Demszky kiáll Mesterházy mellett, akinek rendkívül magas a vérnyomása
Hagyó Miklós politikai bukása után egy héttel, Mesterházy Ernő meggyanúsítása után öt nappal Demszky Gábor a nyilvánosság elé állt a BKV körüli botrányok ügyében. Demszky Gábor hosszan magyarázta, hogyan alakult ki az a helyzet Budapesten, amelynek köszönhetően Hagyó Miklós kontrollálatlan hatalmat kapott a BKV fölött, továbbá kiállt Mesterházy Ernő mellett.
Kapcsolódó cikkek
A megszakítás nélkül közel háromnegyed órán át beszélő főpolgármester szerint a BKV nem csupán a főváros legnagyobb cége, de egyben legnagyobb problémája is. A BKV finanszírozásának kiszámíthatatlanságával ugyanis a mindenkori kormány az elmúlt húsz évben sakkban tarthatta a főváros mindenkori vezetését.
Demszky Gábor elismerte: a helyzetért ő maga is felelős, amennyiben ezt a játékszabályt nem rúgta fel, kiszolgáltatva ezzel a várost és a vállalatot a szocialista lobbisták befolyásának. Ám hozzátette: egyetlen politikai párt sem támogatta volna a BKV-n belül a finanszírozási problémák miatt szükséges megszorításokat. Ezért aztán a városvezetés kiszolgáltatottá vált a kormány jóindulatának, illetve a fővárosi szocialisták lobbierejének.
Jön M. Ernő, H. Miklós...
Demszky szerint 2006-ig Vajda Pál főpolgármester-helyettes mindent megtett a finanszírozhatóság fenntartásáért, majd 2006-ban Mesterházy Ernő közreműködésével jött létre a BKV finanszírozásáról szóló kormány-főváros szerződés. Az ekkortól lehívható uniós források eléréséhez szintén kormányzati segítségre volt szükség. Ekkor kezdődött napi egyeztetés a kormánnyal. A kormány részéről Szilvásy György, a főváros részéről Mesterházy Ernő volt a tárgyaló fél, mivel "a hagyományos közigazgatási csatornák" működésképtelennek bizonyultak.
Ezzel egy időben egyre nehezebb lett az egyetlen fős közgyűlési többséggel rendelkező fővárosi koalíció működése. A pártok közötti egyeztetésben szintén kulcsszerep jutott Mesterházy Ernőnek. Ekkor került ki a közgyűlés hatásköréből a fővárosi közműcégek vezetőinek kinevezési jogköre.
Demszky Gábor, Kocsis István és Ikvai-Szabó Imre sajtótájékoztatója a BKV-nál zajló nyomozások kapcsán 2010. február 8-án. (Fotó: Magócsi Márton)
|
Időközben a 2006-os önkormányzati választáson az SZDSZ kis párt lett Budapesten. A szocialisták ebben a helyzetben keresztül tudták vinni Atkári János egykori SZDSZ-es és Vajda Pál egykori MSZP-s főpolgármester-helyettes jogköreiből egy új, eddig ismeretlen, szuper-főpolgármester-helyettesi tisztség létrehozását. Gy. Németh Erzsébet, Molnár Gyula és Hunvald György az egyik szocialista szárny küzdött a Hagyó-Steiner csoporttal. Az utóbbi csoport kerekedik felül, így lesz Hagyó Miklós "szuperhelyettes".
... és A. Attila
2006 nyarán Demszky elvesztette bizalmát Aba Botondban, aki másfél évtizeden állt a BKV élén. Az MSZP sokáig ellenáll, de ősszel végül rábólint. Antal Attilát Hagyó Miklós javasolja. Demszky súlyos hibának tartja, hogy elfogadta személyét. Antal Attila abból indul ki - tévesen -, hogy a BKV tud a meglévő forrásokból gazdálkodni. A BKV gyakorlatilag teljes korábbi vezetését leváltja. Új emberei között egyre több volt a kommunikációs és egyre kevesebb a közlekedési szakember.
Antal Attila viselt dolgainak napvilágra kerülése után - például amikor kiderült, hogy a BKV a vezérigazgató fiának cégével szerződött autóbuszok beszerzésére - Demszky éles hangú hivatalos levélben szólította fel Hagyót, hogy lépjen fel a felügyelete alatt álló vállalatnál folyó gyakorlattal szemben.
Ezt követték az újabb és újabb botrányok - így a Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató penetráns eljárása a BKV-s szerződésekbe betekintést kérő Tarlós Istvánnal szemben, valamint a Hagyó szóvivőjeként is működő Horváth Éva kísérlete Vitézy Dávid Fidesz által delegált felügyelőbizottsági tag lejáratására. Ezt követte a vezérigazgató-váltás a BKV-nál, majd a Hagyó-Kocsis konfliktus, amely azt követően robbant ki, hogy Kocsis megkezdte a szocialista időszak kádereinek leváltását a vállalatnál. Mindezek után kezdeményezte a főpolgármester azt, hogy a BKV kerüljön ki Hagyó Miklós felügyelete alól, bár ő maga soha nem tartott attól, hogy Hagyó Miklós törvénytelenséget követett volna el.
M. és a Himalája
Mesterházy Ernő letartóztatásáról Demszky Gábor elmondta: munkatársának lejáratásában számtalan politikai erő érdekelt. A főpolgármester fontosnak tartotta megemlékezni Mesterházy Ernő sokoldalúságáról. Erre példaként az általa szervezett Himalája-expedíciótól produceri munkájáig számtalan példát hozott, hirtelen nem tudnánk megmondani, miért.
Demszky Gábor szerint Mesterházy Ernő az elmúlt egy évben egyre kevésbé volt aktív a fővárosban; érdeklődése egyre inkább az országos politika felé fordult. Demszky nem tudja függetleníteni Mesterházy letartóztatását a körvonalazódó MDF-SZDSZ megállapodástól, amely szerinte mind a Fidesz, mind az MSZP választási célkitűzéseit veszélyeztetheti. A hatóságokban a főpolgármester továbbra is bízik, ám azt elképzelhetőnek tartja, hogy az eljárás során egyes meghallgatott tanúk félrevezették a rendőrséget.
"Nem aggódom azért, hogy velem mi lesz, de Mesterházy Ernő egészségéért igen" - közölte Demszky, aki szerint Mesterházy vérnyomása rendkívül magas. "Nem szeretném, ha ennek az ügynek tragédia lenne a vége" - mondta a főpolgármester
Kocsis István BKV-vezérigazgató a sajtótájékoztatón elmondta: kinevezése után a BKV finanszírozásának megoldását és a pénzcsapok elzárását tűzte ki célul. Ez utóbbi célkitűzése váltotta ki szerinte az ellene indított polikai támadásokat. A "pénzcsapok elzárása" során töredékére csökkent a BKV által igénybe vett tanácsadói szolgáltatások ellenértéke, illetve 27 esetben feljelentés született a beszerzési és kommunikációs területen megkötött szerződések ügyében.
Steiner frontális támadása
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábornak politikai és jogi felelőssége is van a BKV-botrányok kapcsán; Steiner Pál hétfőn újságíróknak ezzel kapcsolatban leszögezte: a főpolgármester felettese volt a helyetteseinek,
Szerinte nem elfogadható, hogy Demszky Gábor azt nyilatkozza: nem tudott ráhatni a főpolgármester-helyettesek tevékenységére, és hogy nem volt tudomása arról, miként látták el a feladatukat.
Demszky Gábor felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésre álló eszközrendszerét - szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető.
Megismételte azt is, hogy a közüzemi vállalatok szakmai felügyeletét két főpolgármester-helyettes látta el, Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ).
Ernő bent
Demszky múlt hete eseménydús volt, miután szerdán meggyanúsították és őrizetbe vették, pénteken pedig előzetes letartóztatásba helyezték a felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsított Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót és Zelenák Tibort, a BKV egykori főosztályvezetőjét. Regőczi Miklós, a BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese megúszta a cellát, őt házi őrizetbe helyezték.
Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók még szerdán, akik szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.
Miklós kint
Mint arról beszámoltunk: a múlt hét elején Hagyó Miklós lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől is. A bukott főpolgármester-helyettes azzal indokolta döntését, hogy szerinte "a rendszerváltás óta példátlan lejárató hadjárat" indult ellene.
2010-02-10 00:27:12 - ETKE
A baj nem mai keletű, már Aba Botond idejében is folyt a veszteséges gazdálkodás. A főpolgármester mégis elnézte, hogy az évi 20-30 milliárdos veszteségek ellenére Aba Botond 20-40 milliós éves prémiumot/jutalmat vegyen fel. A cca másfél évtizedes Aba vezetés alatt mintegy félmilliárd forintot kapott a fizetésén túl. Ez csak a "BKV-vezér" pénze volt, az ejtőernyős mamelukok külön juttatását sosem tették közzé.Amikor '90-ben beszavazták Demszkyt a "jóba" senki nem gondolta róla, hogy megalkúvó lenne a politikai hatalomért. A mai Demszkyvel nem állna szóba a '90-es főpolgármester.
Eladta közvagyont képező közműcégeket, aztán megtámogatja a bevételeiket. pl. miért fizetnek most a budapestiek egy magáncégnek annyi csatornadíjat, amikor a fele szennyvíz még mindig tisztitatlanul befolyik a Dunába. A csatornázási cég vevőinek tudnia kellett,hogy be kell ruházni a szennyvízrendszerbe. Akkor most miért is fizetjük a cég beruházását? A 4-es metró költségei is elszálltak. Demszky sokszor cimborázott (fotók is őrzik) az őrizetes SZDSZ-es Gál György bizottsági elnökkel, aki 13,5 milliárdos "bótot csinált" a Garay piac helyén, tavaly szeptemberben pedig már hitelező bank magához vonta az üzletközpontot, mert nem fizették a törlesztést. A rosszcimborák hozzák a sarat. Ahogy Hunvaldnak őrizetbe kell lenni az SZDSZ-es Gál miatt, úgy Hagyó miatt, most Demszkynek is vállalni kell a felelősséget. Legyen végre "férfi" ...
2010-02-09 22:35:54 - bocs
Egyem meg őket addig míg lopnak nem betegek.2010-02-09 11:30:36 - boston
Látom, a publicisztikához nem lehet írni. Mesterházy jutubos nyomdokain haladtok a kommunizmus rögös útjain? :))))))))))2010-02-09 06:59:47 - bond
Aljas hazugság az egész!Hiszen a magyarember nem lop!:)
2010-02-08 20:16:44 - akril
agyar"Elismerte a BKV-ügy kapcsán politikai felelősségét, ám nem mond le."
Ha nem mond le, akkor nem ismerte el. Vagy a "politikai felelősség" a legnagyobb humbug. Aminek nincs következménye, az nem jelent semmit, csupán semmitmondó szóvirág. Ezúttal az SZDSZ és Budapest kalapján.
2010-02-08 20:10:51 - akril
radovHonnét tudná Demszky, mi mennyi? Az eltapsolt százmilliókkal hogy lett volna tisztában, ha a kétszáz körüli tételek valós bemérése is gondot okoz? Túlbescsülték a szellemi kapacitását.
Hatalmas részvétet akart kelteni védence iránt, ami láthatóan nem jött össze. Van ilyen.
2010-02-08 19:51:06 - radov
rendkívül magas vérnyomás ( 260 Hgmm )kár hogy az élet 210-nél megáll...
Demszky saját maga mondta a 260 vérnyomást... nem kamu.. ááá :D
2010-02-08 19:27:31 - akril
Egyszer semmi, azután kétszer jelenik meg ugyanaz?Valami tényleg nem oké a programmal.
2010-02-08 19:25:30 - akril
Demszkynek nem kell aggódni, mert a cellában is megkapja a gyógyszert, akinek szüksége van rá. Azért tartják a börtönorvosokat, hogy megkapják, ami kell.Magas vérnyomás ellen a legjobb módszer a megelôzés. Nem kell dupla porciót zabálni, nem kell kettô helyett inni, nem kell habzsolni az életet, és kerülni kell az elôbb-utóbb kialakuló stresszhelyzeteket. Mint a mostani például.
Megelôzés a jelszó urak, mert a cella korábban kivívott és utóbb megérdemelt nyugalma is ártalmas az egészségre.
2010-02-08 19:06:32 - akril
Demszkynek nem kell aggódni, mert a cellában is megkapja a gyógyszert, akinek szüksége van rá. Azért tartják a börtönorvosokat, hogy megkapják, ami kell.Magas vérnyomás ellen a legjobb módszer a megelôzés. Nem kell dupla porciót zabálni, nem kell kettô helyett inni, nem kell habzsolni az életet, és kerülni kell az elôbb-utóbb kialakuló stresszhelyzeteket. Mint a mostani például.
Megelôzés a jelszó urak, mert a cella korábban kivívott és utóbb megérdemelt nyugalma is ártalmas az egészségre.
2010-02-08 18:54:18 - akril
Mi van itt?Belépek, írok, elküldöm, nem jelenik meg, majd közli a keretes szöveg, hogy lépjek be.
Mi van itt?
2010-02-08 18:33:35 - yvess
"Demszky Gábor felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésre álló eszközrendszerét - szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető."Mintha olyan egyszerű lenne leváltani a koalícióc társ funkcionáriusait. Annó Medgyesi is Csillag István menesztésébe bukott bele. (Legalábbis ez volt a casus belli, mert a végén csakcsak ment Csillag István is, bár elötte a szadi hallani sem akart róla)
2010-02-08 18:30:55 - yvess
"Demszky Gábor felettese volt a főpolgármester-helyetteseknek, így ha bármelyikkel szemben kifogása volt, azt meg kellett volna fogalmaznia, és használnia kellett volna a rendelkezésre álló eszközrendszerét - szögezte le a szocialista fővárosi frakcióvezető."Mintha olyan egyszerű lenne leváltani a koalícióc társ funkcionáriusait. Annó Medgyesi is Csillag István menesztésébe bukott bele. (Legalábbis ez volt a casus belli, mert a végén csakcsak ment Csillag István is, bár elötte a szadi hallani sem akart róla)
2010-02-08 18:29:07 - agyar
Gábor, remélem olvasod, és ég az arcodon az az izé, ami régebben még megvolt rajta.2010-02-08 18:28:12 - agyar
"Demszky Gábor főpolgármester kiállt korábbi főtanácsadója, Mesterházy Ernő mellett. Elismerte a BKV-ügy kapcsán politikai felelősségét, ám nem mond le."Édes Istenem! Hova jutottunk!?
EZÉRT (a demszkyért) kár volt elzavarni a kommunistákat!
Mennyivel nyugodtabban alhatnék
(pl. még mindig a Népfront jelöltjeire szavazhatnék, ennyi fórumozás, számítógép, világútlevél, meg hasonló faszságok nélkül)
ha még mindig Rákosi Mátyás lenne a főtitkár, és elismerné politikai felelősségét Farkas Mihály túlkapásai miatt!
Ha a demszky ilyen előzmények után NEM HAJLANDÓ lemondani, akkor MIÉRT NE Vona Gábor legyen a miniszterelnök, és MIÉRT NE Morvai Krisztina legyen a Magyar Köztársaság Elnöke?
Ha a demszky ilyen előzmények után NEM HAJLANDÓ lemondani, akkor mire volt jó a nürnbergi per?
2010-02-08 18:12:49 - akadémikus
Sajnos nekünk is rendkívül magas lett a vérnyomásunk.2010-02-08 18:05:52 - Ari-zóna
Mi ez az új, szellemeskedő stílus? Nagyon nem áll jól a Hírszerzőnek.Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Mesterházy: Orbánnak bocsánatot kell kérnie tőlünk
- Gyurcsány nélkül ünnepel az MSZP - percről percre
- Bekiabálások nélkül ünnepeltek a Nemzeti Múzeum előtt
- Orkán erejű szélben, kampányrendezvényekkel ünnepelhetünk idén
- Lászlók kampányoltak - ez volt a hét képekben
- Célegyenesben: egy hónap múlva választunk
- MDF: mégiscsak lesz budapesti lista?
- Hagyó "Parizer" Miklós után Demszky Gábor is belekeveredett a BKV-ügybe?
- Megszegi-e utolsó ígéretei egyikét Bajnai Gordon?
- Rejtő Jenő nem halt meg: a Közép-Afrikai Köztársaság EU-hoz delegált nagykövete a gyanúsított MSZP-s











