időszakok adatait csak közvetett forrásokból, mint a fák évgyűrűiből, iszaplerakódásokból, tengeri üledékekből, jégfúrásokból kell összeállítani. A probléma a közvetett és közvetlen adatsorok egy adatsorban történő szerepeltetése volt.
Ezért a két adatsor összefuttatásánál olyan statisztikai kisimító algoritmust alkalmaztak, amely visszamenőleg eltünteti a középkori felmelegedést és kis jégkorszaki lehűlést. Ugyanakkor a jelenkori felmelegedést extrém nagynak tüntette fel az elmúlt millennium idősorában. Természetesen lehetséges konzistens klima rekonstrukiót végezni trükkök nélkül, konzisztens minták felhasználásával is.
Az e-mailekből és kommentekből, valamint a forráskódból egyértelműen kiolvasható, hogy tudatos hamisításról van szó. Az ügyet csak cifrázza az a tény, hogy most a botrány kirobbanása után, amikor a CRU-tól a nyersadatokat kérték bejelentették, hogy ezek már nincsenek meg, mert "helyhiány miatt" kidobták őket.
Más szóval, a Koppenhágában összegyűlő politikus és aktivista had most olyan teóriára hivatkozva igyekszik sokezer milliárd dolláros és individuális szabadságjogokat durván korlátozó döntéseket hozni a világgazdaságról, amelyhez nincsenek nyersadatok, így soha senki nem tudja ezeket ellenőrizni.
*
Az, hogy a tudósok hazudnak, meghamisítják az eredményeiket, tulajdonképpen nem meglepő. Ám gyarlóságuk mozgatórugója sokszor a politikában keresendő.
Különös szimbiózis alakult ki a politika, a médiumok és a klímatudomány művelői között. A politika azt mondta a tudósoknak: itt van egy kis pénz, kutassátok a globális katasztrófák veszélyeit; ha találtok ilyet, még több pénzt kaptok. És láss csodát, találtak. A globális hatalomra ácsingózó politikusoknak a katasztrófák rémképe jól jön, mert globális, szocialisztikus, termelés-visszafogó intézkedésekre, a szükségletek feletti kontrollra ad lehetőséget.
A katasztrófák népszerűek. A legnépszerűbb vallások gyakran jövendölnek katasztrófákat híveik megnyeréséért, és ma a globális katasztrófák szcenárióját éljük. A nap 24 órájában árvizek, földrengések, pusztító járványok szemet vonzó képsoraival infotainmentezünk. A szemi-egzakt tudományok, mint a klímatológia nagyszerű eszköz erre. Ehhez még hozzájárul az, hogy a modern ember babonás bűntudatot érez saját jóllétért.
A mainstream médiumok felelőssége a klímaváltozás hisztéria keltésben óriási. Drámai képeket mutatnak olvadó jéghegyekről, haldokló jegesmedvékről, fogyó gleccserekről. Nem teszik hozzá azt, amit sokszor az IPCC-jelentésben - természetesen eldugott helyen – is meg lehet találni néhány klikkeléssel. A jegesmedve populáció növekszik, az északi sarki hőmérséklet alacsonyabb, mint az 1930-as években volt, Grönlandon és az Antaktiszon a jégtömeg növekszik.
Az abszolút hatalomért ácsingózó politikusok és a nyugati egyetemeken a 60-as, 80-as években virágzó marxista szemléleten felnőtt, emberi és tudományos integritásukat könnyen feladó újságírók és tudósok nagyon egymásra találtak a klímaváltozás ügyében. Hozzájuk csatlakoztak még a frusztrált, radikális baloldali és zöld mozgalmak aktivistái, akiknek legfőbb célja, hogy az elmúlt kétszáz év kapitalista fejlődésének eredményeit tönkretegyék. Ők, akik még Afrika népeit is megóvnák a nyugati prosperitástól, minden élőlényt szeretnek – kivéve az embert, amely a szemükben az evolúció egyik torz hajtása.
*
Szerencsére a "klímagate" politikai konzekvenciái már érezhetők. Az ausztrál parlament leszavazta a klimatörvényt. Hasonló törvénynek az amerikai Szenátusban eddig sem volt sok az esélye, most nulla lett. Képviselők és szenátorok már levélben figyelmeztették Obama elnököt, hogy csak a Kongresszus fogadhat el korlátozásokat. Kína és India olyan semmitmondó CO2 kibocsátás-csökkentési ajánlatot tett, amely gazdasági fejlődésükből természetes módon következik.
Koppenhágában politikusok és tudósok azért gyülekeznek, hogy megregulázzák az emberiség energiafogyasztását, megváltoztassák életmódját, mindezt egy olyan fenyegetésre hivatkozva, amelyről egy részük cinikusan tudja, hogy hazugság. Az előjelekből ítélve lehet, hogy szerencsénk lesz, és nem fognak megegyezni. Akkor télen hideg és nyáron meleg lesz. Lesznek jégkorszakok és felmelegedések.
Csak remélni lehet, hogy a szabadság ellenségei nem tudják majd korlátozni individuális szabadságból származó kreativitásunkat, és nem teszik végleg hiteltelenné túlélésünk leghatásosabb fegyverét, a tudományt.
A szerző matematikus, a Hayek Társaság elnöke.
2010-01-18 19:43:43 - ClearSight
Tisztelt Gere Ádám Úr! Gratulálok a cikkhez, Ön az igazat mondja, remélem még ír ide!2010-01-17 13:22:21 - aranka
Hallatlan örömmel olvastam ezt a cikket! Végre valaki meg mer szólalni a klímahisztéria ellen. A támadó kommentek meg magukért beszélnek, a sok idem per idem érvelés, a sok argumentum ad populum és argumentum ad majestatem jól mutatják: ész az nincs, csak a tiszta akarat. A történelmi analógiák sora egyébként hosszan bővíthető, ma - sajnálatosan - semmi különleges nem történik, sem a klímában, sem a történelemben.2009-12-31 11:42:03 - Hayek_és_Sajó
Gere Ádám"Csak remélni lehet, hogy a szabadság ellenségei nem tudják majd korlátozni individuális szabadságból származó kreativitásunkat,"
A cikk eme (butuska) konklúzióját módosítanám:
A "szabadság ellenségei" a technológiai fejlesztésekre kényszerítéssel nem csökkentik a kreativitást! (nem tudják, nincs ekkora hatalmuk az emberi gondolkodásra) Ellenben a fejlesztések piaci érdektelenség miatti elnapolásával már a szabad Kánaán betonozott útja is veszélybe kerülhet.
Az emberi szabadságjogok korlátozása ráadásul a fejlett társadalom nem nélkülözhető alapját jelenti, a teljes szabadság ígérete ugyanolyan abszurd, mint a mindenki meggazdagszik szlogen, amivel többek között a szerencsejátékok mellett is kampányolnak. (és mindkét hívószót megérti, mélyen magáénak érzi sok-sok ostoba ember, hiszen hogy is lehetne rossz dolog a "gazdagság" és a "szabadság". Aki ezekbe belepiszkít, na az lesz itt a gonosz!)
2009-12-31 11:26:19 - Hayek_és_Sajó
Szerintem a klímaveszély hamisításának inkább az lehet az elsődleges oka, hogy valamilyen módon el kellene kezdeni takarékoskodni a foszilis energiahordozókkal, mert vészesen fogynak, és a jövő elég komoly geopolitikai kockázatokat tartogat.Erre a problémára pedig épp a kapitalizmus jellegéből adódóan nem létezik kapitalista, önszabályozó válasz (minden önkorlátozás piaci bukást jelent, hiszen a magukat nem önkorlátozó individumok versenyelőnyre tesznek szert, ami az önkorlátozók bukásával jár.)
A problémát hatékony energiafelhasználás kikényszerítésével lehetne kezelni. (ez egyébként a klímától függetlenül jót tenne a levegő minőségének is) A piac ezzel nem tud sietni, mert most még nem éri meg neki. A kockázat itt elsősorban azt jelenti, hogy mire megérné, már elment sok idő fejlesztések nélkül. Az eredmények meg hirtelen sürgőssé válnak...
Pánikszerűen fejlesztve sajnos nem biztos, hogy lesz gyors eredmény is. Ha meg erőszakos harc indul az erőforrásokért, az lesz a legrosszabb forgatókönyv.
2009-12-22 18:02:56 - agyar
Globális versJózsef Attila
Öt szegény szól
Az égen ha felhő volna,
égő kendőként lobogna.
A síkon ha dinnye volna,
sisteregne és ugorna.
Öt szegény szól: - Megfürödnénk,
megöblítenők az inget,
azután meg továbbmennénk.
Megcsinálnánk mi már mindent.
De rivall a csermely csősze,
békák botosa bottal mondja,
vicsorogja víz vitéze,
ordas inas, úr bolondja.
- Eltakarodj, öt tekergő!
Kotródj innen, kujtorogó!
Fattyúnak itt nincsen fürdő!
Csavargónak nincs csobogó!
Világ valamennyi vizét
hazatereld, víz juhásza!
Csíbor húzzon tücsök-zenét
undok urad udvarába!
Holott rakjon tanyát, aklot,
nagyobb uraságra vallót -
feje fölé vízből zsuppot,
talpa alá vízből pallót!
Habos tengert egyengessen
a vasfogú boronával!
Hosszúszárú esőt vessen,
gyűjtse boglyába fiával.
Ha már van elég halpénze,
kárászoknak nyisson kocsmát!
Örvény-süveg a fejére!
Húzzon vizi-gödör csizmát!
Paplana csendes folyóvíz -
legyen a bolhája béka!
Azt szedje a szoknyából is
édes lánya-ivadéka!
Álmát kotró kotorja fel!
Zöld legyen a virradatja!
Elsodorja - sodorja el
a verejték áradatja!...
1931-1932 tele / 1934
2009-12-16 21:14:09 - MekkElek
A Hayek társaság egy think-tank, nem véletlenül védi a multik érdekeit. Aki nem olvasott még arról, milyen módszerekkel harcol a nagytőke a zöldek ellen, nem sokat értett meg a mai világról.http://www.nonprofit.hu/files/9/0/8/2/9082_zoldrefestes.txt
2009-12-16 13:56:58 - blogen
Rossz válasz. Az érzelmeid és a jog nem férnek meg egymással.2009-12-16 10:21:41 - iki_maska
Elmebeteg.2009-12-15 17:05:16 - blogen
A bősi vízlépcső éppen arra példa, hogy a Szlovákok a felségterületükön azt csináltak, amit csak akartak. A nemzetközi egyezmények meg csak azért léteznek, mert a szuverén államok aláírták azokat. A tulajdonjog meghatározásához meg elegendő, ha meghatározzuk a terület, gondolj csak a bányakincsekre. Amit elkerítettek, az az elkerítő tulajdonába került.A magyar állam pedig megfelelő törvények hozásával államosíthatná az állampolgárait, amit aztán az állami polgárok szabad vagy államközi piaci értékesítése is követhetne. Jelenleg a magyar állampolgár csak azért nem értékesíthető, mert a magyar állam anno úgy döntött, hogy állampolgárai kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.
2009-12-15 16:09:52 - iki_maska
Egyébként igazad van. A levegő nem vagyon.2009-12-15 16:07:48 - iki_maska
Egyébiránt a magyar állam szuverenitásába tartozik az is, hogy állampolgárainak törvényeket szabjon, mégsem adhatja el őket, pl. De még a törvénykezés jogát sem. Ennyit a tulajdonról.Egyébként meg maska és nem maksa.
2009-12-15 15:54:17 - iki_maska
A szuverenitás mint főhatalom vagy felségjog, a kezelés jogát takarja, de nem jelenti azt, hogy a kezelés tetszőleges lehet (gondolj bele picit Gabcikovo esetébe): vonatkoznak rá bizonyos nemzetközi egyezmények, előírások. Még akkor is, ha egy állam történetesen szuverén, vagyis független, vagyis szabadon rendelkezhet a felhasználásról. De ez nem tulajdonlást jelent, már csak azért sem, mert a határok megrajzolásával egyidejűleg semmilyen módon nem határozták meg, hogy hány köbkilométer vagy tonna levegő, eső, hó, folyó- vagy tengervíz tartozik egy-egy állam kezelésébe. Az államhatárok _területet_ fognak közre.2009-12-15 15:35:56 - blogen
A felségjog vajon mi... :)Annyira fölösleges vergődnöd maksa, a levegő nem gazdátlan vagyon.
2009-12-15 15:31:55 - iki_maska
Baszics, tanulj meg olvasni! Beelának mondtam, hogy rosszul fogalmaz, nem azt vitattam, hogy mi volt a jégkorszakban. A szuverenitás pedig függetlenséget, felségjogot jelent, mielőtt nagyon belemelegednél. A tulajdon az nagyon más.2009-12-15 15:26:10 - iki_maska
Ja, a szennyezés exportjára meg elég jó példa maga az Eu is: a '90-es évek elején egy csomó növényvédőszer *használatát* betiltották Dániában, de a *gyártását* nem. Szépen eladták, pl. Magyarországra, majd arra hivatkozva, hogy náluk betiltott szerekkel fertőzött a termék, szépen nem vették meg. Ennek durvább formája az, amikor magát a gyártást exportálják, kihasználva a szegényebb országok vonatkozó, fejletlen jogi szabályozását: ilyen volt pl. Bhopalban a Union Carbide. A csak a gyártási, de a körültekintő biztonsági technológiát nem építették ki, aminek következtében egyetlen éjszaka 8-10 ezer ember halt meg 25 éve. Felelős azóta sincs, az amerikaiak peren kívül fizettek 470 milliót, aztán azóta is titkosak a kapcsolatos dokumentumok -- nyilván azért, mert az indiaik voltak hanyagok...2009-12-15 15:25:22 - blogen
Ne bűvészkedj maksa többek közt ez se megy neked. Mint alább kiderült nagyságrendekkel nagyobb volt a széndioxidszint a korábbi jégkorszakok idején.A hasonlatod pedig totálisan fals, ugyanis az adófizetők vagy a cég pénzének pazarlása esetén nem a saját magántulajdonát pazarolja a menedzsment, hanem másokét, akik e tulajdon gyarapítását vagy a közösség érdekében történő felhasználását bízták a menedzsmentre. A szuverenitás pedig továbbra is tulajdonviszonyt jelent. A dolgok fölött gyakorolt szuverenitás minden tulajdon atyja és anyja egyben. A levegő nem csak úgy van, az ember és intézményei azt is birtokba vették, amikor határokat húztak.
Egyébiránt pont a környezetvédő egyezmények különféle szédioxidkvótái mutatnak egy olyan jövő irányába, ahol az állam a levegővagyonát konkrétan forintosítja teljes egészében és azt a jelenlegi nem elbirtokolható és korlátlanul felhasználható dologból korlátozottan és térítés ellenében a polgárok és vállalkozások rendelkezésére illetve használatába bocsájtott dologgá transzformálja.
2009-12-15 15:07:28 - iki_maska
blogen! A tulajdonhoz való jog csupán annyit jelent, hogy amid van azt nem lehet elvenni. A tulajdonszerzésére más jogok és törvények vonatkoznak. A felhasználására szintén. Jól vizsgálható példa a fegyvertartás.A pazarlás mint a felhasználás egy módja önmagában nyilván nem tiltható (aggályos lenne a pazarlás _jogi_ megfogalmazása), de ha az mások jogos érdekét sérti, már bizony vannak korlátok. Ilyesmi megfontolások alapján szokták számonkérni pl. állami cégek, kormányok gazdálkodását, de jó példa az is, hogy hiába az egyéb módon nem tiltott vásárlással valósulna meg egy valamilyen ágazati monopólium, nem lehet megtenni, mert más érdek előrevalóbb, nevesen a piaci verseny fönntartása. Ez például kifejezetten a tulajdon korlátozása, mégsem a kommunisztikus államokra jellemző.
A levegő nem keverendő a légtérrel (ami egyébként szintén nem tulajdon), továbbá nem az állam vagy bárki szolgáltatja, hanem csak úgy van. Mint egyébként a természeti kincsek általában. Ha a bányajogok, halászati szabályozások között szétnéznél...
2009-12-15 14:43:23 - iki_maska
beela, a nem nagyságrendekkel volt nagyobb csak a mennyiségjelzőt tagadja, azt hogy nagyobb volt, nem. A nem volt nagyságrendekkel nagyobb pedig másként mondva: kisebb volt.2009-12-15 12:37:03 - beela
@blogen: Imádkozom érted.2009-12-15 12:32:28 - blogen
Minden hülyéből kibukik a kommunizmus, ha szóba kerül a környezetvédelem maksa, ez elkerülhetetlen. Te is így jártál, szal e körül fölösleges már ruggóznód, emeld magasra az "Éjjen Lenin" táblát és ne kertelj többet: a tulajdont a pazarlás határán maximalizálni kell.2009-12-15 11:02:00 - beela
@iki: Gondolom, te sem nyelvtanórán tanultál magyarul.:)Tehát a tanultaktól függetlenül is tudom, hogy mi mit jelent. A nemet pont jó helyre tettem. De lehet, hogy valamit félreértek azzal kapcsolatban, amit írtál.
A tagadással kapcsolatos mókákat a matematikusok szokták szeretni.
2009-12-15 10:37:31 - iki_maska
Na jól van, blogen, fölmondtad a napi hülyeségadagot. Most mehetsz telket venni a Marson.2009-12-15 08:03:56 - hunostor
bár nem voltak adataim régóta úgy vélem, ez csak hisztéria és hazugság, ezt az emberismeretemre alapoztam xD2009-12-15 07:38:57 - meszenageza
A cikk egy nagy-nagy csacsisággal kezdődik. Azt írja, hogy a Föld légköre 500 millió éve jelent meg. A Föld 4,5 milliárd éves, és kezdetektől van légköre. Ennek bárki utánanézhet egy földtörtének könyvben, vagy bárhol. Nehéz elképzelni, hogy szed össze valaki ilyen fokú tájékozatlanságot egy olyan témában, amely mintha érdekelné. Olvassuk tovább?2009-12-15 07:38:01 - meszenageza
A cikk egy nagy-nagy csacsisággal kezdődik. Azt írja, hogy a Föld légköre 500 millió éve jelent meg. A Föld 4,5 milliárd éves, és kezdetektől van légköre. Ennek bárki utánanézhet egy földtörtének könyvben, vagy bárhol. Nehéz elképzelni, hogy szed össze valaki ilyen fokú tájékozatlanságot egy olyan témában, amely mintha érdekelné. Olvassuk tovább?2009-12-15 07:37:00 - meszenageza
A cikk egy nagy-nagy csacsisággal kezdődik. Azt írja, hogy a Föld légköre 500 millió éve jelent meg. A Föld 4,5 milliárd éves, és kezdetektől van légköre. Ennek bárki utánanézhet egy földtörtének könyvben, vagy bárhol. Nehéz elképzelni, hogy szed össze valaki ilyen fokú tájékozatlanságot egy olyan témában, amely mintha érdekelné. Olvassuk tovább?2009-12-15 07:17:14 - ana
A klímaváltozás elleni küzdelem - akár létezik a változás, akár nem - egy újabb szép példája az általános rövidlátásnak. A klímaváltozás ugyan nem biztos hogy úgy létezik, ahogy a felkent papok tanítják, a földi bioszféra pusztulása viszont olyan tény, ami után kutatni sem kell.A bioszféra pusztulása és a talán létező klímaváltozás is ugyanazon probléma következménye: a túlnépesedésé, amit Pasinszki írt le tudományosabban, a gradáció fogalmával.
Az sajnos túl nagy probléma ahhoz, hogy politikusok képesek legyenek fölfogni a jelentőségét. Az emberi populáció radikális csökkentésére lenne szükség minél előbb. Vagy mi - az emberiség - hajtjuk végre, vagy rajtunk kívül álló erők. A klímaváltozás csak az egyik esetleges eszköz a természet számára. Ha az nem működik, találni fog másikat. Véges erőforrásokon nem létezhet végtelen növekedés.
2009-12-15 04:24:51 - blogen
Egyelőre ott tartunk, hogy a magántulajdonhoz való alapvető jogot még nem korlátozták arra hivatkozva, hogy mindenkinek csak annyi magántulajdona lehet, amennyit nem pazarol el. Továbbá ha a szomszéd biogazdálkodást folytat, az semmilyen formában nem érinti az én permetezésemet.A harmadik világ szennyezése meg teljes mértékben a harmadik világ felelőssége. Bhopal indiai felelőtlenséget jelent. Az egyenlő esély = kommunizmus. A szabad világban nincsenek egyelő esélyek, az egyenlő esélyek ugyanis kizárják az emberi szabadság puszta létét is, az emberek ugyanis nem egyenlőek képességekben, akaratban, vagyonban, szerencsében.
A levegő pedig ugyanolyan tulajdon, mint bármilyen más tulajdon, az atmoszféra bizonyos magasságig az államok szuverenitása alá tartozik. A levegő az államok felségterületén belül állami tulajdon, amit az állam ingyenesen a polgárai rendelkezésére bocsájt azzal, hogy birtokba nem vehető dolognak nyilvánítja. Ezt azért teheti meg, mert birtokában van, a felségterületén található. Az állami szuverenitás ugyanis nem absztrakt vicc, hanem nagyon is valóságos elkerítése a dolgoknak.
Így a Föld nevű bolygón és részben a Naprendszerben is minden ingó és ingatlan vagyon tulajdon. E tulajdonoknak három fajtája létezik az állami, a magán és nemzetközi egyezmények szabályozta egyelőre nem államosítható vagy privatizálható köztulajdon ami fölött legfeljebb haszonélvezeti és használati jogot lehet gyakorolni.
2009-12-15 02:00:37 - iki_maska
@Grifter: Alig hinném, hogy volna olyik instrument bárki kezébe', mivel az természetnek törvényei felülírhatók tetszés szerint. Mindamellett, hogy szimpátetikus, amit írsz, nem ártana beléje gondolni azon okos emberek kiválasztásának mikéntjébe, s az döntésekben való joguk által reájuk ruházott hatalom kontrollálásának lehetőségibe. Másként a most mintegy 6 mrd élő főből jó, ha néhány millió, ki *szellemi teljesítése okán* érvényesülésre tarthat számot (celebeket feledjük), vagyis a 75% még barátilag sem optimizmus, mint inkább tévedés.T. BLOGMOTOROSOK! Miként lehetne tenni annak érdekében, hogy a kommentek sora valamiképp megfordítódjék, ezáltal is könnyítve a folyamatos olvashatóságot, s a most épp magasságokban lévő poszt, s egyúttal a riposzt együttes láthatóságát a válasz fogalmazványozása közben? S lehetne-e tenni valamit azért, hogy míg gépel az embernek fia, ne járjon le a bejelentkezés ideje? Ez így, prózai eccerűséggel, nagyon szar.
2009-12-15 01:39:19 - iki_maska
@Mr. Right: Tényleg nem kötelező növekedni, főleg nem minden határon túl. A szabadság meg valahol egészen máshol van. A növekedés egy bizonyos fok után már kényszer. Egyébiránt nekem úgy tűnik, hogy a legkülönfélébb szellemi irányzatok, vallások javarésze épp arra törekedett/törekszik, hogy meghatározza a kívánatos mértéket -- sokkal kevésbé vannak elfoglalva a kamaszkori lázálmok szabadságfogalmával. Van egy kedvenc megfogalmazásom, sajnos fogalmam sincs, kit parafrazálok: az ember cselekedhet úgy, ahogy akar, de nem akarhat úgy, ahogy neki tetszik. És akkor lehet bíbelődni picit a szabdság definiálásával és annak jogba való átvezetésével.2009-12-15 01:38:24 - iki_maska
@blogen: Azért a pazarlás még nem szabadságjog. Már csak azért sem, mert a pazarolandók megszerzése feltételezhet olyan, khm, túlzott aktivitást is, ami lazán sértheti mások szabadságát. Vö. pl. biogazdálkodás. Ha ilyen van a kiskerted közelében, bizony nem úgy permetezel, ahogy éppen eszedbe jut. Továbbá vannak bizonyos dolgok, amik még absztraktíve sem adhatók tulajdonba, pl. levegő.Az ökológiai lábnyom nem hülyeség. Egy terület eltartóképessége nagyon is szemléletes és lényeges gazdaság- és társadalomtervezési paraméter, mégha nem mindig is ilyen formában megfogalmazva.
A harmadik világ szennyezettsége nem kis mértékben a fejlett országok technológiaexportjának egyenes következménye. Bhopal jelent valamit? Ilyesmikért törlesztenie a Nyugatnak nem lenne hiábavaló, nem lenne etikai nonszensz. Szóval az a versenyhátrány a másik oldalról nagyjából az egyenlő esélyek felé való elmozdulást jelentené. Lehet ebben kommunisztikus vonásokat látni, de nem érdemes. Nevezzük inkább következetességnek.
2009-12-15 01:36:28 - Grifter
@Mr. Right: "Gyarapodni"? A gyarapodás vagyoni, a sokasodás biológiai. A gyarapodásban senki nem akadályoz meg, csak a verseny. Mondjuk látom, hogy te a sokasodásban sem szeretnél senkit meggátolni, ami nem baj, de akkor később se akarj szociálisan bárkit segíteni - mert úgy a természetes kiválasztódás kezéből veszed ki a kardot.A célunk az élősködés, vagy a neutrális együttélés? Én gondolkodó lény vagyok, aki feljebb helyezzi önmagát, mint egy vírus, vagy rovar.
Az 'okosok' pedig szinonimája a hozzáértőknek. Nehéz részlet, mert a hozzáértőről ki mondja meg, hogy érte-e hozzá ^^
De ettől elvonatkoztatva, szükség van emberekre, akik irányt mutatnak. Ők ezt csinálhatják jól vagy rosszul, meg egy halom tényező befolyásolja még mindezt. Ezek az emberek nem árt ha 'okosok', és persze igaz, hogy több emberből nagyobb eséllyel lesz valaki az, de egy bizonyos létszámon túl már egyedek esélye csökken, hogy egyáltalán ez valaha kiderülhessen. Jelenleg a világ lakosságának 75%-a esélytelenül indul azért, hogy bármi kimagaslót vagy hasznosat megtegyen. (Ha nem több.)
Visszakanyarodva, nem nevezném magamat okosnak a legtöbb kérdésben.
Viszont úgy látom, hogy az ember (az átlag, a többség, ahogy tetszik) nem csak a létezését, de a fensőbbrendűségét is axiómaként kezeli. Mintha jogunk lenne felülírni a természet törvényeit, csak mert megtehetjük.
Vagy azt hinni, hogy ezt megtehetjük következmények nélkül. Pedig a következményekben élünk. (Nézz körül.)
2009-12-15 01:34:00 - iki_maska
@griffter: Igazad van, téves az a sommás következtet, hogy lehet szennyezni, nem számít. Nyilvánvaló az is, hogy mindkét oldal (elsősorban nem a szélsőségek) mögött kemény érdekek állnak, csak hát vélhetőleg egyik sem 100%-osan esik egybe a valódi emberi értékekkel. Nem csak arról szól a dolog, hogy helyes-e a CO2 szerepének megítélése, hanem sokkal inkább arról, hogy az erre alapozott, bevezetni kívánt szankciók (divatos megfogalmazással élve) arányosak-e (nem szorítanak-e túlzottan háttérbe más érdekeket -- és itt elsősorban nem profitról van szó, hanem pl. ellátórendszerek fönntarthatóságáról). Nem véletlenül félti Merkel a német munkahelyeket.Tudod, beela, a magyaroktatásnak van egy nagy hibája: azt tanítják, hogy a magyar szórend kötetlen, de ez nem így van. A "nem volt nagyságrendekkel" és a "nem nagyságrendekkel volt" csak egy picit különbözik -- ránézésre. Logikai tartalmuk viszont épp ellenkező. Asszem ezt hívják fókusznak, amit viszont nem tanítanak a kötetlen szórend mellé.
2009-12-14 22:27:17 - Goody
Hát úgy többé-kevésbé erről ennyithttp://sortores.blog.hu/2009/12/14/a_lapos_fold_tarsasag
2009-12-14 22:16:19 - Mr. Right
beela, hát elárultad magad. De bár a vezető klímatudósok is ilyen őszinték lennének a marxizmushoz való viszonyukat illetően, mint te, akkor mindenki számára nyilvánvaló lenne, honnan fúj a szél.2009-12-14 22:07:47 - beela
1. A kommunizmus újabb a szabadság ellen törő kísérlete.ez mi ez mi ez mi? Tudtommal a kommunizmus az ahol mindenki a szükségletei szerint részesedik - ez sokkal szabadabb a pénz uralmánál. és személy szerint ki a kommunizmus?
2. Versenyhátrányba hozni a fejlett államokat a harmadik világgal szemben.
ez stimmel (a harmadik világ nem egészen, de ez részletkérdés), (nem is tudom miért hagyják hogy az indiaiak ennyire sokasodjanak)
2009-12-14 21:32:36 - Mr. Right
Grifter: Növekedni nem kötelező, viszont az emberek többsége szeretne gyarapodni, és ha ebben őket korlátozzuk, akkor korlátozzuk a szabadságukat. Ez tény, ezzel hiába vitatkozol, max annyit mondhatsz, hogy "hajrá, akkor korlátozzuk!".Ez a mondatod nagyon tetszik: "Szvsz az átlagemberek szabadságának van egy határa. Ezt pedig az okosoknak kell meghúzni. " Szóval vagyunk mi, az "okosok", meg ők, az "átlagemberek". Mi, az "okosok" tudjuk, mi a jó nekünk, ezért a mi szabadágunkat nem lenne szükséges korlátozni, mi magunktól is bezöldülnénk, ellenben ott vannak azok az ostoba "átlagemberek", na őket "buzdítani" kell, például a normál égők betiltásával meg egyéb finomságokkal.
2009-12-14 21:07:51 - Grifter
(Arra nem is reagálnék, hogy a növekedés visszafogása kinek termel hasznot, mert az általános iskolai matek...)2009-12-14 21:06:11 - Grifter
@Mr. Right: "A növekedés viszafogása és az egyéni szabadság korlátozása egyáltalán nem lenne ártalmas?"1. Ezt kiemelted a szövegből, semmi nem támasztja alá
2. Hol van az megírva, hogy nekünk kötelező növekedni?
3. Most is korlátozzák a szabadságod, nem lehet otthon a sufniban fúziós reaktorod.
A szabadságot nem erodálja, ha "zöld" energiafelhasználásra buzdítanak, netán 'bűntetővámokkal' súlytják a szennyezőt.
Szvsz az átlagemberek szabadságának van egy határa. Ezt pedig az okosoknak kell meghúzni. Így volt ez mindig is, ezek a törvények, első sorban.
Azzal pedig kár érvelni, hogy ez kinek éri meg. Persze, kurva sokat keres majd vele a napelemgyártó, de most nem keres vele sokat az olajkitermelő?
Viszont a napenegiárt meg a szelet nem tudják neked árulni, max. az eszközt hozzá.
Hopp, máris a függőből egyszeri vásárló lettél.
A kurva anyukat, hogy elveszik a szabadságod.
2009-12-14 19:47:48 - blogen
...ahelyett, hogy saját országaikban tennének rendet...2009-12-14 19:46:52 - blogen
A legközelebbi édesvíz hozzám egy golfpályát keresztülszelő patak, vize iható, ennél kicsit távolabb egy másik patak található, amely az egész településen keresztülfolyik, vize annak is iható, majd jön a Duna, amiből bőven ittam már nyaranta (Budapest felett vagyunk). Szal ennyit erről. Menj el a harmadik világba, kirívó környezetszennyezéssel csak ott találkozhatsz, érdekes módon az országaikat minden lehetséges módon mérgező fejlődő országok vonulgatnak ki a klímacsúcsról és követelnek a fejlett és tiszta államoktól megszorításokat és saját országaikban tesznek rendet.Az egész klímacsúcs két dologról szól:
1. A kommunizmus újabb a szabadság ellen törő kísérlete.
2. Versenyhátrányba hozni a fejlett államokat a harmadik világgal szemben.
2009-12-14 19:24:39 - beela
@blogen: "senki se mérgezi a civilizált világban a vizeket és a levegőt"Igyál a legközelebbi felszíni édesvízből undor nélkül.
Jó oké Mo nem civilizált, de akkor ki?
2009-12-14 15:59:56 - blogen
Igen, minden szabad embernek jogában áll a saját vagyonát korlátlan mértékben pazarolni, ez alapvető szabadságjog, továbbá senki se mérgezi a civilizált világban a vizeket és a levegőt, az "ökológiai lábnyom" pedig úgy hülyeség ahogy van.2009-12-14 15:39:49 - szilibalkeze
És már megint: a pazarlás, a vizek/levegő mérgezése, és az ökológiai lábnyom esztelen növelése együtt: a szabadság.Pff.
2009-12-14 15:05:33 - Mr. Right
"de hogy senkinek nem ártott volna az, hogy emiatt környezetkimélőbb irányba haladtunk, az elég világos."Ezt ugye nem mondod komolyan? A növekedés viszafogása és az egyéni szabadság korlátozása egyáltalán nem lenne ártalmas? Lehet persze az a véleményed (hangsúlyozom, a véleményed), hogy a növekedés viszafogásából és a szabadság erodálódásából eredő hasznok meghaladják majd a költségeket, de azt nem tagadhatod, hogy a költségek jelentékenyek.
2009-12-14 14:44:08 - blogen
Nem mind a négy esetben (ezen az ábrán csak három szerepel ebből) volt nagyságrendekkel, mert egyben csak valamennyivel, de nagyobb volt:http://climate.geologist-1011.net/PhanerozoicClimateRecord(Casey-2008).png
A paleoproterozoikum széndioxidszintjéről pedig itt:
http://www.geol.umd.edu/~kaufman/pdf/Kaufman_03.pdf
Mivel ilyen időmélységben talán nincsenek meghamisítva az adatok, szal akárhogy is nézem négy esetből háromban nagyságrendekkel, egyben pedig valamennyivel nagyobb volt a CO2 szint és a paleoproterozoikum idején a legbrutálisabb CO2 szint idején jegesedett el teljesen a Föld (Snowball Earth).
2009-12-14 14:26:43 - beela
@blogen: gondolom erről volt ábrájuk.A hivatkozott "nagyságrendekkel" szó elég fontos. Az, hogy "bizony mindig magasabb volt a széndioxid szint mint a mai", nem cáfolata annak, hogy "nem volt nagyságrendekkel magasabb a széndioxid szint".
2009-12-14 14:11:08 - Grifter
Az igazi probléma ott van, hogy az emberek 90 százaléka összemossa a dolgokat.Nekik az jön le ebből, hogy az egész átverés volt, nyugodtan lehet szennyezni a környezetet.
Az, hogy az állatok ettől még azért kihalnak, az emberek rákosak lesznek a kőolaj meg ígyis-úgyis elfogy hamarosan, az tök másodlagos.
Most már mindent lehet, átverés volt!
A klímaváltozás lehet, hogy hazugság (fingom sincs mennyivel lehet megalapozottabb az egyik állítás a másiknál, hiszen nincs mivel összehasonlítani, a folyamatokat se ismerjük igazán), de hogy senkinek nem ártott volna az, hogy emiatt környezetkimélőbb irányba haladtunk, az elég világos.
Most meg sikerült kimondani a tutifrankót: Jó ez így ahogy van, felesleges bármire törekedni.
Az meg persze teljes képtelenség, hogy legalább akkora lobby álljon a "nincs ökokatasztrófa" mögött, mint a másik oldalon.
Gratulálunk.
2009-12-14 14:08:28 - blogen
A Criticalbiomasszosok nagyon mellélőttek, ez vagy egy nagyon durva hiba (nem tudni mi az, hogy "jégkorszak") vagy csak benézték de ez nem stimmel:"“A Föld általunk ismert öt jégkorszakából négyben a légkör CO2 tartalma nagyságrendekkel volt nagyobb, mint a mai.” - abszolút nem igaz;"
Éspedig ezért, mert a jelenleg is tartó negyedidőszaki jégkorszakon belüli széndioxid fluktációt mutató ábrára linkel. Miközben itt több százmillió éves időmélységről van szó, amely során bekövetkező jégkorszakok idején (Andean, Karoo, stb.) bizony mindig magasabb volt a széndioxid szint mint a mai.
2009-12-14 13:34:35 - kopek
Bravo!Szívesen olvasnék a szerzőtől még a témában!
2009-12-14 13:28:56 - iki_maska
@fuhur: Olvass, mielőtt írsz! Kettővel alattad már ott a link. Nem összefoglaló, hanem konkrétan erre a cikkre riposzt. Nem mellesleg az ottani állítások hasonlók, legalábbis ezen szöveg értelmezését tekintve, mint amivel ezt a szöveget vádolja. Hiába, na, a meggyőződés...2009-12-14 12:09:48 - fuhur
Csak hogy legyen itt egy kis rövid összfoglalóa témában:http://criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/12/13/Nekimelegedve/
2009-12-14 11:27:43 - Arivistus
Először is be kell vallanom, hogy én is hittem a felmelegedésben. A cikk fényében kicsit idiótának tűnök, de ez az igazság.Pedig ha jobban meggondolom, én sem éreztem, hogy nagyon lenne itt felmelegedés, - szemben például a megnövekedett UV sugárzással, amit nagyon is a bőrömön érzek -. El is gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy mivel a Kárpát-medencében élünk, és minden oldalról hegy vesz körül minket, ezért itt "védettebbek" vagyunk, a klímaváltozás lassabban hat, mint máshol. A tudósoknak nagyobb statisztikai adathalmaz áll rendelkezésükre, mint az én egyéni megfigyelésem.... a cikk ezt is megválaszolta.
Annyit még saját régebbi álláspontomnak védelmében hozzátennék, hogy bár lehet hogy a(z ember által generált) klímaváltozás nem olyan drasztikus, de biztos hogy valamilyen szinten létezik:
1.: A teljes Földet beépítettük, átalakítottuk, hát biztos, hogy van ennek valami hatása.
2.: Csak olyan dolgokról lehet hosszú időn át, nagyközönség előtt hazudni, aminek van legalább egy minimális igazságtartalma. (most ellenpéldaként eszembe jutott a Pannon Puma, de általában így van)
2009-12-14 11:19:25 - nonameblogger
Nem tudom, linkelte-e már valaki, ha nem, itt van: biológusék nem hagyták szó nélkül a szöveget. Értelmes,végiggondolt válasz.http://criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/12/13/Nekimelegedve/
2009-12-14 09:39:11 - szilibalkeze
sok klímaijesztgetőfélelmetesnek kikiáltott üvegházhatás
húszezer globális felmelegedés-hívő… durván beleavatkozzanak az individuális szabadságjogokba…és nevetséges középkori technológiákat sózzanak a nyakunkba
a globális felmelegedés szekta
60-as, 80-as években virágzó marxista szemléleten felnőtt, emberi és tudományos integritásukat könnyen feladó újságírók és tudósok
a frusztrált, radikális baloldali és zöld mozgalmak aktivistái, akiknek célja, hogy az elmúlt kétszáz év kapitalista fejlődésének eredményeit tönkretegyék.
Ahogy látom, a szerző matematikustól kissé szokatlan módon, főleg szépírói vénáját használja, és hatásos hangulatkeltő szófordulatokkal igyekszik győzködni, ha nem is saját álláspontja helyességéről, de inkább az ellenoldal hiteltelenségéről.
Nekem az ötvenes évek propagandaíróit juttatta eszembe, akik úgy próbálták nagyszerűnek beállítani az államszocializmust, hogy inkább az ellenoldallal foglalkoztak, és a „cocacola-mámorban fetrengő megtévesztett és kizsákmányolt nyugati szerencsétlenekről" írogattak.
Bevallom, maradt bennem hiányérzet. Például, hogy biztos jó-e a környezet szempontjából minden, ami növeli a GDP-t? Biztos a leghatékonyabb módja az erőforrások felhasználásának az egy évig használható, majd eldobandó eszközök gyártása? Tényleg az a szabadság netovábbja, amikor az általunk gyártott termékek gyártása, szállítása során keletkező környezeti terhelés költségeit kollektivizáljuk és másokkal (esetleg saját utódainkkal) fizettetjük ki?
2009-12-14 09:38:45 - Pasinszki
Kedves Balango!„Felhívom a kommentelő-társak figyelmét, hogy minden vélemény olvasásakor érdemes utánanézni, kinek a véleményét olvastuk.”
Nem mindegy? Azt a cikket kommentáljuk, amit épp olvasunk. A cikk állításait vitatjuk, nem a szerző nemi életét, vagy étkezési szokásait. Nem minősítjük a testmagasságát, vagy – ha nem tarozik a cikkhez – vallási meggyőződését. Nem érv a szerző állításai ellen, hogy egyébként kopasz.
Na és, hogy a cikkről is legyen egy-két jó szavam: Eddigi tudomásom szerint a légkör kicsit idősebb 500 millió évnél. Úgy nyolcszor. Amennyire emlékszem, a legöregebb kövületek úgy 4.000.000.000 évesek. Az élet kialakulásához meg kell a légkör.
Abban föltétlen igaza van a szerzőnek, hogy a földi klíma soha nem volt állandó, és kevés fogalmunk van róla, hogy mi minden alakítja. Azt tudjuk, hogy a jégkorszakok rendszeres, de rövid ideig tartó jelenségei bolygónknak, és azokat az időszakokat tekintjük jégkorszakoknak, amikor a pólusokon állandó jégsapkák vannak. Természetes – és a miáltalunk mozgósíthatónál sok nagyságrenddel nagyobb energiájú – folyamatok elé keresztbe feküdni értelmetlen dolog. Legföljebb toporzékolhatunk, hogy nem akarjuk. De baj azért van. Az nem adathamisítóktól származó állítás, hogy az emberiség ölológiai lábnyoma nagyobb a Föld használható területeinél. Ez pedig biztosan tarthatatlan. Tarthatatlan, mert az emberi populáció is alá van vetve az ökológiai törvényeknek. Az a populáció, amelyik gradál, néhány generáció alatt összeomlik. (A gradáció az a jelenség, amikor egy populáció előtt megszűnik a növekedést gátló akadály, és megukrik az egyedszáma. Közismert példája ennek a sáskajárás.) Azért omlik össze az ilyen populáció, mert feléli az erőforrásait. A Meadows-modell matematikai módszerekkel leírta az emberi populáció összeomlásának várható menetét. A zöldek elképzelése az, hogy ezt politikai módszerekkel meg lehet akadályozni. Én az ún. klímapolitikában ennek lehetőségét látom, bár jobban örülnék neki, ha ennek a politikának nem egy vitatható – és mint látjuk, vitatott – tudományos állítás lenne az alapja, hanem olyan elvi alapokra helyezkedne, amely védhető, és a változások mérhetőek is. Van ilyen: az ökológiai lábnyom-vizsgálatok.
2009-12-13 21:05:06 - maximilien
ha a hisztéria szót kellene hirtelen valamivel illusztrálnom, ezt a kétségbeesett írást használnám, azt hiszem.nem lennék a szerző helyében, amikor időnként felébred éjszaka a perzselő szégyenérzet hideg verejtékében úszva.
--
nevermind, ez egy ilyen médiafelület, "fanatikus önpusztítók klubja".
2009-12-13 21:01:32 - beela
Sajnos az is tapasztalati tény, hogy ami a kerítésen túl történik az minket nem érdekel. Tehát ha nem jönnek ide, akkor nem igazán fogunk foglalkozni a sorsukkal.2009-12-13 20:42:19 - mosolyis
1. A tapasztalati tényre (ökológiai változás) adott magyarázat egyetlen elemét megkérdőjelezve a szerző higgadt (khm...) elemzéssel eljut a végkövetkeztetésig: dobjuk sutba a tapasztalatot. Éljen és virágozzék a szabad piacgazdaság jelenlegi formájában.2. Feltételezve, hogy az emberi tevékenység nem járult hozzá a globális klímváltozáshoz (pl. öngyilkos mutáció révén az őserdők maguk alatt vágják saját magukat), a XXI. században pusztán a 100milliónyi klímamenekült problémája a saját kultúránk alapjait feszegeti. Annak ugyanis immanens része Európában az, hogy nem hagyom elpusztulni az embertársamat. Most vagy mégis lelövünk (éhenhalni hagyunk stb.) 100 millió klímamenekültet (kultúra vége) vagy megpróbálunk segíteni rajtuk (jólét korlátozása).
2009-12-13 20:34:36 - beela
@iki_maska: Azt nem mondtam, hogy a Föld elpusztul, csak hogy Te.2009-12-13 19:15:41 - iki_maska
@beela: "az elmúlt 100 év [...] gyökeresen más mint a korábbi 500 millió. [...] az emberi tevékenység nélkül elképzelhetetlen lenne ilyen gyors változás."Micsoda civilizációs gőg! Esetleg a Holdat is mi szartuk az égre?
@Mesterszakács: "Akkor vajon miért növekszik a tengerek szintje és miért hozza ki az MTI minden héten, hogy csökken a jégtakaró mindkét sarkon?"
Az első felét én nem látom, biztos vannak források, amik állítják, meg olyanok is, amik tagadják; a második fele meg azért, amiért azt is következetesen lehozták, hogy Irak 45 perces bevetési készültségben tart tömegpusztító fegyvereket.
@Balango: És a Google kiket szolgál? Azt már beírtad?
@xaba: Nem korábban volt az a lebukás? No meg aztán felbecsülhetetlen dollármilliárdos kérdésben az egész világ gyanútlanul bedől Moszkvának? Mi érdeke is lenne abban, hogy nehezebb legyen eladni a fosszíliát? Agyadra ment a gázár-emelés?
@petibatya: Mit kéne tennie? Természetesnek tartani, hogy már a tudósok (?) is csalnak, megveszik őket kilóra különféle érdekcsoportok (nem új jelenség, a növényvédelem, rákkutatás pl. tele van ilyenekkel), és hallgatni az esetről, netán eufemizálni a dolgot?
2009-12-13 19:03:13 - petibatya
"Csak remélni lehet, hogy a szabadság ellenségei nem tudják majd korlátozni individuális szabadságból származó kreativitásunkat, és nem teszik végleg hiteltelenné túlélésünk leghatásosabb fegyverét, a tudományt."Én úgy látom, hogy a szerző - bár eddigi munkássága előttem teljesen ismeretlen - ezzel az írásával a maga részéről megtette azt, amivel a "túlélésünk leghatásosabb fegyverét, a tudományt" a maga sajátos eszközeivel leginkább hiteltelenné tehette.
2009-12-13 17:59:56 - xaba
annak aki nem tud már/még oroszul, itt a googli fordítás angolra (magyarra nem nagyon sikerül a googlinak még):http://translate.google.com/translate?hl=en&sl=ru&tl=en&u=http%3A%2F%2Fwww.gazeta.ru%2Fscience%2F2009%2F12%2F05_a_3294962.shtml
2009-12-13 17:57:17 - xaba
ha orosz hatalmas lennék, akár azt is megtenném, hogy kutatóintézetet alapítok észak angliában, hülyeségeket emailezek majd véletlen pont a Koppenhágai csúcs napján lebuktatom magam. Az időzítés gyanus mindenesetre de az érdekek jól érezhetők a világ egyik legnagyobb fosszilis kitermelője részéről.egyébként kb ezt a teoriát már 3 éve hallottam a moszkvai barátnőmtől. ő pl vmiért tuti meg volt már akkor győzve, hogy ez klíma-gate és passz… én nem tudtam és most se tudom eldönteni, de izgalmas mindenesetre. azt viszont el tudom dönteni, hogy a városi levegő pocsék az otto motor óta és jobb lenne ha elektromos kocsik járnának amiket napelem-park tölt. ennyi.
Belief is nearly the whole of the Universe, whether based on truth or not. /K.Vonnegut/
2009-12-13 17:56:47 - Balango
Felhívom a kommentelő-társak figyelmét, hogy minden vélemény olvasásakor érdemes utánanézni, kinek a véleményét olvastuk.Be kell ütni a Googleba, hogy "Gere Ádám", aztán lehet olvasgatni, kiket szolgál a szerző.
Utána meg kell lehet gondolkozni azon, megérnek-e egyetlen perc vitát is a sorai.
Bocs, hogy zavartam.
2009-12-13 17:53:11 - beela
Segíts blogen, ez most irónia, vagy komoly?2009-12-13 17:50:45 - blogen
"Éljen a szép, új világ a gyárkéményekkel és a szürke éggel! A szennyezett vizekkel és a kipusztuló őserdőkkel!"Ezzel a dumával menj a harmadik világba, mert ez nem a mi problémánk, nálunk ilyen nincs.
"Akkor vajon miért növekszik a tengerek szintje és miért hozza ki az MTI minden héten, hogy csökken a jégtakaró mindkét sarkon?"
Hisztéria.
2009-12-13 17:40:42 - Mesterszakács
Éljen a szép, új világ a gyárkéményekkel és a szürke éggel! A szennyezett vizekkel és a kipusztuló őserdőkkel!"A mainstream médiumok felelőssége a klímaváltozás hisztéria keltésben óriási. Drámai képeket mutatnak olvadó jéghegyekről, haldokló jegesmedvékről, fogyó gleccserekről. Nem teszik hozzá azt, amit sokszor az IPCC-jelentésben - természetesen eldugott helyen – is meg lehet találni néhány klikkeléssel. A jegesmedve populáció növekszik, az északi sarki hőmérséklet alacsonyabb, mint az 1930-as években volt, Grönlandon és az Antaktiszon a jégtömeg növekszik."
Akkor vajon miért növekszik a tengerek szintje és miért hozza ki az MTI minden héten, hogy csökken a jégtakaró mindkét sarkon?
2009-12-13 17:38:59 - beela
Szerintem viszont az elmúlt 100 év (és legalább a következő 50 ) gyökeresen más mint a korábbi 500 millió. Mert persze C02ből volt már több, melegebb is volt, de az emberi tevékenység nélkül elképzelhetetlen lenne ilyen gyors változás.Épp azért nem kéne baszkurálni azt, amire nincs kontroll-környezet.
Szerintem a csalás motivációja sokkal inkább lehet elsődlegesen a hírnév. Most épp úgy alakult, hogy ezt legkönnyebben vészmadárkodással lehet elérni. De attól valós veszélyek még lehetnek. És hogy ezek mekkorák senki sem tudja, mert az ilyen modellekben elég egy minimális változás és tök más lesz az eredmény. (Ez igaz visszfele is az időben, mivel a 100millió évvel ezelőtti hőmérsékletet is modellből számolják).
2009-12-13 17:35:23 - Mesterszakács
http://www.chinahush.com/2009/10/21/amazing-pictures-pollution-in-china/2009-12-13 16:58:31 - iki_maska
@beela: "Elképzelhető, hogy azért érdekelnek minket az elmúlt 200 év történései, mert most élünk nem pedig 500 millió éve?"De ez a 200 év abba az 500 millióba illeszkedik, nem gyökeresen más. Másrészt az "érdekel minket" és a "meghatározó a világ sorsára nézvést" terminusok nem fölcserélhetők. Esetleg az is lehet, hogy nem annyira az érdeklődés, mint inkább a közvetlen adatok megléte miatt értékelődött fel egyeseknek az a 200.
"A CO2 tényleg nem minden, de hazudik, aki szerint ahogy most szemetelünk az tök jó lesz, és hogy büntetlenül lehet az utcát fűteni."
A kettő nem függ össze. Ha valaki klímabiznisz-ellenes, nem feltétlenül akarja leállítani pl. a rákkutatást. Kockázatok vannak, az emberi tevékenység már csak ilyen. Szerintem nem jó a kevéssé föltárt kockázat ellen úgy küzdeni, hogy egy kevéssé ellenőrizhető mást állítunk be kockázati elemnek. Ráadásul a klímára nincs kontroll csoport. A szintén kockázatos, költséges, rendszervolumenű változtatások érvényesítése után miből fogjuk tudni, hogy nélkülük rosszul jártunk volna? Kisdobos becsszó, vagy miafranc?
2009-12-13 16:23:45 - r4zoli
Aki még/már tud oroszul, annak egy kis segédanyag:http://www.gazeta.ru/science/2009/12/05_a_3294962.shtml
2009-12-13 16:23:33 - Enszerintem
beela, nem érted a lényeget. Azért csalt, hogy a helyzet ijesztőbbnek látszódjon. Az tény, hogy a szakma legjobb ismerői szerint szükség volt a csalásra és elkövették azt - és tudósok esetén az adatmanipulációnál nagyobb bűn nincs.Hogy mi motiválta őket, érdektelen, de nyilván a pénz, vagy a hírnév, mint a csaló dél-koreai klónozót.
Nekem ebből az jön le, hogy a valóságos helyzet kevésbé ijesztő, mint amit a politikusok a manipulált adatokra hivatkozva propagálnak.
Esetleg egyáltalán nincs is helyzet, de remekül lehet manipulálni az embereket.
Ja még egy.
Minél kevesebbet tudsz, annál inkább hiszel.
2009-12-13 16:16:46 - Mr. Right
Mesterszakács: Azta, ez az érvelés, ez aztán igen.. Egyetérteni Sarah Palinnel, aki ugye ráadásul fegyverbuzi (a fegyvertartás zabadságának a híve), hát ez mindennek a teteje! Gere úr ettől biztos rögtön visszavonja az állításait, mint Galilei mikor rájött, míly eretnekségeket állít...2009-12-13 16:09:11 - Mesterszakács
Ennyi hülyeséget egy cikkben régen olvastam. A szerző szórul-szóra böfögi vissza Sarah Palin rendkívül intelligens, fegyverbuzi, óvszer - és tudományellenes elnökjelölt szavait. Elhallgatja, hogy ami idáig nyilvánosságra került, csak kiragadott részlet volt egy tudományos vitából. Elferdíti a tényeket a cikkében.Azt kívánom Önnek, kedves Gere Ádám, lakjon valami kínai nagyváros iparnegyedének közelében és nézze meg, milyen gyerekek születnek arrafele.
Több ólmot és a CO2-t a vérbe, elfogja az oxigént, gátolja a gondolkozást!
2009-12-13 14:43:16 - beela
A lemondás annyit bizonyít, hogy volt, aki önérdekből csalt, és nem tettek ellene semmit.Ettől még lehet súlyos a helyzet.
2009-12-13 14:12:38 - Enszerintem
Az igazgató lemondásával hitelesítette a hamisítás és a szándékos adattörlés vádját.Ha pedig hamisitásra szükség volt, önmagában bizonyíték arra, hogy a helyzet messze nem olyan súlyos, mint ahogy be akarják számunkra állítani.
61 megabyte! egy CD tizede, vagy egy hardrive kevesebb, mint egy ezreléke! Backup nélkül! És még szabadlábon vannak?
2009-12-13 14:08:36 - blogen
Új szekularizációra van szükség, a környezetvédelem és az állam szétválasztására. A millenista apokaliptika eszkhatológikus kultuszai hozta rosszhír éppúgy a vallásos emberek magánügye, mint a Krisztus hozta örömhír.2009-12-13 14:05:36 - beela
@ simon: ha megfigyeled, a katasztrófabiznisz élharcosai a legnagyobb olajcégek, autógyártók, elektronikai cégek, stb. Mert így jobban el lehet adni.2009-12-13 14:01:28 - simonmondja
Nagyon érdekes ez a katasztrófabiznisz.Ha az emberi természetből indulok ki, mint Agatha Christie, akkor azt mondom, jó üzlet parasztlázadást gerjeszteni az olajvállalkozók és az autóipar ellen, mert a gazdag a zsebébe nyúl, ha ki akarják húzni alóla a szőnyeget.
(hogy képzavarral éljek)
2009-12-13 13:58:21 - beela
Elképzelhető, hogy azért érdekelnek minket az elmúlt 200 év történései, mert most élünk nem pedig 500 millió éve?A CO2 tényleg nem minden, de hazudik, aki szerint ahogy most szemetelünk az tök jó lesz, és hogy büntetlenül lehet az utcát fűteni.
2009-12-13 13:16:29 - molandson
Az elöbbi folytatása"Talán az is elegendő lenne a tudomány negativista oldalának, ha elolvasna olyan vizsgálatokat ami arról szól,hogy milyen
-hajdanvolt-pálmákat piszkáltak ki a sarkvidéki területeken,vagy a grönland (már maga a név is beszédes) visszahúzodó gleccserei feltárták "észak popmpei"-jét ahol a viking település szemetesgödrei a lehülés táplálékra való kihatását mutatták (egyébként a cikk az indexen volt egy fél napig valamikor 2004 táján), hogy a co2 tartalom növekedésével összefüggésben nö a lomblevelüek levele és az elterjedésük a hegyek oldalán felfelé.Vagy a szahel övezet déli határa az egyenlítő irányából kezdett visszahuzódni.Nem mellesleg van egy rakás univerzumom ami -még a hetvenes évek elején-arról cikkez,hogy az ezredfordulóra a szahara eléri az egyenlítöt."
2009-12-13 13:07:52 - molandson
Éppen tegnap néztem a spektrumon a hihetetlen klimaváltozás hatásaít.A zordabbá váló körülmények miatt az északon rekedt szürkemedvék átalakultak jegesmedvévé.Nos ha akkor van greenpeace akkor böszen fujták volna a széndioxidot a légkörbe.Söt kifejezetten fingós állatok tartására és fingoós ételek fogyasztására kötelezték voln a a népet.Nem mellesleg a klimavátozás katasztrofális hatásaíról értekezök és óvók a tudományos kutatók azon régi jó szokásai szerint cselekednek,hogy a téziseiknek ellentmondó tényeket egyszerüen lesöprik az asztalról.Még akkor is ha tételes fizikai dolgokrók van szó.Mert hát...Ha valaki emlékszik a levegö öszetételére és az összetevök parciális nyomásá és a légkör nyomása közti összefüggésre akkor érdekes kérdéseket tehetne fel.Például,ha nö a levegö co2 tartalma akkor nöt-e a légkör talajszinti nyomása? Ha melegszik a légkör akkor a levegö átlagos relativ páratartalma -minden más változatlansága esetén-csökken.Csökken?Nem.Ugye a levegö nem "olvassa" a katasztrófa elméleteket.Vagyis igyekszik az egyensúlyi állapotát megörizni,tehát nedvességet vesz magához az elsö kézzel fogható helyről a tengerekből.Vagyis minden ellenkező hireszteléssel szemben csökkeni fog a tengerek átlagos szintje,miközben a jelenleg szárazulatnak tekintendő területek csapadékosabbá válnak.(Csak zárójelben,a földkerekség legszárazabb levegöje a két sarkon van,még a szaharában is nedvesebb a levegö)....folyt.köv"2009-12-13 13:06:51 - Malatesta
Még egy idióta :))) A Hayek-társaságból: ott mindenki fogyatékos?Tán még a rendszer leghűségesebb szolgái sem képesek tagadni, hogy mintha az ökológiai katasztrófa és a tőke bővített újratermelése között lenne némi összefüggés. Az igazán konzekvens elmebetegek – mint Václav Klaus vagy Seres László, aki ha meghallja a mecset szót, azonnal az UZI-jához nyúl– így persze kénytelenek azt állítani, hogy az magának az emberi tevékenységnek sincs az egészhez köze: ez persze hülyeség, de legalább van benne logika.
Ezért aztán érthetelen a zöldek és más efélék szövege: mentsük meg a rendszert, csináljunk öko-kapitalizmust, noha maga a rendszer okozza a katasztrófát.
Miközben természetesen mi másról lenne szó, mint hogy a tőkés rendszer itt is elvégezte a piszkos munkáját: ember és környezet tragikus elválasztását.
Minden ebből következik a többi csak a szokásos gyomorforgató semmitmondás.
A helyzet nagyon röviden a következő: kizsákmányolták apáinkat, hogy sikeresen szétbarmolják az egész világot, most minket dolgoztatnának, hogy ugyan segítsünk már rendbe tenni. Ja és mindeközben azért profit is legyen az egészből.
Öko-capitalismo o muerte. Meg az anyátok picsáját.
A teljes cikk:
http://www.rednews.hu/rovatok/kiemelt-temank/dontsd-a-toket-ne-sirankozz.html
2009-12-13 12:55:44 - Malatesta
Még egy idióta :))) A Hayek-társaságból: ott mindenki fogyatékos?Tán még a rendszer leghűségesebb szolgái sem képesek tagadni, hogy mintha az ökológiai katasztrófa és a tőke bővített újratermelése között lenne némi összefüggés. Az igazán konzekvens elmebetegek – mint Václav Klaus vagy Seres László, aki ha meghallja a mecset szót, azonnal az UZI-jához nyúl– így persze kénytelenek azt állítani, hogy az magának az emberi tevékenységnek sincs az egészhez köze: ez persze hülyeség, de legalább van benne logika.
Ezért aztán érthetelen a zöldek és más efélék szövege: mentsük meg a rendszert, csináljunk öko-kapitalizmust, noha maga a rendszer okozza a katasztrófát.
Miközben természetesen mi másról lenne szó, mint hogy a tőkés rendszer itt is elvégezte a piszkos munkáját: ember és környezet tragikus elválasztását.
Minden ebből következik a többi csak a szokásos gyomorforgató semmitmondás.
A helyzet nagyon röviden a következő: kizsákmányolták apáinkat, hogy sikeresen szétbarmolják az egész világot, most minket dolgoztatnának, hogy ugyan segítsünk már rendbe tenni. Ja és mindeközben azért profit is legyen az egészből.
Öko-capitalismo o muerte. Meg az anyátok picsáját.
A teljes cikk:
http://www.rednews.hu/rovatok/kiemelt-temank/dontsd-a-toket-ne-sirankozz.html
2009-12-13 12:48:54 - iki_maska
A diagnózis hibás, az orvos hazudott.Melyik fele a féligazság? Ugyan nem teljesen mindegy, de az legyen a tudósok, politikusok fejfájása, hogy kiderítsék. A lényeg, nekünk, ecceri embereknek, hogy a doktor ajánlása a gyógymódra vélhetően nem teljesen megalapozott.
Továbbá. A globális energiafelhasználást vélhetően elég nehéz lenne visszafogni, legföljebb a nem hatékony felhasználást, a pazarlást lehetne szabályozni. Nyilván bennem van a hiba, hogy időnként hajlok az összeesküvés-elméletekre, de nem lehet, hogy egészegyszerűen a CO2 javarészt fosszilis energiahordozókból termelődik, és a globális szupremátusra törekvő Nyugat ráunt az ebben megtestesülő függőségére? Kicsit sem hajaz ez a hazugságokkal igazolt háborúra?
2009-12-13 12:06:21 - p3tru
röspekt! szerintem fain!bár tény, hogy a jegesmedve populációról, és az északi sarkvidék hőmérségletéről, azért többnyire mást lehet olvasni.
murokfalo! mért nem írsz konkrét példát a féligazságokra és a ferdítésekre?
2009-12-13 12:04:38 - iki_maska
Szerintem fogunk még itt látni téged, nem indokolt a múlt idő. Ha meg mégsem, az is téged minősít, nem a Hírszerzőt...2009-12-13 11:40:33 - murokfalo
Bármennyire is tűnik kimerítőnek a fenti cikk, összességében a rövidlátó szkeptikusok táborát gyarapítja, igen elszomorító módon kicsavart féligazságokkal.Pedig rendszeres olvasója voltam a Hírszerzőnek. Kár érte.
2009-12-13 11:20:43 - Mr. Right
Bravo, remélem a jövőben még gyakrabban olvashatjuk Önt a Hírszerzőn.









