H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Külföld betűméret: + -

Fejlövéssel fekszenek a tömegsírban


FH
2010-02-09 08:43

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Több tucatnyi ember maradványaira bukkantak egy elhagyott katonai bázis területén Albániában - jelentette be az albán miniszterelnök. Az áldozatokkal egyetlen fejlövéssel végeztek.

A Tirana közelében lévő egykori laktanya területén egy helyi férfi, Jovan Plaku már hónapok óta kutatott apja után, akit hazaárulás vádjával végeztek ki még 1976-ban. Az egyik helyen több tucatnyi holttestre és zsákokban lévő emberi csontokra bukkant, majd értesítette a hatóságokat. Sali Berisa albán kormányfő elmondta, hogy az áldozatokat egyetlen fejlövéssel végezték ki, és majd csak DNS-vizsgálattal lehet őket azonosítani.

Enver Hodzsa 1944-ben kezdődött diktatúrája idején több mint 26 ezer politikai foglyot börtönöztek be, míg további 32 ezret vidékre telepítettek ki. Az egykori rabokat tömörítő szervezetek adatai szerint 5577 férfit és 450 nőt végeztetett ki a kommunista rezsim. Hodzsa 1985-ben halt meg, öt évvel később pedig Albániában is bevezették a többpártrendszert, az áldozatok hozzátartozói csak ezután kezdhették el keresni szeretteiket. A kutatást azonban nagyon megnehezíti, hogy a titkosrendőrség megsemmisítette iratainak nagy részét, és nem maradt feljegyzés arról, hogy merre földelték el a "rendszer ellenségeit".