Frontvonalba is kerülhetnek a magyar katonák Afganisztánban
Ismét bővült a magyar szerepvállalás
Hétfőn újabb magyar katonai egység indult Afganisztánba. A Hadműveleti Összekötő és Tanácsadó Csoport (OMLT) feladata az afgán hadsereg egy zászlóaljának kiképzése és segítése lesz akár harci körülmények közt is. A magyarok amerikai katonákkal közösen alkotják a kiképző csoportot. Az OMLT-kkel az afgán hadsereget akarja erősebbé tenni a NATO, hogy később kivonhassa saját erőit, melyeket egyelőre kénytelen tovább növelni.
Kapcsolódó cikkek
Feladatuk ugyanis nem csak a kiképzés, hanem a kijelölt afgán zászlóalj működésének közvetlen segítése. Ez azt jelenti, hogy ha az afgánokat harcba vetik a tálib gerillák, vagy egy renitens hadúr szabadcsapatai ellen, akkor az OMLT oda is elkíséri őket. Hogy harcokban is részt kell-e venniük, arról az elmúlt időszakban ködös információk láttak napvilágot.
A Hírszerző megkereste a Honvédelmi Minisztériumot ebben a kérdésben. A HM tájékoztatása szerint "a konkrét harci műveleteket az afgán katonák végzik úgy, hogy az OMLT csoport tagjai mellettük vannak, segítve a zászlóalj afgán parancsnokait a műveleti döntések meghozatalában, azonban a zászlóalj vezetését az OMLT-csoport tagjai nem veszik át. Természetesen előállhat olyan helyzet, amikor az afgánok mellett lévő, egyébként 'segítő' feladatokat ellátó OMLT katonáknak önvédelemből használni kell a fegyvereiket".
Észak és dél
Ilyen helyzetre egyelőre kicsi az esély, mert a magyar OMLT Baghlanba kerül, ahol a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) is szolgál. Itt az utóbbi időben romlott a biztonság, ám nincs olyan nyílt háborús helyzet, mint a déli tartományokban. A honvédség ugyanakkor délre, a háborús Uruzghan tartományba is OMLT csoportot szándékozik küldeni.
Magyar katonák és rendőrök afgán rendőröket képeznek ki. Most a hadsereg kiképzésébe is beszállnak (Fotó: Honvédelmi Minisztérium)
|
A most kiküldött alakulat ment volna délre eredetileg. Az ott kiképzendő afgán zászlóaljat azonban még nem sikerült felállítani, így a magyarokat a békésebb északra vezényelték. Ez okozott némi zavart a kommunikációban, mivel a HM először a déli csoport kiküldéséről tájékoztatott, amit később északira korrigáltak, ám egy nappal később hivatalos hírportáljukon ismét csak a déli csoportot búcsúztatták.
Ha az afgánok készen állnak, délre is útnak indulhat az újabb magyar egység. Korábban több szó esett egy magyar különleges alakulatról is, mely konkrét harci cselekményekben vesz részt. Erről az egységről nem tudni semmit, de a korábbi hírek alapján szintén mostanában kell Afganisztánban megkezdeniük szolgálatukat.
A magyar tartományi újjáépítési csoport és az afgán főváros, Kabul nemzetközi repülőterét irányító magyar egység mellett az OMLT csoporttal már háromszáz fősre emelkedik a NATO hatvanezer fős afganisztáni missziójában szolgáló magyar katonák létszáma. Magyar kiképzőtisztek egyébként Irakban is szolgálnak.
Kiemelt konfliktus
Az OMLT-k működtetése a NATO Afganisztán-politikájának fontos része. A célja, hogy a kiképzés és a közvetlen szakmai segítség által ütőképesebbé váljon az afgán hadsereg, ami a NATO katonáinak majdani kivonásához elengedhetetlen. Az OMLT-kből mindezek ellenére 2008 szeptemberében a szükségesnél jóval kevesebb, ötvenkilenc helyett csupán huszonkettő állt rendelkezésére.
Afganisztán jelenleg a NATO elsőszámú missziója. Szakértők szerint az új Obama-adminisztrációnak is kiemelt fontosságú feladata lesz az egyelőre romló afganisztáni helyzet kezelése. A következő hónapokban mintegy harmincezer újabb amerikai katona fog Afganisztánba érkezni a helyzet stabilizálására.
Azt azonban mindenki tudja, hogy a megnövelt katonai erő önmagában nem lesz elég. A meglehetősen bonyolult afganisztáni helyzet kezeléséhez továbbra is szükség lesz az OMLT, a PRT és más, az afgán állam és haderő megerősítését célzó katonai-polgári missziókra, és az eddigieknél jóval hatékonyabb válságkezelési doktrína kidolgozására.
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Obama reformokat tervez háborúk helyett
- Száz év múlva a müezzinek hangjára kelnek a németek?
- Ámokfutás Pozsonyban: nyolcan belehaltak az utcai lövöldözésbe
- Bestiális mészárlás, rejtélyes eltűnések - mexikói hétköznapok a drogháború árnyékában
- Amin Soros és XVI. Benedek is kiakadt: világbotrány lett Sarkozy roma-ellenes hadjáratából
- 30 éve hekkelték meg kikötői munkások a Szovjet Birodalmat
- Négy éve büntetlenek Malina Hedvig támadói
- Békés atomcélok vagy erősödő fegyverarzenál?
- Elmaradt a botrány - magyar nap Sanghajban (Galériával)
- Egy egész országot dönthet be az óriási piramisjáték












