H�rlista
Add a Startlaphoz!
Főoldal / Profit betűméret: + -

Élet az ingatlanadó után: az MSZP kettős veresége

Az eddig befizetett adót visszautalja az APEH

Hírszerző összeállítás
2010-01-27 16:31

Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Az év gazdasági slágertémájává nőtte ki magát az egy hónapot sem megélt ingatlanadó. A kormány kiütéses veresége nyomán az APEH hamarosan eltávolítja oldaláról a hétmillió forintért elkészített vagyonadó-kalkulátort, a Pénzügyminisztériumban pedig nagyítóval nézhetik át a költségvetés sorait, hátha akad még valahol néhány milliárd. A miniszterelnök szerint kell az ingatlanadó, de már nincs rá idő.

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésével eltörölte az ingatlanadót. Az egyhangúlag hozott határozatában jogbiztonságot sértőnek, ezért alkotmányellenesnek minősítette a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó rendelkezéseit az Ab.

Az ingatlanadó eltörlése kudarc az MSZP-nek és a költségvetés szempontjából is rossz a pártnak - mondta Juhász Attila, a Political Capital elemzője az MTI-nek. Az is negatívan hathat az szocialistákra, ha a kampányidőszak közepén hoznak döntést a költségvetésben keletkezett hiány pótlásáról - magyarázta. Véleménye szerint az Ab határozata az ingatlanadóról a Fidesznek abból a szempontból kedvezőtlen, hogy az ingatlanadó eltörlését akarták volna "felnagyítani", adócsökkentésként hangoztatni.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője az MTI-nek elmondta: ez akár új kampánytémát is hozhat, de ez elsősorban az MSZP számára volna kellemetlen. Az adó eltörlése ugyanis növeli a költségvetési hiányt, s ahhoz, hogy tartani lehessen az eredeti terveket, lépnie kell a kormánynak. Az MSZP-nek azonban nem érdeke, hogy a választások előtt az adóemelés téma legyen, ezért újra konfliktusba kerülhet a párt a kormánnyal - vélekedett. A Fidesz számára az Alkotmánybíróság döntése legfeljebb azért kellemetlen, mert így egy, a várható kormányalakítás utánra tervezett szimbolikus intézkedéséről le kell mondania - magyarázta.

Az elfogadás pillanata június végén (Fotó: Magócsi Márton)

MSZP: mossuk kezeinket, oldja meg a kormány
Több vezető szocialista politikus szerdán azt mondta az MTI-nek: sem a párt-, sem a frakcióvezetés nem támogat a választásokig hátralévő időben sem törvénymódosítást, sem újabb megszorító intézkedést.

Szocialista politikusok azt is mondták, a kormánynak saját hatáskörben kell megoldania a kieső 50 milliárd forint körüli összeg pótlását, figyelembe véve az egyensúlyi pálya alakulását. Vagyis, ha a tervezettnél esetleg jobban alakulnak a bevételek, kisebb összegről lesz majd szó; a kabinetnek nem kell napokon belül döntést hoznia.

Leszögezték azt is, hogy elvárják, a pótlást inkább a költségvetési tartalék terhére lépje meg a kabinet, és ne a minisztériumok kiadásait faragja le. A miniszterelnök a nyilatkozatában viszont utalt arra, hogy a büdzsé egyes fejezeteit is vizsgáltatja.

Búcsú a vagyonadó-kalkulátortól 

Hamarosan lekerül az adóhatóság honlapjáról a vagyonadó-kalkulátor, s visszautalják az adófizetőknek a lakóingatlanok után már befizetett vagyonadót is. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője azt mondta: miután az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben kihirdetik - ez csütörtökön várható - el kell távolítani a kalkulátort az APEH honlapjáról. A már rögzített adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően, jegyzőkönyvvel megsemmisítik. Kedden délutánig egyébként 630 ezren töltötték le a kalkulátort, és 16 ezren mentették el az adatokat.

A kalkulátor működtetése minimális informatikai fejlesztést igényelt a szóvivő szerint, ennek költsége mintegy 7 millió forint volt. Vagyonadó-bevalláshoz szükséges nyomtatvány mintegy másfél millió csomagban ment ki, összesen kétmilliót gyártottak. Miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vagyonadótörvény lakóingatlanok adóztatására vonatkozó részét, a csomagból egy lapot nem kell kitölteni. E lapok, valamint a csomagokba betett csekkek költsége mintegy 24 millió forint - mondta Bakonyi Ágnes.

Bármily furcsa, az adóhatósághoz már érkezett néhány vagyonadó-bevallás, az APEH most méri fel, hogy pontosan mennyi. A lakóingatlanok után befizetett adót természetesen visszautalja az APEH.

A Fidesz felszólítja a kormányt...

A Fidesz szerint rossz megoldás lenne új adó bevezetése az ingatlanadó helyett - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne trükközzön, ne kísérletezzen, és ne akarja újabb adó bevezetésével pótolni az ingatlanadó eltörlése miatt jelentkező bevételkiesést - jelentette ki az ellenzéki politikus.

A Fidesz alelnöke közölte: a kormánynak bele kell nyugodnia az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésébe, amely alkotmányellenessé nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az ingatlanadót.

Bajnai Gordon miniszterelnök a délelőtti kormányülést követően azt mondta: a következő parlament előtt ott áll a lehetőség, hogy döntsön, milyen módon pótolja a vagyonadó bevezetésének elmaradása miatt kieső bevételeket, hiszen az ingatlanadó alkotmányos és korrekciókkal bevezethető Magyarországon. A kormányfő véleménye szerint a következő parlamentnek választania kell, úgy oldja meg a vagyonadó pótlását, hogy a szegényeket érintő újabb megszorításokat vezet be, vagy megadóztatja a tehetősebbeket. "Én az utóbbira voksolok" - jelentette ki Bajnai Gordon.

Varga Mihály minderre úgy reagált: reális a veszélye annak, hogy az MSZP-kormány újabb adót fog bevezetni, azonban a Fidesz szerint rossz megoldás lenne új adó bevezetése az ingatlanadó helyett. 

> Az IMF nem köthet bele
A Nemzetközi Valutalapnak küldött tavaly júniusi szándéknyilatkozat egyébként nem nevesíti az ingatlanadót, annyit mond: Magyarország vállalja, hogy a munka és a potenciális növekedést serkentő adók csökkentését célzó bevételsemleges adóreformot készít, amely többek között csökkenti a társadalombiztosítási hozzájárulást, tágítja az adósávokat a személyi jövedelemadó csökkentésével a fogyasztást terhelő és vagyonadók növelésével.


(Forrás: Hírszerző, MTI, Független Hírügynökség)





Élet az ingatlanadó után: az MSZP kettős veresége - kommentek
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ

Új komment szövege