Fidesz-káder az új pécsi vízszolgáltató élén
Alig egy órás vita után szabadult meg Pécs jobboldali vezetése a város vízművének francia társtulajdonosától, miután egy új céget hozott létre Tettye Forrásház Zrt. néven a vízszolgáltatás ellátására, teljes egészében önkormányzati tulajdonban. A költői nevű új cég élén a Fidesz egyik régi motorosa védi a pécsi lakosok érdekeit.
Kapcsolódó cikkek
Ahogy arról beszámoltunk, a város jobboldali vezetése három hete döntött úgy szocialista támogatással, hogy mindenképpen megszabadul a Pécs Vízmű Zrt. (PVM Zrt.) 48,5 százalékát és a menedzsmentjogokat birtokoló Sueztől, miután megítélésük szerint a cég jelenlegi formájában nem a pécsiek érdekeit nézi árpolitikája kialakításakor, és a francia társtulajdonos szerintük aránytalanul sok pénzt visz ki a vállalatból.
Ha máshogy nem megy
A hivatalos indoklás mellett azonban legalább olyan fontos körülmény volt, hogy a PVM Zrt. lényegében a város egyik utolsó nyereségesen működő cége, amelynek irányítását már a korábbi, szocialista többségű önkormányzati vezetés meg kívánta szerezni – sikertelenül.
Az azóta eltelt három hét nem hozott változást, ami nem meglepő, tekintve, hogy az önkormányzat és a francia cég gyökeresen mást akart. Míg a Suez minden megoldásban érdekelt lett volna, leszámítva tulajdonrésze eladását, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Pécs vezetése számára ezen kívül semmilyen egyéb megoldás sem fogadható el.
Ilyen előzmények után került sor csütörtökön a pécsi vízszolgáltatás további sorsát eldöntő közgyűlésre, amelyet nem mindennapi titkolódzás előzött meg. A hétfőn összehívott ülésnek csupán egy napirendi pontja volt, ám a hosszú és bonyolult előterjesztést a városvezetés olyannyira bizalmasan kezelte, hogy ahhoz egészen az ülést megelőző percekig több képviselőnek nem sikerült hozzájutnia.
A Pécsi Vízmű épülete: rövid úton döntöttek
|
A javaslat pedig meglehetősen nagy horderejű változtatásokat tartalmazott, hiszen az önkormányzat a Suez kigolyózására a végső fegyvert vette elő: egy új vízszolgáltató cég létrehozását javasolta Tettye Forrásház Zrt. néven, amely teljes egészében városi tulajdonban lenne és a PVM Zrt. helyett innentől kezdve vízzel látná el Pécset és a környező településeket.
Érdemi vita ezzel együtt sem alakult ki az előterjesztésről, miután azt minden frakció támogatta, igaz, nem fenntartások nélkül. A fél évvel ezelőtt még a várost irányító szocialisták nevében Kunszt Márta alpolgármester fejezte ki aggodalmait, mivel még nem állnak rendelkezésre azok a gazdasági számítások, amelyek biztosítanák, hogy a Suez kiebrudalása révén elérik a deklarált célt, a vízdíjak csökkentését.
Az SZDSZ nevében Weller János az új cég létrehozásának nehézségeit taglalta és a fogyasztók tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozta. Az ülés egyik legpikánsabb pillanata egyébként a liberális városatyához köthető, aki hozzászólása egyik részében a Fidesz egyik korábbi kedvenc kifejezését, az "extraprofitot" használta a Suez kapcsán.
A reneszánsz fideszes
A Tettye Forrásház Zrt. egyébként teljes fegyverzetben pattant ki a városvezetés fejéből, hiszen már a cég vezérigazgatója is megvan Winkler Tamás, a biatorbágyi vízmű eddigi ügyvezetője személyében. Azt, hogy a vezetőt nem pályáztatással választották ki, az időhiánnyal magyarázta Páva Zsolt polgármester, ám információink szerint az új vezető személye már több héttel ezelőtt eldöntött tény volt.
Winkler igen fordulatos pályafutás után került a Tettye Forrásház Zrt. élére. A 43 éves közgazdász 1988-ban a Fidesz alapító tagja volt, majd az Orbán-kormány idején a Nemzeti Lóverseny Kft.-t vezette. Az új vezérigazgató a Fidesz nagykőrösi szervezetét is éveken keresztül elnökölte, egészen addig, amíg 2003 őszén konfliktusba nem keveredett a város szintén fideszes polgármesterével. A viszony olyannyira elmérgesedett, hogy Winklernek később a városi vagyonkezelő élén is komoly gondjai támadtak.
Páva Zsolt polgármester egyébként a közgyűlésen meglepetéssel értesült Winkler fideszes kötődéséről, ami, tekintve, hogy a párt egyik alapító tagjáról van szó, akinek pártkarrierjét az internet alapszintű használatával lehetséges rekonstruálni, meglehetősen furcsa fejlemény.
Az új vezérigazgatónak mindenesetre nem lesz könnyű dolga, a közgyűlés ugyanis nem szavazta meg 900 ezer forintos havi javadalmazását, ami annak fényében, hogy az összes többi határozati javaslat ellenszavazatok nélkül ment át, komoly üzenet mind neki, mind Páva Zsoltnak.
A Suez még reménykedik
A közgyűlési döntés ellenére a Suez még mindig a tárgyalásos megoldásban reménykedik, hangsúlyozta kérdésünkre Csorba Zoltán, a társaság képviselője. Csorba szerint nem igaz az önkormányzat azon állítása, hogy a Suez elzárkózott volna a tárgyalásoktól, hiszen a megegyezés érdekében a cég regionális vezérigazgatója is Pécsre utazott két héttel ezelőtt, azt javasolva, hogy közösen dolgozzanak ki egy mind a két félt kielégítő megállapodást.
Csorba arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a pécsi vízdíjak valóban magasabbak valamivel az átlagosnál, az elmúlt 14 évben sohasem került sor inflációt meghaladó emelésükre, és 1995-höz képest, amikor a Suez belépett a pécsi vízpiacra, valójában reálértékben csökkentek a díjak, miközben a PVM 6,5 milliárd forintot fordított az önkormányzati tulajdonban lévő vezetékhálózat korszerűsítésére és karbantartására.
A Suez egyébként délutáni sajtóközleményben úgy reagált a pécsi közgyűlés döntésére, hogy az félrevezető és felelőtlen. Közleményében a cég felhívja a figyelmet, hogy a város által támogatott Tettye Forrásház Zrt. semmilyen jogosítvánnyal, kompetenciával, erőforrással nem rendelkezik a pécsi víz- és csatornaszolgáltatást illetően és a Pécsen kívüli települések - például Sásd, Szászvár, Pellérd stb., összesen 39 település - esetében sem üzemeltethet a Tettye Forrásház Zrt. az önkormányzati előterjesztésben megfogalmazott módon, és így a döntés közvetlenül veszélyezteti a települések és Pécsi Vízmű Zrt. szerződéses és közszolgáltatási érdekeit.
A Suez véleménye szerint a városi közgyűlés határozatai nem köteleznek senkit, sem a fogyasztókat, sem a munkavállalókat, sem az önkormányzatokat a Tettye Forrásház Zrt.-vel kötendő bármilyen együttműködésre.
A pécsiek magyar vizet akarnak
Az önkormányzat döntését azzal is indokolta, hogy az egybeesik a pécsiek túlnyomó többségének akaratával. Mindezt a városvezetés egy telefonos közvélemény-kutatásra alapozza, amely keretében egy automata mintegy 18 ezer pécsit hívott fel, és az irányított kérdésekre adott igen/nem válaszok alapján a helyiek 94 százaléka szeretné, ha a város saját tulajdonú cégekkel biztosítaná a közszolgáltatásokat.
A népakarat igen fontos szerepet játszik az új pécsi városvezetés döntéseiben: május végén Páva Zsolt egyik első polgármesteri teendője a pécsiek megszavaztatása volt arról, hogy elfogadhatóak-e számukra többletköltségek annak érdekében, hogy a Széchenyi tér rekonstrukciója még idén befejeződjön.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik












