Csendes éj: vége az éjszakai utcai italozásnak Erzsébetvárosban?
Részleges szesztilalmat vezet be Erzsébetváros - erről határozott pénteken a kerület képviselőtestülete.
A szabályozás csak a boltokra vonatkozik, vagyis az éttermekben, kocsmákban továbbra is lehet büntetlenül alkoholt felszolgálni. Az önkormányzat a tilalom idején szúrópróbaszerűen ellenőrzi majd az üzleteket. Ott ahol este 11 és reggel 6 óra között mégi eladnak akár egy üveg sört is, pénzbírságot szabnak ki az ellenőrök - mondta az alpolgármester. Ennek összege akár az 50 ezer forintot is elérhet.
Budapesten már több kerületben, így például a szomszédos Terézvárosban is megtiltották az alkohol árusítását éjszaka. Az alpolgármester szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szigor bevált, kevesebb a randalírozó az utcákon.
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére









