Egyre több diák e-felvételizik
A diákok több mint egyharmada elektronikus úton nyújtotta be az idén felsőoktatási jelentkezését, tavaly még csak 13 százalékuk élt ezzel a lehetőséggel - közölte honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
Az elemzés szerint a férfiak 43, a nők 31 százaléka választotta az e-jelentkezést. Lakóhely szerint vizsgálva a főváros és megyei jogú városok jelentkezői körében a legmagasabb az arány - a fővárosiak 43 százalékával szemben a községekben élők mindössze 33 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
Az elmúlt években az elektronikus jelentkezés főleg az idősebb, már diplomával rendelkező felvételizők körében volt népszerű. A tendencia alapjaiban az idén sem változott meg, de a korábbi évekhez képest a legfiatalabb korosztályokban is számottevően - 25 százalék körülire - emelkedett az e-jelentkezők aránya.
Az elsősorban az idősebb korosztályokból kikerülő, már diplomával rendelkezők csoportjában 58 százalékos az e-felvételizők aránya, míg a diplomával még nem rendelkező jelentkezők 35,5 százaléka választotta jelentkezéskor az elektronikus utat.
A szakemberek szerint az e-jelentkezés térhódítása mögött számos ok húzódhat meg: az általános számítógép-használati, informatikai ismeretek egyre szélesebb körben terjednek, az internet is mind többek számára érhető el, mindez nagyban magyarázhatja az elektronikus jelentkezések növekvő számát.
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik









