Drága elnök úr!
Nem láttam Önt az esti híradókban, amint elszánt arccal a helyszínen tájékozódik a történtekről, és ha kell, a tizedik kamerába is belemondja, hogy a cigányasszony megölésével az egész nemzetet (ha jobban tetszik: a köztársaságot) érte támadás.
Ne értsen félre, napi politikai személyeskedés nem motivál, párt- vagy bértollnok nem vagyok, a napi politika is csak azért áll hozzám közel, mert bárhová megyek, utánam jön. Mindig is tiszteltem kiállását az alapvető szabadságjogokért, az Ön egykori alkotmánybíróságának néhány alapdöntése nélkül Magyarország ma sokkal rosszabb hely lenne.
Csak az a helyzet, hogy most megingott az állampolgári bizalmam Önben, úgy látom, nemigen áll a helyzet magaslatán, funkcióját alig tölti be. Pedig helyzet van, és Önnek most funkciót kéne betöltenie.
*
"Az ember attól fél a legjobban, amit nem ismer" - emlékszik erre a mondatra? Ezzel kezdte a beszédét néhány napja, a 28. Epilepszia Világkongresszus ünnepélyes megnyitóján. De mondhatta volna most is, amikor valakik megint belőttek egy cigánysoron álló kis családi házba, sőt be is rontottak, gyáva hidegvérrel megöltek egy 45 éves asszonyt, kislánya a vak véletlennek köszönhetően túlélte - én azonban nem láttam Önt az aznap esti híradókban, amint kétségbeesett, de elszánt arccal a helyszínen tájékozódik a történtekről, és ha kell, a tizedik kamerába is belemondja, hogy a cigányasszony megölésével az egész nemzetet (ha jobban tetszik: a köztársaságot) érte támadás.
Klassznak tartom, hogy beszélt az Epilepszia Világnapon, hogy az elképesztő szlovák nyelvtörvény ügyében egyeztetett, méltányolom, hogy megszólalt a Vasfüggöny átvágásának 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen, köszöntő beszédet mondott a Magyar Ügyészség Napja alkalmából, vagy hogy egy tavalyi eseményt vegyünk, üzenetet küldött a Magyar Urbanisztikai Társaság Falu-tagozatának "A vidék jelentősége a globális változások időszakában" című konferenciájára.
Ám a helyzet az, hogy egy éve hidegvérű gyilkosok járják Magyarországot és cigányokat ölnek, most éppen a hatodik halálos áldozatnál tartunk, és még nyilván nincs vége. Már az első halott után sem emlékszem az Ön határozott kiállására, legalábbis - látja, milyen szita az agyam? - valamiért markánsabb nyomot hagyott bennem a nemzeti parkokban tett kirándulása, ja és az, hogy még beiktatása után közölte, addig nem hajlandó az Egyesült Államokba utazni, amíg ott ujjlenyomatot vesznek Öntől.
Arra is emlékszem, hogy egyszer úgy nyilatkozott, csak fontos ügyekben kíván megszólalni. Akkor most mire véljem a hallgatását?
Arra kérném tehát tisztelettel, kedves Sólyom professzor, hogy a nemzet egységének kifejezőjeként, aki őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, álljon ki a nemzet elé, ismerje el, hogy az államszervezet nemhogy demokratikusan, de egyelőre sehogy nem működik, de majd Ön valahogy garantálja, hogy fog; öntsön reményt a romákba meg mindannyiunkba, mondjon valamit, amiben szerepel pl. a "tűrhetetlen", "botrányos", vagy "amíg én vagyok az államfő" kitétel.
Éspedig most, már tegnap is késő volt. Ha erre nem képes, akkor ezúton tisztelettel arra kérném, mondjon le posztjáról.
*
Ritkán örültem annyira államfőnek, mint 2005-ben Önnek - én mondjuk kicsit beszóltam volna az engem megalázó, a parlamentben trükköző, vakondozó pártnak, hogy ezt így, ezzel a tisztséggel kapcsolatban mégis hogyan, de jó, Ön béketűrő ember, az arca így is sokat mondott. Jó volt akkor magyarnak lenni: nem Szili Katalin lett az államfő, hanem egy Európa-szerte megbecsült, racionális, konzervatív-liberális jogtudós, aki öncélú moralizálás helyett morálisan gondolkodik, és aki végre érti, miről szól ez a poszt.
Minimális államra vágyó, individualista állampolgárként természetesen nem azért várok Öntől tiszta, erős és nyílt szavakat, mert azt gondolnám, kizárólag attól lesz valaminek komoly megalapozottsága, ha Ön vagy a kormányzat valamely reprezentánsa azt kimondja. Nem, azért várom ezt, mert így illik, ez a dolgok rendje. Nincs sok más morálisan értékelhető szereplő a politikai piacon.
Ha elszabadult sorozatgyilkosok félreértett rendpártiságból időnként cigányokat ölnek, akkor szerintem úgy illik, hogy Ön aktívan jelen van az életünkben, beszél erről a közös, lassan belénk égő szégyenről, a rendőrség pedig teszi a saját dolgát, nyomoz, fókuszál, felderít, ezért fizetjük. Ha Ön egy védett növény érdekében képes volt felemelni a szavát egy dél-magyarországi NATO-radar ellen, akkor a biodiverzitás jegyében talán a romák is megérnének valami hasonló súlyú kiállást.
Sok mindent tehetne. Ellátogathatna pl. a 13 éves kislányhoz a kórházba, vihetne neki csokit meg egy bátorító mosolyt, azzal, hogy addig nem nyugszik, amíg el nem kapják az anyukája gyilkosait. Szervezhetne spontán kerekasztalt az ügyről, kamerák, doorstep, minden. Tényleg, és azt nagyon abszurdnak tartaná, drága elnök úr, ha a hadsereg főparancsnokaként felajánlaná, hogy a rendőrök, polgárőrök mellé szükség esetén katonákat is küld a keleti falvakba őrködni, járőrözni, roma gyerekeket iskolába, óvodába kísérni? Létezik egy tengerentúli jogállam, ahol volt hasonlóra precedens.
Azzal ugyanis nagyon nincs a dolog elintézve, hogy főosztályvezetője útján megüzeni: a közeli napokban tartandó munkatalálkozón kér tájékoztatást a kormányfőtől arról, hogyan áll a nyomozás a kislétai gyilkosság ügyében.
"Sólyom László azt kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy első napirendi pontként tájékoztassa a nyomozás állásáról, és arról, hogy milyen intézkedéseket hoztak az elkövető vagy elkövetők elfogása érdekében" - adta vissza az MTI Kumin Ferenc szavait. Bármennyire örvendetes, hogy néhány napon belül majd ez lesz az első napirendi pont, azért a dolgot talán rövidebbre is lehetett volna zárni: én például nem láttam az alkotmányban, hogy államfőnek tilos felhívni az országos rendőrfőkapitányt, mi a helyzet.
Kumin Ferenc arra is emlékeztetett, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság után az elnöki hivatal azt írta: "Sólyom László valamennyi tárgyalópartnerének jelezte: fontosnak tartja, hogy a cigányok elleni támadások esetén a közvélemény minél hamarabb megismerhesse a bűncselekmények indítékait". Ez helyes, habár.
Lehet, hogy kriminológiailag vagy szociálpszichológiailag valóban fontos az indítékok megismerése, de azért ne zárjuk ki, hogy a közvélemény előbb magukat a tetteseket akarja látni. Az indíték megismeréséhez elég a végeredmény felől nézni a történteket: ha az eredmény hat halott cigány, akkor ezek az emberek cigányokat akartak ölni, minimum, éspedig szegény, de dolgos cigányokat, hadd féljen mindenki.
*
Ha a köztársaság intézményei valamiért nem képesek gátat szabni a fegyveres félelemkeltésnek, akkor e köztársaság elnöke sok mindent tehet, de nem hallgathat.
Kedves Sólyom professzor, eddigi karrierje során mindig meggyőzően állt ki a szabad szólás joga mellett. Bizalmam fogytán, de kérem, éljen most a szólás kötelességével.
2009-08-11 22:52:34 - hunostor
sólyom egy nyomorék geci már akkor tudható volt mikor a honvédelem ügyénél fontosabbnak ítélte a bazsarózsákét, ilyen kifordult faszfej bölcsészekkel van tele az államigazgatás, viszont : ""Tényleg, és azt nagyon abszurdnak tartaná, drága elnök úr, ha a hadsereg főparancsnokaként felajánlaná, hogy a rendőrök, polgárőrök mellé szükség esetén katonákat is küld a keleti falvakba őrködni, járőrözni, roma gyerekeket iskolába, óvodába kísérni? Létezik egy tengerentúli jogállam, ahol volt hasonlóra precedens."
Ezt csak olyan állam teheti meg amelynek van hadserege, nekünk nincs:-)
2009-08-10 13:57:51 - Pancser9
Na végre, tocarego megfogalmazta korunk új és mélymagyar paradoxonát:"Ön vagy egy irtózatosan buta ember, vagy nem magyar"
Ugye "Minden magyar okos".
Továbbá: "tocagero magyar".
Csakhogy.
2009-08-08 10:09:16 - gthomek
Tisztelt Seres Úr!Látta a hírszerző fő oldalán szavazást a gyilkosságokról? Pont olyan eredményen áll mint a kuruc-on lévő szavazás, az emberek 43% szerint a kormány és/vagy a hazai titkosszolgálatok állnak a gyilkosságok mögött. Elég érdekes eredmény nem?
Az Ön által is támogatott ragadozó madárka nem szólal meg, ezt ön nehezményezi, az igazmondó vezénylőtábornok sem szólalt meg az ügyeben, erről pedig 1 szót sem ír.
Amilyen körülmények között ezt a madárkát megválasztották az predesztinálta arra hogy miként fog viselkedni. Ez az alak sokmindenre lehet alkalmas, a köztársaság elnökének mondjuk nem, de ahol vakondok szavaznak sokminden megtörténhet.
Aztán olvassa ön a kommenteket? Azokból kitűnik hogy sokan értenek egyet a mi kis sólymunkkal, minek megszólalni ilyen piszlicsáré ügyben, pár büdös cigót kifingattak, na és van elég, gondoljak csak itt még nem írják le.
De Ön tényleg támogatta ennek az alaknak a megválasztását, előtte nem tájékozódott a politikai terepen? Kik támogatják még Önnel együtt?
Most itt sír hogy lehet mégsem jó arcot támogatott, tudja milyen sokan lesznek a sírók rívók 2011-2012 környékén, amikor az orbáncosok kimutatják a foguk fehérjét, hányan fognak ehhez a cikkhez hasonlókat írni? Hogy hát én azé támogattam az igazmondó juhászt me aszt hittem igazat mond, ő maga mondta hogy soha nem hazudott.... milyen jókat fogok én ezeken röhögni.
Seres úr az hogy a helyzet idáig fajult, az Önök felelőssége, a hazai újságírás színvonala egyenlő sólyoméval.
2009-08-07 22:08:02 - Pelikán
Drága Seres Úr!Ez egy bűnügy és a rendőrségre tartozik. Majd, ha kiderült, hogy valóban rasszista indítékból és valóban sorozat öltek, akkor lehet az elnöknek tennivalója addig a rendőrségnek van.
Miként szép dolog, hogy a kormány képviselteti magát egy kislétai asszony temetésén, de akkor másutt miért nem?
Mert, ha egyenlőséget kérünk az életben akkor egyenlőség jár a halálban is, vagy a kormány többet tud, mint amennyit közölt?
Üdvözlettel Pelikán
2009-08-07 22:05:10 - Pelikán
Drága Seres Úr!Ez egy bűnügy és a rendőrségre tartozik. Majd, ha kiderült, hogy valóban rasszista indítékból és valóban sorozat öltek, akkor lehet az elnöknek tennivalója addig a rendőrségnek van.
Miként szép dolog, hogy a kormány képviselteti magát egy kislétai asszony temetésén, de akkor másutt miért nem?
Mert, ha egyenlőséget kérünk az életben akkor egyenlőség jár a halálban is, vagy a kormány többet tud, mint amennyit közölt?
Üdvözlettel Pelikán
2009-08-07 11:54:30 - garcia
Sólyom László helyesen tette, hogy most nem szólalt meg. Lesz alkalma akkor, ha kiderül, kik és miért gyilkolnak.Több esze volt, mint az összes handabandázó politikusnak és más közéleti embereknek, akik nem az ügy miatt szólaltak meg, hanem azért, hogy politikai tőkét kovácsoljanak belőle.Amúgy blogennek igaza van , abban is, hogy miként viselkedne egy régebbi demokrácia államfője.
Sólyom Lászlót nem kedvelem, de most helyesen tett.
2009-08-07 09:48:19 - kuwert
Drága tocagero!Akkor mégegyszer, kicsit alaposabban.
Az a problémám, hogy Önök minden ügyet, ismétlem, minden ügyet a politikai libikókából néznek.
Tessék már kiszállni belőle!
Az nem úgy van, hogy ha bírálunk valakit, akkor azzal a másik oldal szekerét kívánjuk tolni.
Ha valaki nem szereti Beethoven-t, az nem azt jelenti, hogy Zámbó Jimmy-t hallgat.
Tehát én Önöknek azt bátorkodtam ajánlani, hogy ne egyik vagy másik oldal politikai napilapjaiból tájékozódjanak, ne a pártpolitikailag elkötelezett értelmiséget olvassák (ebben a jelentésében az 'olvasni' szó fedi a 'meghallgatni' szót is, szép a magyar nyelv, - lásd még 'megolvasom'), ne a politikai pártok által szponzorált tévéket nézzék, hanem próbáljanak meg megszökni börtönükből. Gondolkodjanak szabadon!
Én sok mindenben em értek egyet Seres úrral, de jelen írásában speciel igaza van.
Még egyszer.
Induljunk ki abból, hogy újra megöltek egy embert Magyarországon.
Nem tudjuk, ki, de a tendencia világos. Nyilván Önöknek is.
A köztársaság elnökének már rég meg kellett volna szólalnia.
Ezzel bíztuk meg. Ő a mi ügyeinkben kell eljárjon. Mi vagyunk a főnöke Neki. Ez egy köztársaság.
Nemrég munkahelyemen tett látogatást Elnök úr, és másfél óráig zárva volt az intézmény, útlezárás, szőnyeg, virágok, fogadás, stb.
NEM!
Neki nem ez a dolga.
Gondolkozzunk!
A világ bonyolultabb - szerencsére.
Ja, és üzenem Kovács Ákosnak, hogy az ország nem lelkibeteg.
k.
2009-08-07 04:43:38 - koppány17
Az almás nevű kommentező a seres elvtárssal egyenértékű hazudozó! A Magyarok ellen elkövetett több mint ezer bűncselekmény miért nem éri el az ingerküszöbüket? Amiért szót emelnek azok közül is az elkövetők nagy része ugyanabba a hordába tartoznak mint az áldozatok! Erről miért nem esik szó, csak akkor írják meg az áldozatok hova tartozását ha cigány, a Magyar az nem számít! Ha valaki elköveti az uszítást az pont a kormánynak dolgozó tettestárs médiának csúfolt agit-prop osztály munkatársai!2009-08-07 04:10:19 - Almás
Úgy tűnik: politikai gyilkosság-sorozat tanúi vagyunk. Vélhetően - erre utal az, hogy egymástól teljesen független, de mindig cigány áldozatok ellen irányulnak a merényletek. A dolog persze nem biztos: ez majd akkor lesz, ha elkapják a tetteseket.Ha a fenti logika helytálló, akkor a tettesek politikai célja megfélemlíteni a cigányságot. Politikai provokáció pedig politikai válaszlépést (is) igényel. Igenis szükség lenne magas közjogi méltóságok megszólalására, hiszen a társadalmat valahogy orientálni kellene arra, hogy a történtek mégsem helyesek. Szükség lenne a pártok vezetőinek megszólalására, továbbá az állam vezetőinek állásfoglalására is. Ebből a szempontból Seres véleménye szerintem kifogástalan. Demokráciákban - ahol a demokrácia nem merül ki kizárólag a választások demokratikusságában - ezt a mgszólalási-állásfoglalási kényszert szinte minden kultúrált politikus érzi. Érdekes módon, Magyarországon a politikusok ilyen "kényszert" nem éreznek. Mindenki csak a választásokra koncentrál - mintha ez lenne a demokrácia legfontosabb mozzanata. Pedig nem: a demokrácia folyamatos működtetése sokkal fontosabb, mint az egyetlen pillanatra vonatkozó választásokra való koncentrálás. Magyarországon egyszerűen nincs demokrácia: lásd a parlamenti képviselők díjazását, a köztársasági elnök szerepléseit (kézfogás: emlékszünk?).
Seresnek igenis igaza van, amikor mindezért szót emel. Uff.
2009-08-06 23:53:24 - stirlicc
djmoll,Nem értem, ezt miért hoztad ide, nem is találom az aláírók között Serest.
Ellenben találok az aláírók között olyat, aki a Szeretem Magyarországot mozgalomba is belépet, és ezerrel nyomta Gyurcsány szekerét az őszödi beszéd miatt esett csorba kiköszörülésében.
Most akkor mit ér egy ilyen aláírás?
Seres cikke pedig részben jó, de alapvetően teli van populista elemekkel. Ez a "vigyen csokit a kórházban fekvő roma lánynak" a Nyakó-féle veretes akciókra hajaz. A lányt ugyanis kómában tartják az orvosok, álmában épp csokit kérne... De ha mégis vinne neki csokit az Elnök, talán épp Seres írna egy cikket arról, hogy milyen silány és populista húzás az Elnök részéről csokit vinni egy kómában tartott szegény áldozatnak... :-)
A nyuszika esete a sapkával...
2009-08-06 23:35:35 - djmoll
Ajánlom a szerző és a "gondolkodó" magyar értelmiség figyelmébe:Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek! - 110 értelmiségi felhívása
A Védegylet kezdeményezésére 110 közéleti személy nyílt levélben fordult az országgy?lési képvisel?khöz, kérve, hogy Sólyom Lászlót válasszák meg a köztársaság következ? elnökének.
2005-02-23 23:09:01
A Védegylet nev? civil szervezet képviseletében Schiffer András és Jávor Benedek a Parlament Caféban ismertette azt a nyílt levelet, melyben az országgy?lési képvisel?kt?l azt kérik, Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét válasszák meg köztársasági elnöknek.
A 110 aláíró között a legkülönfélébb felfogású és foglalkozású személyek találhatók. Az aláírók közül többeket eleddig határozottan ellentétes politikai irányzat híveként ismert meg a közvélemény.
Az aláírók mégis Sólyom László megválasztásában látják annak biztosítékát, hogy a legf?bb közjogi méltóságot egy "pártoktól független, a pillanatnyi politikai szempontoknál messzebre tekint? személy" töltse be.
"A képviseleti demokrácia díszletei között a politikai osztály és a klientúra-burzsoázia vívja magánháborúit a közvagyonért, példát mutatva harácsolásból, törvényszegésb?l" - áll az er?teljesen kritikai hangvétel? nyílt levélben.
"A demokratikus intézmények megteremtéséért, az állampolgárok jogbiztonságáért a rendszerváltozás éveiben talán senki se tett többet az Alkotmánybíróság els? elnökénél. Sólyom László neve egybefonódott a jogállamiság hajthatatlan, következetes képviseletével. ... Az általa képviselt elvek ma veszélyben forognak. Az országot széthullás, morális összeomlás fenyegeti. Meggy?z?désünk, hogy ebben a helyzetben választott képvisel?ink akkor felelnek meg leginkább alkotmányos kötelességüknek, ha ?t hívják meg a köztársaság élére."
Sólyom Lászlót eddig nem sikerült elérnünk, de információink szerint nem tiltakozott az akció ellen, véleményt azonban addig nem nyilvánít az ügyben, amíg hivatalosan meg nem keresik azok, akiknek jogukban áll a jelölés.
Az aláírók között található: Benyhe János, nagykövet, a magyar Pen Klub f?titkára; Bodor Ádám, író; Czakó Gábor író; Csapody Tamás, jogász, ef Zámbó István, képz?m?vész; el Kazovszkíj, fest?m?vész; Elek István, szerkeszt?; Eörsi István, író; György Péter, egyetemi docens; Halmai Gábor, egyetemi tanár; Herbert Tamás, Civilek a Zeng?ért Mozgalom; Karátson Gábor, fest?m?vész; Kumin Ferenc, közgazdász-politológus; Lang András, közgazdász, zenész; Lányi András, író; Lovasi András, beatzenész; Majtényi László, jogász, volt Adatvédelmi biztos; Makovecz Imre, építész; Malgot István, író, képz?m?vész; Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenekar vezet?je; Radnóti Sándor, esztéta; Schilling Árpád, színházrendez?; Schneller István, építész, egyetemi tanár; Szikinger István, alkotmányjogász; Vajda Éva, újságíró.
Forrás: hirtv.hu
2009-08-06 23:16:13 - Bereznay
Nézzük csak. Azt hiszem annyiban az egész magyar közvélemény egyetért, hogy a kérdéses gyilkosság minden valószínűség szerint politikai jellegű volt és célja, hogy cigányokat öljenek meg csak ebben a minőségükben.Az egyik tábor úgy látja, hogy kormány közeli titkosszolgálatiak gyilkoltak kb. abból a meggondolásból, hogy a gyanút Jobbik közeli rasszista erőkre terelve a kormányzó párt majd mind látszólag cigány védő hasznot húzhat a dologból. Lehet.
Ha így van, miért baj az, hogy az államfő kiáll az emberi élet szentsége és az ártatlan áldozat élete politikai célból történő elvételének elfogadhatatlansága mellett?
A másik tábor úgy gondolja, ténylegesen rasszisták gyilkoltak, egy olyan politika megalapozása érdekében melynek szerves része a cigányság megfélemlítése. Lehet.
Ha így van, miért baj az, hogy az államfő kiáll az emberi élet szentsége és az ártatlan áldozat élete politikai célból történő elvételének elfogadhatatlansága mellett?
Seres cikke jó.
2009-08-06 22:53:23 - Bereznay
Nézzük csak. Azt hiszem annyiban az egész magyar közvélemény egyetért, hogy a kérdéses gyilkosság minden valószínűség szerint politikai jellegű volt és célja, hogy cigányokat öljenek meg csak ebben a minőségükben.Az egyik tábor úgy látja, hogy kormány közeli titkosszolgálatiak gyilkoltak kb. abból a meggondolásból, hogy a gyanút Jobbik közeli rasszista erőkre terelve a kormányzó párt majd mind látszólag cigány védő hasznot húzhat a dologból. Lehet.
Ha így van, miért baj az, hogy az államfő kiáll az emberi élet szentsége és az ártatlan áldozat élete politikai célból történő elvételének elfogadhatatlansága mellett?
A másik tábor úgy gondolja, ténylegesen rasszisták gyilkoltak, egy olyan politika megalapozása érdekében melynek szerves része a cigányság megfélemlítése. Lehet.
Ha így van, miért baj az, hogy az államfő kiáll az emberi élet szentsége és az ártatlan áldozat élete politikai célból történő elvételének elfogadhatatlansága mellett?
Seres cikke jó.
2009-08-06 21:11:44 - császár
Én kezdetben örültem a kommentelési lehetőségnek. Azt hittem értelmes emberekként megbeszélhetjük, az írással kapcsolatban felvetődő kérdéseket.Túl a hatvanon, számomra nem újdonság, hogy a média manipulatív. Erre voltunk, vagyunk dresszírozva. Gondoltam, ha magától értetődő kérdéseket teszek fel, talán sikerül egy tárgyszerűbb megvilágításba helyezni a témákat. Közösen, mint gondolkodó állampolgárok. A tapasztalat azonban, sajnos inkább azt láttatja velem, hogy pro és kontra indulatok vezérelte civakodás zajlik. Nem beszélve, a miden tudást nélkülöző, ex katedra kioktatásokról és az olyan sommás kinyilatkoztatásokról, hogy lám lám, ilyen szemét nép ez a magyar.
Talán ha három normális vitára képes embert találtam. Én nem mondom, hogy cenzúrázni kellene, csak szomorúan elköszönök Önöktől egy időre.
2009-08-06 14:15:08 - blogen
Egyetértek yndividual!Teljesen érthetetlen számomra miért nem vezetik be a cenzúrát, miért engedik, hogy az ilyen gyűlölet önkielégítés beszüremkedjen, mikor a hírszerzőnek nem az a funkciója, hogy teret nyújtson a szólásszabadságnak:
"Bethlen Farkas polgármester a történtekről elmondta, hogy egy helybéli lakos kérésére sietett a helyszínre, ahol az út közepén egy mintegy 15 tagú, karókkal felfegyverkezett csoport verekedett nyolc, a szigeti fesztiválra igyekvő fiatallal. Hozzátette: közbelépése eredményeként a szigetlakók elszaladtak, ám egyiküket, aki a földön feküdt, három helybéli csákánynyelekkel tovább ütlegelte. Elmondta, végül sikerült őt is kimenekítenie, majd lecsillapítani a kedélyeket."
Miközben a Hírszerző tisztán és világosan leírta, hogy minek kellett történnie:
"Bőrfejűek támadtak a verőcei cigányokra szerdán; a Magyar Sziget elnevezésű rendezvényre tartó, "fehér Magyarországot" hirdető fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a Pest megyei településen."
Ha a szűretlen valóság összeegyeztethetetlen az intellektuális színvonallal törölni kell. :)
2009-08-06 13:26:32 - Pol_Incorrect
Hehehe, mennyire fáj itt egyeseknek (úgy értem, az 1%-os párthoz húzóknak), hogy Sólyom nem egy, Gönczhöz hasonló, ballib dróton rángatható báb.....2009-08-06 13:18:21 - yndividual
Kakaó (és szerkesztők),az a gyanúm, hogy a hírszerző szerkesztői azt hiszik, hogy
1. az olvasók azért olvassák a hozzászólásokat, hogy minden hozzászólást megismerjenek;
2. a szerkesztőknek nincs joguk cenzúrázni a hozzászólásokat; továbbá
3. nem minősíti a hírszerzőt, hogy milyen hozzászólások jelennek meg itt.
Én azt gondolom, hogy ebben tévednek, mert
1. a normális lelkivilágú és valamilyen minimális intellektuális igényességgel rendelkező olvasók nagy többségét csak azok a hozzászólások érdeklik, amelyek valami értelmes érvet tartalmaznak pro vagy kontra, azaz a primitív paranoid alakok gyűlölet-önkielégítése, ami itt dominál, nem, így az ilyen olvasók csak ritkán tévednek a szűretlen hozzászólás-rovatba, mert az olvasgatását időpocsékolásnak tartják, és ebből következőleg nem is igen szólnak hozzá a cikkekhez, ami persze alacsonyan tartja a hozzászólás-rovat színvonalát;
2. a hírszerzőnek nem az a funkciója, hogy teret nyújtson a szólásszabadságnak, hanem az, hogy valamilyen minimális intellektuális színvonalt elérő gondolatokat jelentessen meg;
3. a szerkesztők valamilyen minimális erőfeszítést tehetnének ennek érdekében.
2009-08-06 13:15:25 - Pol_Incorrect
Hehehe, mennyire fáj itt egyeseknek (úgy értem, az 1%-os párthoz húzóknak), hogy Sólyom nem egy, Gönczhöz hasonló, ballib dróton rángatható báb.....2009-08-06 12:34:44 - tocagero
Münnich Iván szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, de kizárni sem, hogy rasszista indíttatásúak voltak ezek a bűncselekmények. Mint mondta, a rasszista kifejezés azért kerül mindig szóba, mert romák az áldozatok, pedig romákra nem csak rasszista szempontból lehet támadni. "Sok más szempontból is lehetséges adott esetben. Sőt még az is lehetséges, hogy roma támadott romát" - tette hozzá a pszichológusForrás: Index
2009-08-06 11:48:40 - tocagero
ráadásként még csak nem is olvastam Kovács Ákost, hanem hallottam. Lehet, hogy olvasni sem tudok? Ez lesz a kuwerti logika következtetése? Látom a PISA felmérésnek igaza van, súlyos gondok vannak egyesek szövegértési képességével.2009-08-06 11:47:53 - Laska
Úgy látszik egyesek itt nem hajlandók észrevenni azt az ordas csúsztatást, amire ez az egész írás épül. Sólyom, mint azt már többen leírták, igenis felszólalt ebben az ügyben. Más kérdés, hogy valóban nem mindennap szólal fel, márpedig az itt hőbörgők nagyon úgy tűnik, hogy ezt várják el.2009-08-06 11:45:43 - tocagero
kuwert!Ezt a kristálytiszta logikát! Ha azt írom, hogy Seres László azt mondta, hogy Sólyom neki nem tetszik, akkor ebből az következik, hogy csak Serest olvasom!
Csak gratulálni tudok! Ezek után mondja valaki, hogy a legostobább olvasói a Blikknek vannak!
2009-08-06 10:41:19 - Charlie___
Jó a nyílt levél hangvétele, helyes a fölháborodás hangulati színezete is.Félő azonban, hogy Sólyom ebből már nem tanul.
2009-08-06 10:32:11 - kuwert
Kedves tocagero és tsai!Azért Kovács Ákosnál mélyebbet is olvassanak! Hátha.
Tudják, bonyolult ez a világ, és mivel az ember alapvetően lusta, még ha professzor is, hajlamos kririkátlanul elfogadni szónokok, pártvezérek, váteszek (lóváteszek) harsanásait.
Tudják gondolkodni fizikai munka, nem könnyű, de megéri.
Kis csönd kell hozzá, ha megvan kezdjék az elejéről:
Megöltek egy embert - legyen ez a kiindulópont.
(Használhatják hozzá a keresztény fogodzót, elsőre az is alkalmas lesz.)
Aztán tovább...
Gyúrjanak mindennap!
2009-08-06 10:31:36 - kuwert
Kedves tocagero és tsai!Azért Kovács Ákosnál mélyebbet is olvassanak! Hátha.
Tudják, bonyolult ez a világ, és mivel az ember alapvetően lusta, még ha professzor is, hajlamos kririkátlanul elfogadni szónokok, pártvezérek, váteszek (lóváteszek) harsanásait.
Tudják gondolkodni fizikai munka, nem könnyű, de megéri.
Kis csönd kell hozzá, ha megvan kezdjék az elejéről:
Megöltek egy embert - legyen ez a kiindulópont.
(Használhatják hozzá a keresztény fogodzót, elsőre az is alkalmas lesz.)
Aztán tovább...
Gyúrjanak mindennap!
2009-08-06 10:31:23 - kuwert
Kedves tocagero és tsai!Azért Kovács Ákosnál mélyebbet is olvassanak! Hátha.
Tudják, bonyolult ez a világ, és mivel az ember alapvetően lusta, még ha professzor is, hajlamos kririkátlanul elfogadni szónokok, pártvezérek, váteszek (lóváteszek) harsanásait.
Tudják gondolkodni fizikai munka, nem könnyű, de megéri.
Kis csönd kell hozzá, ha megvan kezdjék az elejéről:
Megöltek egy embert - legyen ez a kiindulópont.
(Használhatják hozzá a keresztény fogodzót, elsőre az is alkalmas lesz.)
Aztán tovább...
Gyúrjanak mindennap!
2009-08-06 10:31:05 - kuwert
Kedves tocagero és tsai!Azért Kovács Ákosnál mélyebbet is olvassanak! Hátha.
Tudják, bonyolult ez a világ, és mivel az ember alapvetően lusta, még ha professzor is, hajlamos kririkátlanul elfogadni szónokok, pártvezérek, váteszek (lóváteszek) harsanásait.
Tudják gondolkodni fizikai munka, nem könnyű, de megéri.
Kis csönd kell hozzá, ha megvan kezdjék az elejéről:
Megöltek egy embert - legyen ez a kiindulópont.
(Használhatják hozzá a keresztény fogodzót, elsőre az is alkalmas lesz.)
Aztán tovább...
Gyúrjanak mindennap!
2009-08-06 10:30:40 - kuwert
Kedves tocagero és tsai!Azért Kovács Ákosnál mélyebbet is olvassanak! Hátha.
Tudják, bonyolult ez a világ, és mivel az ember alapvetően lusta, még ha professzor is, hajlamos kririkátlanul elfogadni szónokok, pártvezérek, váteszek (lóváteszek) harsanásait.
Tudják gondolkodni fizikai munka, nem könnyű, de megéri.
Kis csönd kell hozzá, ha megvan kezdjék az elejéről:
Megöltek egy embert - legyen ez a kiindulópont.
(Használhatják hozzá a keresztény fogodzót, elsőre az is alkalmas lesz.)
Aztán tovább...
Gyúrjanak mindennap!
2009-08-06 10:14:45 - Kakaó
Három megjegyzésem van:1. Végre egy jó kis pubi, a régi időket idézi.
2. A kommentek egy része minden morális és intellektuális nívón aluli. Polidilis, na. És pár hülye folytan ismételgeti itt a baromságait. Ez a honlap felelőssége is, egyszer már írtam: be kéne vezetni egy erős moderációt, mert a csürhe hangja elnyomja a normálisokét.
3. Sólyom, amellett, hogy a cigányok mellett nem áll ki, a homoszexuálisokkal szóba se hajlandó állni. Szégyen... Még hogy ez elnök úr kifejezi a nemzet egységét... Szvsz Sólyom homofób.
Bezzeg pl. Ausztriában, egy ilyen felvonulás békés, jó hangulatú buli, politikusok is részt vesznek rajt. Hát igen, a mi népünk úgy ezer éve nem képes behozni a lemaradottságát...
2009-08-06 08:50:27 - Tanársegéd_úr
"ha a jövőben a köztársaság nevében beszél, kérem mindig tegye hozzá, hogy a köztársaság, mínusz Seres László állampolgár"Seres László a nárcizmus üldözöttje és áldozata. :-)
Az ő logikáját folytatva egyébként oda jutunk, hogy az elnök soha nem szólalhat meg a köztársaság nevében - hiszen úgysem felelhet meg mindenkinek.
2009-08-06 06:06:15 - koppány17
Paul!A 17 nem az életkoromat, köze nincs hozzá, maholnap a 60-at töltöm be. A személyes tapasztalat íratta velem a libajnai bandáról a sorokat. Ez a színtiszta igazság. mindig azt nézem, hogy mit csinálnak nem azt, hogy mit hazudnak!
2009-08-06 05:47:55 - states
Jól lenne már leszokni arról, hogy a köztársasági elnököt egyesek madzagon kívánják rángatni, és majd ők megmondják, mikor, hol, milyen alkalomból nyilatkozzon. Ráadásul a romák elleni merényletekről már az előző esetekben is megszólalt, elítélte, most pedig magához rendelte az ügy kapcsán a miniszterelnököt. Azt csak megjegyzem, hogy a cigányok által elkövetett Szögi, Kozma és egyéb gyilkosságok kapcsán hallgatott, az Seres úrnak láthatóan nem bántotta az érzékenységét...2009-08-06 04:15:56 - Grifter
Viszont roppant érdekes lenne megkérdezni éppen terror és bombaszakértővé avanzsált főelvtársaktól megkérdezni, hogy a SÖRÉTES puskát hogyan is azonosították, mármint hogy már harmadszor hazsnálják.Sok CSI-t kéne ahhoz megnézni, hogy ez lehetséges legyen.
HA meg netán igazuk van, ez csak azt bizonyítja, hogy egy, esetleg két örültről van szó és nem vmi népi cigányirtó mozgalomról - hiszen egy tetves puskájuk van és még azt is bután használják.
Összefoglalva, birka nemzet vagyunk, akik szeretnek lázadni, csak nem az igazság, realitás, valóság mentén. Jobban szeretjük, ha a fent lévők buta módon rakjánk a szánkba a lőcsöt, mert így mindig van miért panaszkodni és így a mi esélyeink is jók a feljebb jutásra - hiszen akiket el kell taposni, ugyan olyan buták.
Ráadásul ez pártállástól független jelenség.
Gyönyörű.
2009-08-06 04:09:11 - Grifter
Annyira jó ezeket a konspirációs elméleteket olvasni. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy a valódi, jelenelgi hazai problémák gyakorolt hatása a tazmán ördögök párzásához hasonló.Remekül mutatja, hogy mennyire egyszerű hülyeségeket tálalni tényként és milyen impotens a magyar átlagember - a valóság értelmezéseben és gondolkodásban, legalábbis. (Ellenben szopni szeret!)
Arra csekély az esély (bár sokan biztos szeretnék ezt vizionálni és sajnos egyáltalán nem kizárt), hogy holmi beszari rassziták/szélsőjobbosok/nacionalisták/akármik pont egyedülálló családos anyákat gyilkoljanak, kiemelkedő ostobaságról téve tanúbizonyságot.
Ellenben arra, hogy bárki más ezt így akarja beállítani és ezért "ártatlan" asszonyokat és gyerekeket támad meg, már annál nagyobb.
A szélső jobbos a környezetükben jól ismert és gyülölt kisebbségi családokat (nagyobb részt fiatal-középkorú) férfiakat is megtámadhatna, aminek teljesen más viszhangja lenne, ha nem is helyeselnének sokan (hangosan), sokkal kevésbé lenne felháborító és egyben az ő nézőpontjukból "hasznos", a célnak megfelelő.
Gyerekes anyákat lemészárolni szándékosan még mélymagyarságból sem túl szimpatikus.
Az meg másodlagos, hogy ki áll mögötte, kiderül aligha fog - ha ki is derülhetne, eltusolnák vagy kiforgatnák.
folyt.>>>
2009-08-06 00:16:35 - tocagero
Kinek áll az érdekében? A szlovákoknak!2009-08-06 00:09:06 - Bajaj
A legjobb, ha feltesszük magunknak a régi kérdést: kinek áll érdekében ez az egész?A Gárdának? A Jobbiknak? Orbán Viktornak? A 168 óra hasábjain, vagy az ATV-ben esetleg szó lehet erröl. De ha józan fejjel végiggondoljuk, ez nem belpolitikai ügy. Jóval nagyobb erök megnyilvánulása mindez: az elkövetés profi kivitelezéséböl is lemérhetö.
Kiknek áll érdekében Magyarország polgárháborúba taszítása? Kiknek volna ez jó?
1. A kisantantnak. Ök azt hiszik, hogy javulnának a (gazdasági, politikai) pozícióik, ha nekünk rosszabb lenne. Ha nálunk gáz van, a beruházások hozzájuk áramlanak, az EU-n belüli szabad népességmozgás miatt pedig hosszú távon Magyarország elszlávosítása is lehetséges.
2. Izraelnek. Nyíltan kimondták, hogy Magyarországot (is) meg akarják venni kilóra. Ha itt bizonytalanság van, olcsóbban lehet hozzájutni a földhöz, az ingatlanhoz. Jelentős számú és erös a zsidó kisebbség, nagy a befolyásuk, a nemzet önvédelmi rendszerét és jövöbeni lehetöségeit az MSZP-SZDSZ hathatós tevékenysége az elmúlt években jelentösen csökkentette.
3. Az oroszoknak. Kell egy híföállás nekik az EU-n belül, ahonnan beszürödhetnek Nyugat-Európába Hazánk kitünö ebböl a szempontból, még rengeteg a kondícionált vazallus, ismerik a terepet, és már jelentös beruházásaik, érdekeltségeik vannak itt.
4. Franciaország (esetleg). Az EU-n belüli német erö gyengítésének egyik gyenge módja lehet a hagyományosan német érdekszféra Magyarország destabilizálása.
2009-08-06 00:06:31 - Bajaj
A legjobb, ha feltesszük magunknak a régi kérdést: kinek áll érdekében ez az egész?A Gárdának? A Jobbiknak? Orbán Viktornak? A 168 óra hasábjain, vagy az ATV-ben esetleg szó lehet erröl. De ha józan fejjel végiggondoljuk, ez nem belpolitikai ügy. Jóval nagyobb erök megnyilvánulása mindez: az elkövetés profi kivitelezéséböl is lemérhetö.
Kiknek áll érdekében Magyarország polgárháborúba taszítása? Kiknek volna ez jó?
1. A kisantantnak. Ök azt hiszik, hogy javulnának a (gazdasági, politikai) pozícióik, ha nekünk rosszabb lenne. Ha nálunk gáz van, a beruházások hozzájuk áramlanak, az EU-n belüli szabad népességmozgás miatt pedig hosszú távon Magyarország elszlávosítása is lehetséges.
2. Izraelnek. Nyíltan kimondták, hogy Magyarországot (is) meg akarják venni kilóra. Ha itt bizonytalanság van, olcsóbban lehet hozzájutni a földhöz, az ingatlanhoz. Jelentős számú és erös a zsidó kisebbség, nagy a befolyásuk, a nemzet önvédelmi rendszerét és jövöbeni lehetöségeit az MSZP-SZDSZ hathatós tevékenysége az elmúlt években jelentösen csökkentette.
3. Az oroszoknak. Kell egy híföállás nekik az EU-n belül, ahonnan beszürödhetnek Nyugat-Európába Hazánk kitünö ebböl a szempontból, még rengeteg a kondícionált vazallus, ismerik a terepet, és már jelentös beruházásaik, érdekeltségeik vannak itt.
4. Franciaország (esetleg). Az EU-n belüli német erö gyengítésének egyik gyenge módja lehet a hagyományosan német érdekszféra Magyarország destabilizálása.
2009-08-06 00:03:53 - Ari-zóna
Sólyom egy szikkadt lelkű faszkalap, menthetetlen, amit csinál. Mellesleg megválasztása óta csetlik botlik, szerepzavarban van. Közjogi szerepe minimális, emberségből kéne példát adnia, erre viszont képtelen. Seress ezt kifogásolja, megítélésem szerint teljes joggal. Ebben a gyilkosságsorozatban szimbolikus erővel jelenik meg a roma társadalom kiszolgáltatottsága, pontosan ezért kellenének szimbolikus szimbolikus tettek a másik oldal, a hivatalos politika és a közszereplők részéről is. Egy tábla csokira, akár!2009-08-05 23:43:56 - Bajaj
Hagyjuk már ezeket a világvége szcenáriókat... "Egész új dimenzió" Nevetséges.Szánalmas ez a cikk, bár Seres tollából (billentyüzetéröl) nem az elsö. Mikor a norvégok ölnek, miért nem hangoskodunk, hogy most már azonnal legyen elnöki kinyilatkoztatás?
A cigányok szinte mindig fehéreket ölnek. Szinte mindig védtelen, kiszolgáltatott embereket. Heti, kétheti rendszerességgel. Erre is rá lehetne húzni valami elméletet, ki is lehetne találni valami jó szót rá. A cigányok által elkövetett gyilkosságok is a rasszizmus körébe tartoznak, a védtelen fehérek ellen irányuló, azok másságán alapuló, azok másságára épülö büncselekmények.
Az öreg fehér néni más, mint az övéik: rendet tart a portáján, beosztja a nyugdíját, van kis spórolt pénze is. Öt megeröszakolni és megölni rasszizmus, egy csoport (a fehér nyugdíjas nénik csoportja) ellen irányuló aljas tett. Ezt a fajta rasszizmust pedig leginkább a cigányok üzik.
2009-08-05 23:33:00 - blogen
Már megbocsáss, de én ilyet nem sugalltam, nem is tehettem volna, mert nem hiszek a rasszista elkövető mítoszában, én a szlovák titkosszolgálati akciót feltételezk a sorozatgyilkosság mögött. Ellenben a magyar rendőrség mint a hírből kiderül többek közt azt is feltételezi, hogy a cigánybűnözők valamely áldozata, annak rokona lehet a tettes. Ezt az információt osztottam meg Laskával.ui. Ha el akarjuk kerülni, hogy a magyar értelmiség egy része és a lakosság nagyobbik része megértően bólogasson egyesek egzisztenciáját érintő kritikus pillanatokban, ahhoz e pillanatokat megelőző évtizedekben mellőzni kell a magyarok köpködését, rágalmazását, rasszistázását és egyéb pillanatnyilag jó ötletnek tűnő, ám hosszú távon nem kifizetődő tevékenységeket.
2009-08-05 23:27:42 - Lancaster
A blogen altal felvazolt tenyallas teljesen uj dimenziot ad az ugynek. igy mar ertheto es teljesen indokolt az artatlan es vedtelen aldozatok elleni gyilkossag sorozat. egy jo magyar visszaut, meg ha nem is annak, aki ellene vetkezett. ez reszletkerdes, kerem ne erzelgoskodjunk! mindegy, csak cigany legyen! mind egyformak ezek!ez a magyar ertelmiseg egy resze megertoen bologat ehez... pont mint 44'-ben.
2009-08-05 22:56:55 - blogen
Nem én találtam fel, nagyon régóta használják és igen találó kifejezés. Amúgy megértem, hogy nagy ünnepek ezek a gyilkosságok bizonyos körökben, márhogy sikerül áldozattá vált cigányt kimutatni a tettesek nagycsaládjai közt. Csakhát azok a butuska rendőrök manifeszt elszólják magukat:"A nyomozócsoport 1300 olyan korábbi erőszakos bűncselekmény aktáit vette elő, amelyeket romák követtek el. A rendőrség nem zárja ugyanis ki, hogy a tetteseket a bosszúvágy hajtja."
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=281739
Ezerháromszáz olyan cigányok elkövette brutálisan erőszakos bűncselekmény az elmúlt években ami miatt a rendőrség szerint az áldozatok vagy hozzátartozóik képesek lennének egy ilyen véres bosszúhadjáratot indítani. Csodálkozik még valaki, hogy a magyar populáció egyvalamiben teljesen egyetért: a cigányok rühellésében!
2009-08-05 22:50:32 - blogen
májking, neked még okosodnod kell! Volt olyan kormányzati dögkeselyű, név szerint Teleki László volt romaügyi államtitkár, aki nyíltan ki is mondta mi az ábra:"„Remélem, hogy ez (mármint a rasszista motívumot kizáró rendőrségi álláspont – a szerk.) tévedés lesz, és talán bebizonyosodik az, hogy más indíttatásból keletkezett ez a bűncselekmény.” Erre Azurák Csaba műsorvezető látható megdöbbenéssel visszakérdezett: „Azt reméli, hogy bebizonyosodik, hogy etnikai indíttatású a támadás?”, mire Gyurcsány Ferenc miniszterelnök romaügyekért felelős megbízottja igennel válaszolt."
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=245939
2009-08-05 22:49:14 - Laska
Gratulálok blogen, új szót talált fel: cigányfertőzött. A legjobbkor, amikor a cigányok áldozatok. Önnek még ez is sikerült.2009-08-05 22:44:32 - Laska
Tisztelt Seres Úr!Valóban nagy a gond. Sólyom Úr nem vitt csokit a kislánynak a kórházba! Te jó ég, igazat adok Önnek: Sólyom alkalmatlan.
Tisztelt nyina!
"Hogy hol tart mentálisan az ország, az pontosan kiolvasható a kommentekből."
Ezt a mentálisat nyilván pejoratíven értette. Inkább szállna egy kicsit magába ahelyett, hogy azt sérelmezi, mások (akiket Ön kvázi leelmebetegezett) másként gondolkodnak mint Ön.
2009-08-05 22:20:39 - májking
BlogennekKet lehetoseg van
1. Teljesen hulye vagy
2. Vegtelenul aljas vagy
2009-08-05 22:18:49 - Grifter
Uhh, remek troll generátor. Már 6 halálos áldozat! Cigányokat ölnek és Sólyom nem csap le! Hoznánk januárban betörtek és ide se jött el.A szerző meg nagyon egyszerű gondolkodású teremtés, meglepően.
Ohh, és a gecire szánalmasan megrendezett álbalhé, már úgy az egész nagyban, az a legnevetségesebb...
2009-08-05 20:56:59 - stirlicc
Nagyon jó ez az írás. Élvezettel olvastam...Mert kiderült belőle, hogy már a ballib média nagyágyúi sem bíznak se a kormányu(n)kban, se Drazséban, se a Főkapitányban, hogy valaha is képesek ezt az ügyet megoldani. Már abban is jobban bíznak, hogy a hatalom nélküli köztársasági elnök elmegy a kórházba az - amúgy mesterséges kómában fekvő - szerencsétlen lányhoz (aki biztos csokira vár épp), és a puszta jelenlétével többet tesz az ügyért, mint az egész tetve kormány és össze illetékes hivatal.
Kedves Seres úr,
Nem rittyentenél már végre egy hasonlóan velős cikket Bajnai - vagy legalább Drazsé - azonnal fellépéséről? Arra a dobogóra, ahol bejelenti(k) végre lemondásukat, így pár nappal a bonyhádi robbantásos csínyben szénné égett Drazsé visszatérése után...
Többet tenne a roma gyilkosságok megoldásáért, mint bármi más. Az egész profilalkotó FBI-különítmény, és magyar rendőrség.
És nem azért, mert aki kaszabolja a romákat, az ezt várja. Csak mert friss levegőt hozna a közéletbe, amit nem csak ők, de a szervilis és talpnyaló ballib média is évek óta mérgez. Ez oldaná meg igazán a mai elképesztő helyzetet.
Baráti üdvözlettel
Stirlicc
2009-08-05 20:40:47 - tocagero
Röviden. Milyen bizonyíték alapján állítják itt egyesek, hogy rasszista indíttatású a bűncselekmény sorozat?2009-08-05 20:39:46 - tocagero
Háromszor próbálkoztam, de nem tudok érvelni a sajhát lerelativizálásom ellen!2009-08-05 20:38:10 - tocagero
Úgy látszik nem lehet érvelni, mert a rendszer egy perc után kidobja azt, aki nem ért egyet a megélhetési rasszistázókkal!2009-08-05 19:56:55 - blogen
Nyugat-Európában, Észak-Amerikában könnyen előfordulhat, hogy nem jelennek meg a dögevő politikusok és más vérszagra gyűlő pondrók a helyszínen, mert elég jól működik a rendszer ahhoz, hogy a politikai erők ne avatkozzanak bele a rendőrség dolgába. Minnél civilizáltabb ugyanis egy ország annál visszatetszőbb, ahogy a különféle pártok és szervezetek prominensei dögkeselyűként lepnek el egy tetthelyet megkísérelvén a még ki se hűlt tetemeket politikai tőkévé transzformálni.2009-08-05 19:44:08 - májking
Mondjatok nekem egy orszagot - persze a vilag normalis felen - ahol egy (nem hat!)ilyen eset utan demonstrative nem jelenne meg a helyszinen minden politikai tenyezo, az egyhazi vezetokrol nem is beszelve!2009-08-05 19:42:30 - blogen
Amúgy ha valamiért Sólyom Lászlónak tiltakoznia kellene, akkor az így hangozna:"Te hülye Gordon, megtennéd, hogy nem csinálsz népi hőst a sorozatgyilkosokból!"
Ezért:
"Bencze József beszélt arról is, hogy az összes településre, amelyben romák élnek, kiszélesítik az úgynevezett közbiztonsági hálót, azaz fokozott ellenőrzést tartanak. Kisléta ugyanis korábban nem tartozott ezen települések közé. A"védőháló" kiterjesztését Bajnai Gordon kérte a rendőrségtől délelőtt azért, hogy az esetleges következő támadásokról megvédjenek minden olyan települést, ahol nagy számban élnek romák."
http://www.hirszerzo.hu/cikk.megtorhetett_a_romak_gyilkosainak_akarategysege.118602.html
Hála a sorozatgyilkosoknak állandó jelleggel visszatér a rendőrség a cigányfertőzött településekre. Háromszoros Hurrá! És hurrá!
2009-08-05 19:36:56 - akril
"Magyarországon most valakik már nagyon sokat fektettek a rasszista témába, a hírverés bel és külföldön profi módon van megszervezve."Külföldi tudósítók is vannak, azért, hogy híreket továbbítsanak a világba.
2009-08-05 19:21:19 - ksion
Jaj de ciki...Két napja ismert, hogy a héten számoltatja be Sólyom a miniszterelnököt - és azért nem azonnal, mert az MEnek még be kell számoltatnia a főfejeket.
2009-08-05 19:08:05 - blogen
Igen láttam és Morvai pontosan úgy mocskolja benne Magyarországot, mint a különféle Zeitungokba barna esőről delirálók.2009-08-05 18:44:48 - boston
Ne értsen félre, napi politikai személyeskedés nem motivál, párt- vagy bértollnok nem vagyok...De,hogy nem motivál, de hogy nem vagy bértollnok :) Miazhogy, nagyonis.
2009-08-05 18:39:28 - boston
Ne értsen félre, napi politikai személyeskedés nem motivál, párt- vagy bértollnok nem vagyok...De,hogy nem motivál, de hogy nem vagy bértollnok :) Miazhogy, nagyonis.
2009-08-05 18:37:00 - Lancaster
"Az a baj, hogy ballibek nem látják, hogy itthon csak gyűlöletet keltenek saját magukna azzal, ha a vélt, képzelt és néha valós belpolitikai problémákat külföldre viszik. "Mondok ennel jobbat is blogen; lattad mar Morvai Kriszti nagy kitalalasat Brusszelben (egyebkent eleg jo angolsaggal)? http://www.youtube.com/watch?v=orxQ0qfor9I
erdemes meghallgatni.
Cimborajaval, Nick Griffinnel (a Brit Nemzeti Part vezetojevel) a Gyurcsany kormany gyalazatos tettet osztottak meg az eu-s kepviselokkel, amikor is rakuldte a rendorseget a 'kozep osztaly-beli demonstralokra' 2006 oszi tunteteskor. nem is ez a lenyeg, hanem az, hogy vajon Griffin kiteregetne-e a brit nemzeti szennyest Brusszelben vagy nem. nalunk, ugy tunik, ezzel senkinek nincs baja, hiszen egymast sokkal jobban gyuloljuk, mint amennyire kis hazank jo hiret feltjuk.
ennel mar csak az volt a cikibb, (de az mar Krisztnara magacskara egyedul), amikor egy angol ujsagirono Brusszelben azt firtatta egy villam interjuban, hogy legyen mar szives kommentalni azt a megjegyzeset, amiben azt taglalja, hogy mit csinaljanak a magyar izraelitak a farkukkal ahelyett, hogy ot b@szogatjak. valaszt nem adott a kerdesre, csak azt hajtogatta, hogy o az emberi jogokat jott Brusszelbe vedeni. 5-ost neki magyarsagbol. a buszke Jobbikosnak.
2009-08-05 18:18:44 - SZB
Teljes Sólyom interjú a romákról és támadásokról:http://www.keh.hu/interjuk20090228nepszabadsag.html
2009-08-05 18:13:53 - SZB
Sólyom:"szükség volna valamilyen alaptudásra a cigányok helyéről a magyarországi társadalomban is.
– Természetesen. A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése. Nemcsak egyénenként illet meg minden cigányt a minden embernek és minden állampolgárnak járó jogok teljessége, hanem ők önálló etnikai kisebbségként államalkotó tényezők. Magyarország államfőjeként ebben az esetben helyénvaló a régies és ünnepélyes szóhasználat: a cigányság az ország testének része. Mivel ők a legnépesebb és legfiatalabb kisebbség, a cigányság integrációja, és az együttműködés döntő hatással lesz a következő évtizedekre. Az integráció, a beilleszkedés kettőn áll. A többségnek javasolom, hogy próbálja elképzelni, milyen lehet kisebbségi helyzetben élni. Talán fölébreszti az empátiát, ha arra a több mint három millió magyarra gondolunk, akik kisebbségben élnek a szomszéd államokban, s főleg arra, mit jelentett ez az elnyomás és diszkrimináció éveiben. Ha ez fölkelt bennünk érzelmeket, de a nemzetért való aggodalmat és felelősséget is, akkor ennek hatnia kell a politikai nemzeten, a magyar állampolgárok közösségén belül is; empátiát kell ébresztenie. A kisebbségnek pedig az integrációt akarnia kell. Az együttélés közös terein el kell fogadnia és követnie az ország jogi és erkölcsi normáit, jogokat és kötelességeket egyaránt. A cigányság története úgy alakult, hogy az integráció egyben a modern társadalomba való belépésük. Ez nagy erőfeszítést és változást követel, s ny"
2009-08-05 18:12:40 - SZB
Sólyom:"Akkor talán nem is kellene óva inteni senkit attól, hogy prejudikáljon. Vagy attól, hogy bárki ezeket a tragédiákat fölhasználva próbálja a maga politikai pecsenyéjét sütögetni. Vannak, aki azt mondják, hogy Tatárszentgyörgy és a többi eset oka a rasszizmus. Mások azt, hogy mindez uzsorások megfélemlítő akciója, vagy romák közötti leszámolás. De az az igazság, hogy még nem tudjuk, mi a valódi ok. Sőt még támpont sincs bármely feltételezéshez. Borzasztó és megrendítő volna, ha a rasszizmus lenne a kiváltó ok, és borzasztó és megrendítő, ha a megfélemlítés. De végtelenül káros és felelőtlen magatartás nyilatkozni mindaddig, amíg semmit nem tudunk. Nemrég egy nagy külföldi tudósítója azt szegezte nekem, hogy a nemzetközi sajtó szerint Magyarországon etnikai okokból gyilkolnak. Minden országnak nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi hitele is van. Könnyű elveszteni, rendkívül nehéz visszaszerezni. Itthon pedig a feltételezések háborúja csak növeli a bajt. Odáig fajult a felelőtlenség, hogy egyesek polgárháborút vizionálnak.
– Miről lehet, vagy kellene akkor Ön szerint beszélni?
– A tényeket hiányolom a cigánysággal kapcsolatos diskurzusból, és maguknak a cigányoknak a megismerését. Hiszen mit tud egy nem cigány a cigányokról? Mindenkinek a figyelmébe szeretném ajánlani például Romano Rácz Sándor „Cigány sor” című könyvét. A szerző úgy érzi, egész élete titkon erre a munkára készítette elő: nemcsak az életét írta meg, hanem terjedelmes, dőlt betűs részeket iktat közbe"
2009-08-05 18:10:57 - SZB
Sólyom a romálról és a támadásokról 2009. 02. 28."– A pénzügyi és gazdasági válság a határvonal. Olyan társadalmi megrázkódtatás, amelynek nem látjuk a végét, vagyis a kimenetelét sem. Alapvető kérdése az országnak, hogyan áll hozzá a válsághoz. Felhasználjuk önkritikus elemzésre? Ez a cigányság ügyében is szükséges lenne. És a tények mellbevágóak. A cigányság és a többségi társadalom viszonya nemcsak nálunk, hanem Csehországtól le a Balkánig a jövő stratégiai problémája. Tény, hogy a cigányok zöme a rendszerváltás vesztese lett. Kérdés, hogy ráadásul a válság vesztese is lesz-e azzal, hogy rájuk hárul annak minden súlyos társadalmi feszültsége. Újévi beszédemben kérve kértem az embereket: ebben a helyzetben ne engedjék, hogy egymás ellen fordítsák őket. Most ezt a kérést megismétlem. Az ellentéteket orvosolni kell, szítani nem szabad. Kérdezhetnék: hogyan viszonyuljunk akkor a cigányokat sújtó, másfél éve tartó bűncselekmény-sorozathoz? Talán mindenek előtt – még mielőtt cigánykérdésről, rasszizmusról, maffiáról beszélnénk – bele kellene gondolnunk magának a történteknek a rettenetébe. Abba, hogy megismétlődik, hogy szerencsétlenekre rágyújtják a házat, és amikor menekülnének, lelövik őket. Ilyen még nem volt Magyarországon, ez olyan gyalázatos bűn, amelynek a súlyát föl kéne fogni: s ez ma, Magyarországon történik, a mi társadalmukban, a mi országunkban. Ha mindenki fölfogta az események súlyát, akkor a megszólalók felelősségérzetében is reménykedhetünk. Akkor talán ne"
2009-08-05 17:55:53 - császár
blogen!Hát igen. Ez itt a kérdés. Kinek az érdeke? Egyáltalán, kinek mi jöhet ebből ki? Ezért nem fog bennünket a NATO bombázni. Az oroszokat se hívja be senki. Polgárháború itt soha nem lesz. A romák igazi vezetői sem annyira ostobák, hogy ne gyanakodnának.
Mire jó akkor ez ?
2009-08-05 17:31:29 - epés2
A valóság néha tálcán hozza a méltó válaszokat. http://index.hu/kulfold/2009/08/05/mesic_elitelte_a_szerbek_elleni_horvat_bunoket/"Mesic elítélte a szerbek elleni horvát bűnöket"
Úgyhogy lehet befogni....
2009-08-05 17:16:46 - nyina
Egy cikk, aminek minden sorával egyet értek.Köszönöm Seres Lászlónak, hogy megírta.Hogy hol tart mentálisan az ország, az pontosan kiolvasható a kommentekből. Sikerült egy ritka gyatra országot összehoznunk. Bár a felelősség közel sem úgy oszlik meg, ahogy azt az ide beírok többsége gondolja.
2009-08-05 17:09:24 - paul
Botrányos!Hány másodpercet ad a Hirszerző a hozzászólásomra? Nem írok túl lassan, de azért szeretném, ha legalább két mondatom beleférne az időkeretbe! Mire az "elküldre" klikkelek már újra kell regisztrálnom!
2009-08-05 17:03:25 - blogen
"Magyarországon most valakik már nagyon sokat fektettek a rasszista témába, a hírverés bel és külföldön profi módon van megszervezve."Kérdés, hogy a befektetők magyarok e. A Zámolyi-ügy mögött például az orosz titkosszolgálat állt némi izraeli szállal.
2009-08-05 17:00:12 - blogen
"(mar Hillary Clinton is felhozta a temat amikor kulugyminiszterunk legutobb Washingtonba latogatott. ennyit a dolog nemzetkozi vetuleterol...)"Az a baj, hogy ballibek nem látják, hogy itthon csak gyűlöletet keltenek saját magukna azzal, ha a vélt, képzelt és néha valós belpolitikai problémákat külföldre viszik. Azt hiszik, hogy nekünk magyaroknak valamiféle tekintélyt jelentenek a nagyságos nyugati potentátok, de a valóság ennek az ellentettje, a külföldről belepofázás csak ellenszenvet kelt a legtöbb magyarból az adott külföldi személyiség, állam a velük kokettáló, hozzájuk panaszkodni járó kvázi árulóink ellen.
Ugyanakkor, ha valaha Magyarországnak bármi kézzelfogható kára származik ebből, akkor brutálisan csattanni fog az ostor a külföldre hazát árulni és lejáratni járt ballib szutykok hátán.
2009-08-05 16:54:23 - paul
Elnök Úr!Ön még mindig a nemzet egy részének akar megfelelni, pedig az Alkotmány- ban nincsenek erre vonatkozó utalások! Ha ön nem képes a nemzet egészére bajt hozó esetekben sem demonstratíve kiállni az emberek elé, úgy csak a visszavonulás a méltó és elfogadható magatartás.
2009-08-05 16:48:49 - császár
Ha valahol a világban bizonyos, nagyon gazdag megrendelők által megrendelt és megrendezett események történnek, mindig óriási média felhajtást tapasztalhatunk. A show nem nélkülözheti a reklámot. Néha van hatása. Országokat lehet beugratni akár egy háborúba is. Csak évek múlva derül ki (néha) a csalás.Magyarországon most valakik már nagyon sokat fektettek a rasszista témába, a hírverés bel és külföldön profi módon van megszervezve.
Itt valakik bizony nagyon aljas játszmát játszanak, kerül, amibe kerül.
A show viszont, pocsék és félelemkeltő.
A lakosság többsége tisztán látja ugyanis, hogy egyetlen rasszista eredetű bűncselekmény nem történt. A felderített esetekben, csaknem kizárólag, az elkövetők is romák voltak.
Bizton remélhetjük, hogy Sólyom elnök úr, megőrzi méltóságát, és a magyar emberek, a köztársasági elnöki intézménybe vetett bizalmát.
Megjegyzem a rendező által vizionált profi elkövető nyilvánvalóan a hivalkodó alvilági figurákat, szemelné ki áldozatul, nem pedig rendesen dolgozó, védtelen faluszéli embereket. Ilyet, csak az tesz, aki darabszámra, kockázat nélkül dolgozik. Mindenesetre akárki az elkövető a magyarok megvetik őt.
2009-08-05 16:37:20 - paul
Kedves Koppány17!Amennyiben a nichben a 17 a korodat jelzi, akkor csak annyit mondanék, hogy "tanulj fiam(lányom)"mert ami a hozzászólásodból látszik az édeskevés, mármint felnőtt gondolkodásból. Megjegyzem: ostobaságból túl sok!
2009-08-05 16:32:40 - tocagero
is-is!Akkor lenne igaza az 5 csinálja, de 5 millióan állnak mögötte, ha "balhés cigányokat" öltek volna. De nem, éppen ellenkezőleg, az ártatlan tisztességes cigányok esnek áldozatul, olyanok, akik a többséget alkotják. Ezt a nézőpontot, amit itt állít, az ország nevében visszautasítom.
Vessük már össze a Budaházy-féle terrorista csoport tevékenységét és támogatottságát a cigányölőkével! Bizton állítom, hogy sokkal nagyobb támogatottsággal bír, mint a cigányok gyilkosa vagy gyilkosai.
Azt hiszem, önnek semmilyen rálátása sincs a valós társadalomra. Ki kellene szállni az Audiból...
2009-08-05 16:22:56 - akril
Tudja valaki, miért dobálja ki a hirszerzo.hu a bejelentkezetteket óránként? Hogy bosszantsák az ide író olvasóikat?2009-08-05 16:19:50 - akril
Lancaster: "A koztarsasagi elnok valoban meglatogathatta volna a kislanyt a korhazban"Meg, meg, ha nem nyaralna éppen. Kumin szövegén látszik, hogy valahol távoli messzeségben járkál.
2009-08-05 16:09:35 - SZB
Sólyom a cigánykérdésről és a támadásokról: http://www.keh.hu/interjuk20090228nepszabadsag.htmlHa már ennyit beszélünk arról, hogy mit kellene mondani, talán olvassuk el, amit már mondott. Seres Úr helyett is...
2009-08-05 16:04:30 - Lancaster
A hozzaszolasok egy reszebol ugy latszik, hogy az aldozatokkkal szembeni (mindegy most, hogy ki az) szolidaritas kiveszoben van a magyarokbol. A koztarsasagi elnok valoban meglatogathatta volna a kislanyt a korhazban es felemelhette volna a hangjat valahanyszor egy artatlan ember (mindegy, hogy ki az) brutalis tamadas aldozata lesz. Ha mar a nemzet egyseget hivatott megtestesiteni az Alkotmany szerint. A jelen esetben sok tennivalo lenne az egyseg osszekovacsolasaert a tobbsegi tarsadalom es a kisebbsegek viszonyaban.(mar Hillary Clinton is felhozta a temat amikor kulugyminiszterunk legutobb Washingtonba latogatott. ennyit a dolog nemzetkozi vetuleterol...)
2009-08-05 15:44:24 - koppány17
Szegény seres elvtárs rossz a címzett, a libajnai gordonkának kell címezni a felszólítást, de az is rossz mert a megrendelő egyértelműen a libajnai kormány!2009-08-05 15:42:50 - SZB
Seres Úrnak fogalma sincs a magyar alkotmányosságról és az elnök közjogi helyzetéről, meg a hadsereg működéséről, ha azt hiszi, hogy az elnök főparancsnokként megmondhatja, hogy melyik szakasz katona melyik szabolcsi faluba menjen közrendet garantálni. A főparancsnoki jogkör kb. a tábornokok kinevezésének ünnepélyes aláírására korlátozódik.Azonfelül erősen tendenciózus, ahogy elősorolja az elnök közszerepléseit, azt sugallva, hogy csupa jelentéktelen dologgal foglalkozik, de a cigánykérdésben nem nyilvánul meg. Ehhez azonban ki figyelmen kívül kell hagynia Sólyom februári Népszabadságbeli interjúját, amelyben éppen a cigányokról és a támadásokról beszélt. Miért a tendenciózus szelekció?
2009-08-05 15:32:05 - akril
Nocsak, mit találtam:"Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet
Köztudottan fertőzött helyen alakult egyletünk 3 fővel.
Katonai múltunk és törvénytiszteletünk is minket erősít. A Magyar Hazát szolgáltuk és szolgáljuk ma is.
Célunk a hazaszeretet erősítése és a Szent Korona-tan széleskörű elterjesztése.
Későbbi feladatunknak tekintjük a fiatalok testi és lelki fejlesztését.
Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet"
http://nemzetiegyletek.hu/node/711
Nem kellene nyomozóhatóságilag errefelé is körülnézni? (Nem azért, de is-is 5 fősre tippelte a terrorista gócot - ezek hárman a leírtak alapján pl. már elég jól beazonosíthatók lennének. Alibijük az ismert dátumokon stb.)
2009-08-05 15:21:24 - gondolom
Nem szorul védelemre ezért nem is védem Seres Urat!De -az államelnök valamennyi magyarországi állampolgárért egyformán felelős!Legyen bár sápadtarcu vagy napbarnított!
Ha különbséget kell tenni a bánáti bazsarózsa és egy ember között én az ember oldalán állok még akkor is ha barna arcú!
Senkinek nincs joga egyetlen ember életének elvételére sem, csak azért mert valaki úgy gondolja!
Igenis megszólalhatott volna az elnök, ez egy nagyon jelentős ügy és nemzetközi visszhangja is van ,nem úgy mint a bazsarózsának. Annak akkor lenne visszhangja ha Magyarországot támadás érné déli irányból, akkor lenne szájtépés, hogy miért nem épült meg a radarállomás.
Ez nem politikai hanem emberségi kérdés-akár még Kumin Úr is bemehetne a kórházba a kislányhoz, de Mátészalka messze van.
Gondolom ,ha a barna arcúak megölnének egy sápadt arcút akkor lenne itt minden csak szép magyar szavak versenye nem!!
Nagy kár ezért az országért és a polgárokért-mindért!!
2009-08-05 15:12:09 - akril
Nocsak, mit találtam:"Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet
Köztudottan fertőzött helyen alakult egyletünk 3 fővel.
Katonai múltunk és törvénytiszteletünk is minket erősít. A Magyar Hazát szolgáltuk és szolgáljuk ma is.
Célunk a hazaszeretet erősítése és a Szent Korona-tan széleskörű elterjesztése.
Későbbi feladatunknak tekintjük a fiatalok testi és lelki fejlesztését.
Észak Lángja Miskolci Védelmi Nemzeti Egylet"
http://nemzetiegyletek.hu/node/711
Nem kellene nyomozóhatóságilag errefelé is körülnézni? (Nem azért, de is-is 5 fősre tippelte a terrorista gócot - ezek hárman a leírtak alapján pl. már elég jól beazonosíthatók lennének. Alibijük az ismert dátumokon stb.)
2009-08-05 14:46:28 - akril
is-is: "az az 5 azért ilyen bátor, mert ott áll 5 millió mögötte."Figyel rá valaki, hogy a kibogozhatatlan merényletek mindig baloldali kormányok regnálása alatt történtek, történnek?
Talán ezen a nyomon is el lehetne indulni. Alátámasztja, amit Sándor István mondott:
"Elképzelhető, hogy politikai megrendelésre követik el a romagyilkosságokat, az ország közbiztonságának az aláásására - mondta Sándor István, "Papa", korábbi főnyomozó." ...
"A főnyomozó emlékeztetett rá: 1996 vége és 1998 tavasza között hasonló helyzet volt: a robbantás-sorozattal az ország közbiztonsági helyzetét akarták szétzilálni. Akkor is több halálos áldozat volt."
(Horn kormányzati ideje)
Forrás:
Életben hagyták a kislányt: Amatőrök gyilkolhattak Kislétán
http://atv.hu/hircentrum/090804_sandor_istvan__politikai_megrendelesre_olhetik_a_romakat___video.html
A cimbeli feltételezés félreviheti az ügyet, mert attól, hogy a kislány túlélte, nem biztos, hogy az volt a cél. Inkább a véletlen játszott benne szerepet. Ha életben akarták volna hagyni, nem adnak le rá tucatnyi lövést.
2009-08-05 14:44:33 - jan
kedves is-is, szerintem teljesen téves a levezetésed: 5 pszichopata rasszista mindig lesz egy 10 milliós populációban, akkor is, ha az a populáció teljesen toleráns.2009-08-05 14:34:25 - szusi
a fontos ügyekben bizony meg kellene szólalni többször. ezt gondolják az állampolgárok is, ahogy ez a tök jó kutatás is mutatja:http://www.publicus.hu/blog/solyom_partok_felett
"Többször politikai viták tárgya volt, hogy a köztársasági elnöknek egy-egy konkrét ügyben vajon meg kellett volna-e szólalnia. A megkérdezettek közel fele (46%) szerint voltak ilyen esetek, és csak 24 százalék gondolja, hogy az államfő minden fontos kérdésben megnyilvánult. Ezzel együtt az is kiderül az adatokból, hogy Sólyom Lászlót az emberek nem tartják olyan szereplőnek, aki érdektelen ügyekben is megnyilvánulna: a megkérdezettek közel fele (45%) szerint a köztársaság elnöke csak fontos ügyekben ragadta magához a szót. A fél évvel ezelőtti kutatáshoz képest valamelyest (6 százalékponttal) nőtt tehát azok aránya, akik szerint voltak olyan ügyek, amelyekben Sólyom Lászlónak meg kellett volna szólalnia, de nem tette meg. Érdekesség, hogy a Fidesz szavazóinak körében jelentősen, mintegy 11 százalékponttal nőtt azok aránya, akik szintén kifogásolják, hogy egy-egy kérdésben a köztársasági elnök nem szólalt meg."
2009-08-05 14:33:16 - akril
eszkep: "nem a köztársasági elnök züllesztette le a rendőrséget, zárda be a vidéki rendőrörsöket, hanem a belügyminiszter, aki a miniszterelnök beosztottja."Szerinted van belügyminiszter? Mi a neve? Közlöm, hogy évek óta sem Belügyminisztérium, sem belügyminiszter, sem beosztottja nincs. Meg is látszik!
2009-08-05 14:31:19 - violator
epés2: "Hát akkor ennyit. Azt tudom, hogy a Hírszerző antiliberális, azt nem tudom csak mit keres(ett) Seres a Védegyletben meg a Hírszerzőn :))))" Téged valami komoly trauma ért. Akarsz róla beszélni, vagy megoldod magadban?2009-08-05 14:28:25 - is-is
néhány európai leckét kell itt leírni, mert láthatóan egyeseknek fogalmuk nincs itt alapvető összefüggésekről:- a köztársasági elnöknek mintát kell adni. ma Mo-n sajnos a 10 millió emberből 5 millió hajlandó általánosítóan negatívan nyilatkozni a cigányokról, 500 ezer hajlandó tettlegességet emlegetni velük szemben, 50 ezer hajlandó maradandó károsodásokat elnézni velük szemben, 5 ezer van, aki hajlandó tettleg bántalmazni csupán az előítéletre építve, 500, akit az se érdekel, ha maradandó sérülést okoz, 50-t az se zavarna, ha cigány megnyúvadva, és van 5, aki ezt végrehajtja. ezt az 5 az első 5 millió miatt van. egyetlen módja van ennek megállítására, 5 millió olyan embert találni, aki kiáll, és azt mondja: NEM, ezt NEM AKARJUK, akármi bajunk van a cigányokkal, ezt AKKOR SEM. a baszkok utálják Madridot, de ha az ETA robbant vagy gyilko, másnap a baszkok 90%-a tiltakozik ez ellen. az eslő sorban pedig mindenki ott van, a kormány, az ellenzék, mindenki.
- ezt keressük Mo-n, és a köztársaság elnökén. hogy mintát ad, hogy meglegyen az 5 millió ember, aki kiegy tiltakozni, hogy az az 5 meghallja, hogy nem áll mögöttük senki. és az első 5 millió negatívan nyilatkozónak is abba kellene hagynia. az az 5 azért ilyen bátor, mert ott áll 5 millió mögötte. bűnösök közt cinkos, aki néma. a TV-t 2006-ban 300-an ostromolták. csak 8000-en álltak mögöttük szurkolva. az a 8000 ember nem szégyelli magát, pedig Európában ezt már tudják. ez az, amit Sólyom László nem tud.
2009-08-05 14:27:09 - tocagero
Kedves va133!Feltételezésem szerint Ön nem egy szellemi felhőkarcoló!
Amit tudunk az nagyon kevés, de a rendőrségünk ennyire képes :( Egy sorozat gyilkos, vagy gyilkosok ölik a cigányokat vagy a faluszélén élőket. Ölhetné a nőket, a K betűvel kezdődő nevűeket vagy más aberrált módon is kinézhetné az áldozatait. Halkan jegyzem meg, hogy ha tudta, hogy ott cigányok élnek, akkor ki kell rúgni a minisztert és az összes rendőri vezetőt!
Ostobaság és vagy politikai rövidlátás és borzalmas károkat okoz az országnak az Önéhez hasonló hiszti. (Lásd: Slota)
Nem mindenki rasszista, aki nem akar azonnal PC lenni, hanem gondolkodik is egy kicsit!
2009-08-05 14:03:41 - eszkep
va133!"Kiváncsi lennék arra, hogy akkor is ezt mondanád ha tisztes fehér bőrű embereket lövöldöznének halomra módszeresen mint tették ezt az USAban pár éve."
Ugyanmazt, amit most: halálbüntetés párti vagyok, a rendőrség pedig tegye a dolgát és pl ne politikai megrenelésre vizsgálja a demonstrálók herezacskóját.
Amúgy meg nem a köztársasági elnök züllesztette le a rendőrséget, zárda be a vidéki rendőrörsöket, hanem a belügyminiszter, aki a miniszterelnök beosztottja.
2009-08-05 13:58:33 - Pol_Incorrect
swoboda: "és szembenézni azzal, hogy köztünk él valaki, aki vagy rasszista vagy nem, de embereket öl, látszólag ok nélkül."KONKRÉT bizonyíték hiányában a "vagy nem" a mostani állás.
A látszólag céltalan gyilkolás meg nem kuncsaft-fogási trükk, hanem kuncsaft-kilépést megelőző példastatuálás is lehet, és miután ugyanúgy illegális tevékenység, mint a kínaiak bűnözése, ugyanúgy kölcsönös érdek (a jóval nagyobb kiterjedtség mellett) a zártkörűség/rendszer fenntartása.
2009-08-05 13:24:59 - swoboda
@Pol_Incorrect: Mondom ezt nekik is és bárkinek: az általad említettek nem országos jelentőségű ügyek. Az érintetteknek tragikus és szörnyű, de nem az elnök dolga az éves szinten kétszáz körüli gyilkossági ügyben megszólalni. Ahogy egy aurópálya-baleset sem országos ügy, hiába hal meg akár egy egész család gyerekestül. De a deutschlandsbergi szerpentinről lezuhanó szombathelyi busz már az volt, úgy is reagáltak. Az érdekkörről meg annyit, komolyan úgy képzeled, hogy az uzsorások így szereznek piacot??? Van az nekik épp elég. Vagy csak nekem nonszensz, hogy most majd hirtelen egész falvak futnak hozzájuk kölcsönért, olyanok akik eddig nem??? A kínaiak zárt érdekközösség, kevesen vannak, egy "üzlettel" foglalkoznak. Szerinted az ország összes cigánya is az? Ez azért elég fura. Le kellene állni az összeesküvés-elméletekkel, mert egyre vadabbak születnek és szembenézni azzal, hogy köztünk él valaki, aki vagy rasszista vagy nem, de embereket öl, látszólag ok nélkül. Ez épp elég nagy baj szerintem.2009-08-05 13:11:55 - Pol_Incorrect
swoboda: "A többi ügy nem ér fel ezekkel, "Mondd ezt a leöntött/felgyújtott/megerőszakolt lány szüleinek. Vagy a megcsonkított gadnai öregasszony hozzátartozóinak
2009-08-05 13:06:50 - epés2
Tanulságos is lehet, hogy hányan, miként próbálják meg szétszedni Seres írását. (Azokkal a húgyagyúakkal, akik Serest magát akarják szétszedni nem érdemes foglalkozni.)1) Relativizálás:
- " a cigányok esetébren semmit nem tudunk";
- " Miért kellene a köztársasági elnöknek minden gyilkosság után "belekiabálni a kamerákba, ";
- Tényleg azt várod, hogy Sólyom azonnal habzó szájjal üvöltse, hogy PATAKVÉR?
- "Nem lenne praktikusabb, ha inkább elfognák a gyilkost, a politika meg hagyná a rendőrséget dolgozni, ahelyett, hogy elégedetten röfögve tunkolja a vért?
stb.
2. Rasszista megközelítés:
- "Hja kérem, ha áldozatról van szó, akkor azonnal. Meg csakis "rasszista" indítéka lehet, persze.
Ugyanazok akik, ha elkövetőkröl van szó, akkor jajveszékelve kérik ki a "cigányozást", meg az elkövető "etnikai hovatartozásának említését". ;
- "Aggódnék, ha Sólyom László egy hirtelen ötlettől vezéreltetve Kolompár-Horváth-Mohácsi hisztériára süllyedve prejudikálna motivációt (rasszizmus), elkövetőt (jobboldali radikálisok), és erős felindulásában még neadj'Isten Draskovicshoz hasonlóan akár bizonyítékokat is "illusztrálna". Mellesleg, nem láttam Seres úr érdeklődését a köztársasági elnök véleménye iránt az olaszliszkai lincselés,";
Hát akkor ennyit. Azt tudom, hogy a Hírszerző antiliberális, azt nem tudom csak mit keres(ett) Seres a Védegyletben meg a Hírszerzőn :))))
Mindenkinek, aki ide ír, azt javasolnám, hogy mindig az áldozatok mellett álljon ki elsősorban.
2009-08-05 13:06:26 - Pol_Incorrect
A kínai bűnözőkör áldozatait is rasszista motiváció miatt éri sérelem, vagy a zárt érdekközösség következménye?2009-08-05 12:39:23 - swoboda
Olaszliszka ügyében emlékeim szerint megszólalt Sólyom is. A többi ügy nem ér fel ezekkel, minden gyilkosságot nem kell elnökileg kommentálni, akár cigány, akár nem. Egyébként meg ki mondta, hogy akár rasszizmust, akár jobboldali radikálisokat kellene emlegetnie. (Utóbbiaknak nem hinném, hogy sok köze van ehhez) Egész egyszerűen ki kell állni és gesztusokkal vagy akár szavakkal a társadalom nevében el kell ítélni, ami történik, kifejezni, hogy az áldozatok mellett áll. Sokak szerint nem rasszisták a gyilkosok. Ha tényleg nem, akkor a nagy számok törvénye miatt előbb-utóbb lesz fehér áldozat is. Arra akkor mit léptek??2009-08-05 12:37:01 - Pol_Incorrect
nazarene: Itt konkrétan etnikai indíttatású sorozatgyilkosség folyik.Vagy egy körön belüli érdek-érvényesítési indíttatás. Pl. cigány-uzsora igénybevételére való kényszerítés az attól függetlenek példastatuáló szándékú likvidálásával.
2009-08-05 12:35:33 - swoboda
Gyilkosságból persze egy is sok, de évek óta egyre kevesebb van belőlük... Hiába sulykolják páran, hogy egyre nő az erőszakos bűnözők száma, szerencsére nem. Már csak ezért is kirívóan durva, amit ez(ek) a puskás alak(ok) művel(nek).2009-08-05 12:32:03 - Pol_Incorrect
Aggódnék, ha Sólyom László egy hirtelen ötlettől vezéreltetve Kolompár-Horváth-Mohácsi hisztériára süllyedve prejudikálna motivációt (rasszizmus), elkövetőt (jobboldali radikálisok), és erős felindulásában még neadj'Isten Draskovicshoz hasonlóan akár bizonyítékokat is "illusztrálna". Mellesleg, nem láttam Seres úr (természetesen hasonlóan jó irányban elfogulatlan) érdeklődését a köztársasági elnök véleménye iránt az olaszliszkai lincselés, Pénzes Henrietta, vagy a számos névtelen, tanyákon megtámadott és megölt nem-cigány esete után sem. Kár. Biztosan akkor is állampolgári vagy mifene szerepjátszásával volt elfoglalva.2009-08-05 12:31:26 - swoboda
Bajnai-Draskovics stb. felelőssége miért szüntetné meg Sólyomét? A kormányzat szerepe az egy dolog, az elnöké egy másik. Egyébként meg benne a cikkben, hogy a szerző mit gondolt: gesztusértékűek lennének olyan dolgok, mint a meglőtt kislány meglátogatása vagy tényleg az azonnal reprezentatív tájékozódás főkapitánynál, miniszternél, bárkinél. Nem kellene lemondania, az ügy azért közel sem olyan nagy horderejű, de elgondolkodni érdemes lenne.2009-08-05 12:25:14 - nazarene
Seres az utóbbi időben eléggé leeresztett, de ez most korrekt.Szerintem is fontos és jelzésértékű lenne, ha Sólyom megszólalna az ügyben. Ugyanis itt nem "szimpla" gyilkosság történt (amiből egyébként is túl sok van). Itt konkrétan etnikai indíttatású sorozatgyilkosség folyik. A kislányhoz meg tényleg bemehetne, még az arculatának is jót tenne.
2009-08-05 12:23:07 - ekeke
Re#bencze53("Megszólal vagy sem?Mindegy.Szavainak nincs súlya."Mégis, milyen "súlyra" gondoltál, kedves bencze?
Netán álljon neki Sólyom köztársasági elnök nyomozni? Vagy álljon ki és prejudikáljon(ahogyan a megszólalását üvöltve követelő hiszteroliberálisok szeretnék-) valamilyen "rasszista" indítékot, ezzel is fokozva a polgárháborús hangulatot?
Hiszen könnyű ezzel arcra esni, lásd mortimertől a Kiskunlacházán meggyilkolt 14 éves kislányig...
Vagy arra gondoltál, hogy szózatot kéne intéznie a néphez
( mint gyurcsán 2006 nyarán a Halászbástya látképével) és azt mondani, hogy "tűrhetetlen", "botrányos", vagy "amíg én vagyok az államfő" és tessék ezt abbahagyni? És akkor a gyilkosok ezt látván, azonnal felfüggesztenék akcióikat?
Esetleg mondjon le? Ő mint Sólyom köztársasági elnök?
Nem az a draskovics, aki pár napja még egy hétvégi külön sajtótájékoztatót tartott, hogy bemutassa a vérfagyasztó "terrorizmust"- és miután egy nap alatt lebukott,nemhogy lemondott volna,de "teljes bizalmáról biztositotta őt" bajnai kordon miniszterelnök ..
Nem azoknak kellene eltakarodniuk, ugye akik idióta jogszabályokkal tavaly elérték azt hogy 40 éves rendőrök mentek nyugdíjba...és most meg "vének tanácsát" szeretnének.
És főleg nem ez a kib...tt,( egye fene kibaszott, mi az hogy csak buzik miatt énekelhetnek ilyet) az országot 7,5 év alatt ilyen állapotba juttató bagázs, á nem.
A Sólyom, na az a hibás.
Mert nem mondja hogy "tűrhetetlen", "botrányos", vagy "amíg én vagyok az államfő",ugye
2009-08-05 12:18:02 - ekeke
Re#bencze53("Megszólal vagy sem?Mindegy.Szavainak nincs súlya."Mégis, milyen "súlyra" gondoltál, kedves bencze?
Netán álljon neki Sólyom köztársasági elnök nyomozni? Vagy álljon ki és prejudikáljon(ahogyan a megszólalását üvöltve követelő hiszteroliberálisok szeretnék-) valamilyen "rasszista" indítékot, ezzel is fokozva a polgárháborús hangulatot?
Hiszen könnyű ezzel arcra esni, lásd mortimertől a Kiskunlacházán meggyilkolt 14 éves kislányig...
Vagy arra gondoltál, hogy szózatot kéne intéznie a néphez
( mint gyurcsán 2006 nyarán a Halászbástya látképével) és azt mondani, hogy "tűrhetetlen", "botrányos", vagy "amíg én vagyok az államfő" és tessék ezt abbahagyni? És akkor a gyilkosok ezt látván, azonnal felfüggesztenék akcióikat?
Esetleg mondjon le? Ő mint Sólyom köztársasági elnök?
Nem az a draskovics, aki pár napja még egy hétvégi külön sajtótájékoztatót tartott, hogy bemutassa a vérfagyasztó "terrorizmust"- és miután egy nap alatt lebukott,nemhogy lemondott volna,de "teljes bizalmáról biztositotta őt" bajnai kordon miniszterelnök ..
Nem azoknak kellene eltakarodniuk, ugye akik idióta jogszabályokkal tavaly elérték azt hogy 40 éves rendőrök mentek nyugdíjba...és most meg "vének tanácsát" szeretnének.
És főleg nem ez a kib...tt,( egye fene kibaszott, mi az hogy csak buzik miatt énekelhetnek ilyet) az országot 7,5 év alatt ilyen állapotba juttató bagázs, á nem.
A Sólyom, na az a hibás.
Mert nem mondja hogy "tűrhetetlen", "botrányos", vagy "amíg én vagyok az államfő",ugye
2009-08-05 12:12:04 - szilibalkeze
Van egy sorozatgyilkosunk. Jelenleg ugyan még ez sem biztos, ahogy semmi az ügyben, de a jelek valóban erre utalnak. A rendőrség teljes nyomozóaparátusa, a nemzetbiztonság és az FBI nyomoz, a miniszter hülyeségeket beszél, a közt elnök pedig információkat szeretne. Mi mást tegyen? Tényleg azt várod, hogy Sólyom azonnal habzó szájjal üvöltse, hogy PATAKVÉR?Nem lenne praktikusabb, ha inkább elfognák a gyilkost, a politika meg hagyná a rendőrséget dolgozni, ahelyett, hogy elégedetten röfögve tunkolja a vért?
Egyébként megoszthatnád velünk, hogyan definiálod a bértollnok fogalmát, egész sajátos értelmezés lehet, ha kívül érzed magad a halmazon.
2009-08-05 12:10:12 - akril
tocagero: a stílus maga az ember. De milyen?eszkep: "ha hazudozás helyett híreket olvasna a t. szerző, tudhatná, hogy a köztrsasági elnök a miniszterelnöktől kért beszámolót."
Tudja is és írta is a "t. szerző", amit hiányoltál. Aki olvasni is tud, nemcsak ócsárolni, az így értelmezte. Aki nem, az itt égeti magát.
"Sólyom László azt kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy első napirendi pontként tájékoztassa a nyomozás állásáról"
Na ugye!
2009-08-05 12:04:59 - swoboda
@ekeke Azért itt nagyon másról van szó. Az áldozatok között gyakorlatilag az egyetlen összekötő kapocs, hogy cigányok. Azt sem közlik, ha egy elkövető prostituált volt, de amikor a balástyai rém irtotta a helyi kurvákat, mindenki tudtak, hogy rájuk utazik. Akár rasszista, akár nem, eddig csak cigányokat ért ilyen támadás, pedig kis falvakban bőven akad félreeső helyeken egyedül élő fehér ember is. Mondd, te ebből mire következtetnél? Véletlen? A közbiztonság megint más kategória, ez egy sorozatgyilkos, amely nem túl gyakran, de mindenhol akad. A közbiztonságon a léte vagy nemléte elég keveset változtat.2009-08-05 11:59:33 - ekeke
A vicc az hogy Sólyomért kiabálnak...és nem a bajnai(gyurcsány)-draskovics(lamperth)&co. fémjelezte "közbiztonságot" teritik ki...
Azon meg már meg sem lepődünk, mikor azt látjuk leírva hogy "és cigányokat ölnek"...
Hja kérem, ha áldozatról van szó, akkor azonnal. Meg csakis "rasszista" indítéka lehet, persze.
Ugyanazok akik, ha elkövetőkröl van szó, akkor jajveszékelve kérik ki a "cigányozást", meg az elkövető "etnikai hovatartozásának említését".
2009-08-05 11:57:55 - blogen
Tényleg egyikőtök se veszi észre, hogy ez a cikk áprilisi tréfa az uborkaszezonra időzítve, legalább itt le kellene vágnotok:"egy Európa-szerte megbecsült, racionális, konzervatív-liberális jogtudós"
2009-08-05 11:57:37 - ekeke
A vicc az hogy Sólyomért kiabálnak...és nem a bajnai(gyurcsány)-draskovics(lamperth)&co. fémjelezte "közbiztonságot" teritik ki...
Azon meg már meg sem lepődünk, mikor azt látjuk leírva hogy "és cigányokat ölnek"...
Hja kérem, ha áldozatról van szó, akkor azonnal. Meg csakis "rasszista" indítéka lehet, persze.
Ugyanazok akik, ha elkövetőkröl van szó, akkor jajveszékelve kérik ki a "cigányozást", meg az elkövető "etnikai hovatartozásának említését".
2009-08-05 11:55:53 - va133
Kedves tocagero, eszkep és társaik!Kiváncsi lennék arra, hogy akkor is ezt mondanád ha tisztes fehér bőrű embereket lövöldöznének halomra módszeresen mint tették ezt az USAban pár éve. Akkor sem zavarna ha a hadsereg főparancsnoka, a legmagasabb tisztségben ülő személy nem szólalna meg nyílvánosan??? Komoly értékrend beli problémákat jelez ez. Én őszintén remélem, hogy nem a rendőrség kapja el őket hanem rosszul mérik fel a helyszínt és beleszaladnak egy apába aki majd egy baltával lerendezi őket, majd meg is lincselik őket ott a helyszínen.
2009-08-05 11:52:38 - Sierra
"Arra a kérdésre, hogyan viszonyuljanak az emberek a cigányokat sújtó, másfél éve tartó bűncselekmény-sorozathoz, a köztársasági elnök azt mondta: "mindenek előtt bele kellene gondolnunk magának a történteknek a rettenetébe. Abba, hogy megismétlődik, hogy szerencsétlenekre rágyújtják a házat, és amikor menekülnének, lelövik őket. Ilyen még nem volt Magyarországon, ez olyan gyalázatos bűn, amelynek a súlyát föl kéne fogni".Szerinte ha mindenki felfogta az események súlyát, akkor a megszólalók felelősségérzetében is reménykedni lehet. "Akkor talán nem is kellene óva inteni (...), hogy bárki ezeket a tragédiákat fölhasználva próbálja a maga politikai pecsenyéjét sütögetni" - fogalmazott.
A tatárszentgyörgyi és a többi eset okával kapcsolatban közölte: még nem tudni, mi a valódi ok; sőt még támpont sincs bármely feltételezéshez. Borzasztónak és megrendítőnek nevezte, ha a rasszizmus vagy a megfélemlítés lenne a kiváltó ok. Szerinte végtelenül káros és felelőtlen magatartás nyilatkozni mindaddig, amíg semmit nem tudni, a felelőtlenség pedig odáig fajult, hogy egyesek polgárháborút vizionálnak. Ugyanakkor elmondta: meggyőződött arról, valóban hatalmas erőkkel dolgozik a rendőrség, hogy ezeknek az ügyeknek a végére járjon."
-- Ezt február 28-án mondta Sólyom.
2009-08-05 11:47:04 - rolla
Az áldozatokkal anélkül is szolidárisak lehetünk, az elnök is, ha nem tudjuk ki, kik voltak az elkövetők, és mi volt az indok a támadásra. Pláne ha gyerek is van köztük.Sőt, minden párt vezetőjének ki kellene állnia, és azzal le lehetne azokat szerelni azokat akik politikai tőkét kívánnak kovácsolni az ilyen esetekből.
2009-08-05 11:38:22 - bencze53
Megszólal vagy sem?Mindegy.
Szavainak nincs súlya.
Az ő feladatköre amúgy is értelmetlen. Meg kell szüntetni - a mindenkori miniszterelnök mellékesen elláthatja ezt a nem túl bonyolult feladatkört.
2009-08-05 11:37:20 - bencze53
Megszólal vagy sem?Mindegy.
Szavainak nincs súlya.
Az ő feladatköre amúgy is értelmetlen. Meg kell szüntetni - a mindenkori miniszterelnök mellékesen elláthatja ezt a nem túl bonyolult feladatkört.
2009-08-05 11:31:10 - eszkep
"Ám a helyzet az, hogy egy éve hidegvérű gyilkosok járják Magyarországot és cigányokat ölnek, most éppen a hatodik halálos áldozatnál tartunk, és még nyilván nincs vége."Magyarországon nem csak cigányokat ölnek (ezt egy 6 éves gyerek is nagyjából fel tudja fogni). 100 fős (!) nyomozó csapat foglalkozik az üggyel, szemmel látható eredmény nélkül. Ha minden gyilkossággal 100 fős nyomozócsapat foglalkozna, a 10 millió lakos kevés lenne nyomozónak...
2009-08-05 11:28:46 - eszkep
"én azonban nem láttam Önt az aznap esti híradókban, amint kétségbeesett, de elszánt arccal a helyszínen tájékozódik a történtekről"Miért csináljon magából bohócot a köztársasági elnök??? Egyébként ha hazudozás helyett híreket olvasna a t. szerző, tudhatná, hogy a köztrsasági elnök a miniszterelnöktől kért beszámolót.
2009-08-05 11:26:13 - eszkep
Miért kellene a köztársasági elnöknek minden gyilkosság után "belekiabálni a kamerákba, hogy xy megölésével az egész nemzetet (ha jobban tetszik: a köztársaságot) érte támadás."???Enyhe szereptévesztésben van a bértollnok úr! Talán a rendőrségnek a belügyminiszternek, igazságügy miniszternek kellene végenzie a dolgát nemde???? Persze úgy nehéz lesz, ha a pozíciókon régi jó pártkatonák cserélgetik a heléyet, nintha mindenki mindenhez értene... Draskocsics milyen székben nem ült még a hat év alatt??? ja, közben a régi szakember nyomozókat nyugdíjazták spórolás végett... Nesze neked "szakértelem"...
2009-08-05 11:22:46 - tocagero
Kedves Seres úr!Még szerencse, hogy Sólyomnak több esze van annál, hogy ilyen ügyekben megnyilatkozzon.
Ez az ország lelkileg beteg, ahogy Kovács Ákos mondja.
Tisztában van azzal, hogy mit kér, illetve állít ön Magyarországról?
Ön vagy egy irtózatosan buta ember, vagy nem magyar.
Nem gondolhatja komolyan, hogy bárki támogatna ilyen gyilkosság sorozatot.
A bzsarózsa és a cigányok között az a különbség, hogy a bazsarózsa esetében pontosan tudni, hogy ki akar megtámadni kit, van értelme a tiltakozásnak. A cigányok esetében semmit sem tudunk.
Ha ezt ön nem képes megkülönböztetni, akkor sürgősen hagyja ott az állását alkalmatlanság miatt. ha be akar szállni egy politikai játszámaba akkor szégyellje magát! A cigányokat használja mint eszközt!










