Emberekkel kereskedtek
Tizenhét nőt futtatott Németországban az a bűnbanda, amelynek négy tagját elfogták, másik négy ellen pedig elfogató parancsot adott ki a rendőrség - mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden Salgótarjánban.
A salgótarjáni Oláh György Ferencet és Szűcs Gergőt, az etesi Berki Józsefet, valamint a budapesti Száva Tibort még körözi a rendőrség - mondta az igazgató. Utóbbit Magyarországon keresik, társai ellen nemzetközi elfogató-parancsot adtak ki, mert az információk szerint elhagyták az országot.
Többük ellen jelenleg is folyamatban vannak különböző büntetőeljárások - tette hozzá Némedi Gábor.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









