Véget ért a tragikomédia: Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke
Megszavazta az Országgyűlés Baka Andrást, Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét főbírónak. A Hírszerző tudósítója szerint 309 igen, 36 nem és 22 érvénytelen szavazattal megválasztották főbírónak Baka Andrást, Sólyom László jelöltjét. Ez volt a harmadik, ezúttal sikeres próbálkozás.
A kitöltött szavazólapokat azonban a frakció vezetése szerint - szemben korábbi információnkkal - nem kellett bemutatni a frakcióvezetésnek, így a szocialisták szerint nem sérült a szavazás titkossága. Az eljárást azért alkalmazták, hogy ha nem választanák meg Baka Andrást, akkor az MSZP kezdeményezhesse a szavazólapok darabonkénti vizsgálatát.
Libasorban a szocialisták (Fotó: Magócsi Márton)
|
A Hírszerző helszíni tudósítója korábban arról számolt be, hogy a szocialista frakció tagjai libasorban, egyesével adták le szavazataikat a főbíróválasztás legújabb körében, és leadás előtt Mesterházy Attila frakcióvezető ellenőrizte, hogy képviselőtársai a megbeszélteknek megfelelően szavaznak-e Sólyom László főbírójelöltjéről.
Nem szavazhatnak külön a szocialisták
Előzőleg elutasította a Fidesz az MSZP azon javaslatát, hogy a szocialisták külön urnába dobhassák szavazataikat a főbírójelöltről. Ezt a rendkívüli házbizottság ülése után jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.
Répássy Róbert elmondta: a szocialisták javaslata sértette a szavazás titkosságára vonatkozó szabályokat, amelyek szerint úgy kell eljárni, hogy ne lehessen azonosítani sem azt, hogy ki adott le szavazatot, sem pedig a képviselők pártállását.
Göndör István, az MSZP frakcióigazgatója azt közölte: a szocialisták a Ház tekintélyét igyekeznek helyreállítani. Hozzátette: azt kezdeményezték, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők külön-külön urnába dobhassák be szavazócéduláikat, de a Fidesz ezt a javaslatukat elutasította.
Nem kevés próbálkozás volt
Múlt hétfőn másodjára sem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének: akkor 184-en szavaztak igennel és 108-an nemmel.
Az elnöklő Mandur László a titkos szavazás után bejelentette, hogy 346 képviselő adta le szavazólapját, ebből 54 érvénytelen szavazat volt, 292 pedig érvényes: 184 igen és 108 nem voks.
A múlt hétfőn történteket követően Sólyom László államfő ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének kedden. A Köztársasági Elnöki Hivatal keddi közleménye emlékeztetett arra: a két nagy parlamenti frakció nyilvánosan támogatásáról biztosította Baka Andrást - akinek a megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta -, a jelölt a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget.
Ezúttal nem akadt el a képviselőkön Sólyom László jelöltje (Fotó: Magócsi Márton)
|
"Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést" - olvasható a közleményben.
Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját Sólyom László már 2008 májusában is jelölte erre a posztra, akkor azonban a jelölt nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást.
Sólyom László ezután kétszer is jelölte Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét, ám a jelölt sem 2008 decemberében, sem idén márciusban nem kapta meg a szükséges támogatást, így jelenleg a LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén, mivel a szervezet korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában lejárt a mandátuma.
(Forrás: Hírszerző/MTI)
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére











