Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

"Nobel-díjas nemzetgyalázás" – ezzel és nem mással nyitott a magát valamiért polgárinak nevező napilap majd’ két hete, mert ami fontos, azt ugye a címlapon, fő helyen hozzuk. És a Magyar Nemzet még istenes a Magyar Hírlap c. vicclaphoz képest, amelynek véleményrovata szinte naponta tér vissza valamilyen szórakoztató formában Imre Kertész, Berlinben élő főállású gyökértelen lapnyilatkozatára, "amelyben megtagadta magyarságát, és kijelentette, hogy itt a szélsőjobboldal vált hangadóvá." Ennyira fáj annak az embernek egy lapinterjúja, akiről Nobel-díjának átvétele óta mást sem hallunk, csak azt, mekkora nímand.

Az úgynevezett jobboldali médiának, amely hét éve képtelen feldolgozni, hogy az első magyar irodalmi Nobel-díjas zsidó, sikerült úgy reagálnia Kertész Imre Die Welt-beli nyilatkozatára, hogy szinte szóról szóra igazolta az abban elmondottakat: "szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van", ők a hangadók ("Rechtsextreme und Antisemiten haben das Sagen"). "Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani" – tette hozzá később ugyanott, ennek alátámasztására nézzük meg bármely online Kertész-cikk kommentjeit. Ja, és Budapest tényleg balkanizálódik, ez ténykérdés.

Azt pedig ki vitatná, hogy "a magyarok régi terhei - a képmutatás és az elfojtásra való hajlam - jobban érvényesülnek, mint eddig bármikor" ("die alten Laster der Ungarn, ihre Verlogenheit und ihr Hang zum Verdrängen, gedeihen wie eh und je"), sőt, épp nevezett lapok járnak élen a képmutatás és a kettős mérce állandó felemlegetésében – már amikor nem gyakorolják. Mi az, hogy gyökértelennek nevezi saját magát, ez a jelző, meg egyáltalán, a jelzők, főnevek, melléknevek, az a miénk, a dolgok definiálása, az értékítélet a mi privilégiumunk, ne ugasson már bele saját magába.

Csak a córesz van ezzel a Kertésszel. Nem elég, hogy ír, de állandóan olyanról ír, amiről nem kéne, vagy legalábbis nem így kéne, plusz még nyilatkozik is, amit ugye egyszer meg kéne már tanulnia; hiszen az nem úgy van, hogy állandóan előállhatunk kinti médiákban a holokauszt nevű zsidó magánügyünkkel, közben meg nemzetietlen módon kussolunk Trianonról, meg... ööö... még volt valami nemzeti sérelmünk, na arról. Kertésszel úgy van ez a magyar jobboldal, mint a tréfával: értik, de nem szeretik.

                                                                                   *

De ha legalább értenék. A legújabb magyar kultúrbotrány ugye az MTI kínos fordítási hibájával kezdődött, "a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak" – ez volt az első verzió, ezt vette át a fél online média, ebből lett az, hogy "váltak hangadóvá". "Ne kössön engem Magyarországhoz" – hangzott a "stempeln Sie mich nicht zum Ungarn", a nol.hu fordításában máig ez a helyes változat, holott a javított verzió az MTI szerint "ne minősítsen engem magyarnak", ami már közelebb van a valósághoz, bár valahogy idekívánkozna a skatulya szó is.

A "Verlogenheit"-ból nettó "hazugság" lett, Magyarországból pedig ily módon a hazugok országa, ezt valamiért sem az MTI, sem a nol.hu németügyi szakértői nem javították ki, pedig a "Lüge" a hazugság, amiről pedig Kertész beszél, az a képmutató, álszent önbecsapás – aminek persze van köze a hazugsághoz. És akkor ott van még a teljes kontextus, hiszen az idézett mondat a magyar irodalmi élethez való kötöttséget firtató kérdésre próbál válaszolni: "Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. (…) A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik."

Keveseknek tűnt fel, hogy a Magyarországot egyébként hazájának tartó Kertész – nem először – a kollektív identitást mint olyat utasítja el, ha tetszik a zsidót is. Még a holokauszt-irodalmat művelők közösségét is, hiszen csak "regényeket ír", igaz, olyanokat, amiben totálisan benne van a holokauszt nevű apró civilizációs gikszer (Szentmihályi Szabó Péter nevű kedves olvasónknak: csak el kéne olvasni). Persze ez kevésbé mutatna izgalmasan a címlapon: "Botrány: Kertész elég szuverén és individualista." 

Az érdekes az, hogy a megszólalókat többnyire is nem érdekelte a pontosítás, a mondanivaló valódi tartalma: az előre eldöntött üzenet megvolt, átment, Kertész nemzetgyalázó hazaáruló, a többi csak ennek a felesleges ragozása.

Czakó Gábor író szerint Kertész azért kapta meg a Nobel-díjat, hogy ilyeneket mondjon; Csurka István szerint azért, mert zsidó. A Magyar Írószövetség titkára, L. Simon László nagylelkűen "megérti", hogy Kertész "szellemi és lelki tekintetben is hontalannak tartja magát, de Magyarországot nem kellene sorozatosan lejáratnia." Alexa Károly ki is közösíti Kertészt a jó írók, a Vámos György nevű új Lovas-jelenség pedig a magyarok és magyar zsidók köréből. Bayer Zsolt Radnótival nyit, és azt mondja, Kertészt "szánnunk kell", hiszen ő "az élet mellett él", merthogy "az élet, ezer esztendők óta: valahová tartozás." Igen, az a valahová tartozás… az az élet melletti élet… senki nem tud úgy három pontot kirakni, mint Zsolt.

Bármelyik nap befuthat Molnár Oszkár nyilatkozata, miszerint ő megbízható forrásokból úgy tudja, Kertész Imre addig ütögette gumikalapáccsal a hasát, amíg meg nem dobták egy berlini ösztöndíjjal. 

                                                                                   *

Zavart lelkületű polgártársaink kiakadása még valamelyest érthető, hiszen semmi sem fontosabb nekik, mint az országimázs, nehogy má’ egy külföldön élő szellemi homeless állandóan a hazáját fikázza, csak azért, mert egyszer Auschwitzban volt. Végül is visszajött, nem? Na, hát akkor ahhoz tartsa magát, ami most nálunk van, külföldi nyilatkozatai előtt pedig lehetőleg egyeztessen a turisztikai hivatal országkampány-stábjával.

Ezeknél az egyelőre még nem uralkodó hangadóknál is nagyobb probléma azoknak a (bal)liberálisoknak az értetlensége, akiket éppen Kertész szeretete és védelme vezet a joviális, ejnyebejnyéző paternalizmus hímes mezejére (képzavar). Iványi Gábor szerint "kár lenne", ha Kertész lemondana arról az örökségről, amely ide köti és "talán kicsit elvetette a sulykot keserűségében." És ha elvetette? 

Radnóti Sándor is azon akad fenn, hogy "a sértett" Kertész saját állítása szerint a szocializmus idején nem olvasott államilag jóváhagyott könyveket, régebben pedig Budapesten, ha jó zenét akart hallgatni, kis tranzisztoros rádiójával bevonult a fürdőszobába, ezenkívül "semminő szolidaritást nem tanúsít azokkal, akik szembeszegülnek ’a teljesen balkanizálódott’ Budapesttel" meg a szélsőjobbal. És ha mindez így van - so what?

Ad-e ez a három pluszinformáció elég okot arra, hogy egy kissé dorgáló "mindegy"-gyel berakjuk Kertészt a "már hülye szegény, de azért szeretjük" sublótba? Vagy itt van Havas Henrik: "a Nobel-díjas Kertész Imre nagyon keményen beszélt hazájáról, de ezt tudjuk be nyolcvanadik évének, elkeseredettségének és nem utolsósorban annak, hogy kisfiúként megjárta a német haláltábort." Íme a magyar kultúraértelmezés két lehetséges verziója: aki megjárta a lágert, zsidó, és Nobel-díjat kap, az innentől a) nem beszélhet akármit, b) éppen hogy bármit mondhat. E két lehetőség ugyanazon paternalista érem két oldala.

A legunikálisabb megoldáshoz Bauer Tamás folyamadott az ÉS eheti számában, ahol is úgy dönt, túllép azon, amit Kertész mondani akart, hogy ti. "a jobboldali szélsőségesek, illetve az antiszemiták a hangadók". Nem, Bauer saját fordítására alapozza teljes írását, miszerint "a szélsőjobb és az antiszemiták diktálnak", és ezen tézis alátámasztására felhoz számos találó példát is a szélsőjobbos tematika döbbenetes előretöréséről. Az írás azonban nem kvadrál annak címével ("Kertész Imre igazsága"), hiszen Kertész nem ezt és nem ebben a formában akarta mondani, külön pontosítást is kért ugye e tárgyban.

Nem teljesen értem, miért ne nyilatkozhatna Kertész Imre szabadon azt, amit gondol, annak minden ellentmondásával és furcsaságával? Van számos baromság az interjúban? Van. Kertész több más, fontosabb és megrázóbb interjút adott már, azokból - és persze a halhatatlan könyveiből - minden kiderül. 

E német interjú fogadtatásából pedig csak az, hogy semmi nincs kibeszélve, semmi sincs feldolgozva, és messze nem csak Budapest balkanizálódott az elmúlt tíz évben, hanem annak értelmisége is.