"Csak azért verlek, mert szeretlek!"
Meglesz az 50 ezer aláírás a tabudöntögető népi kezdeményezéshez - ezt állítja Halász Pálma, aki azt akarja elérni, legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak. Hazánkban ma még nincs speciális törvény a családon belüli erőszak kezelésére, a szomszéd inkább behunyja a szemét, a társadalom nagy része pedig a megvert és megalázott nőt ítéli el.
Kapcsolódó cikkek
A bántalmazások forgatókönyve többnyire ugyanaz. Kezdetben a csillagokat is lehozna a párjának, elhalmozza ajándékokkal, az asszony pedig elhiszi, ez egy mindent elsöprő szerelem. A szeretetből indul, aztán átcsap vad féltékenységbe, emiatt pedig elzárja a külvilágtól, és végül látszatokokra hivatkozva bántalmazza. Egy-egy verés után bocsánatot kér, és megígéri, sosem tesz többet ilyet. A függőség még jobban kialakul, sokszor anyagilag is. Valójában ez az erőszak ciklusa.
Népi kezdeményezés egy tabudöntögető témáról
Tavaly 1148-an menekültek el otthonaikból krízisközpontokba, és kértek segítséget szakemberektől. Ennek egyik oka, hogy még mindig tabuként kezeli a társadalom a családon belüli erőszakot: ami a négy fal között történik az magánügy, ha a nő eltűri a verést, az az ő baja – a többség így vélekedik és behunyja a szemét. Holott jobb tisztában kell lenni azzal, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.
A másik komoly probléma, hogy ma Magyarországon nincsen speciális törvény a családon belüli erőszakra, a feleség, férj vagy gyermek megverését éppúgy kezelik, mint egy kocsmai verekedést. A törvényhozók szerint nincs is rá szükség, mivel a Büntető törvénykönyv minden olyan tényállást büntet, amely a négy fal között, otthon megtörténhet: legyen az testi erőszak, garázdaság vagy zaklatás.
"Tabukat döntögetünk" - tüntetés a nők elleni erőszak ellen Budapesten (Fotó: MTI)
|
Pedig a családon belüli erőszak egy speciális bűncselekmény, amelynek csak egy része a testi erőszak, gyakorta fordul elő a szóbeli, gazdasági erőszak, megfélemlítés, elszigetelés, mozgásszabadság korlátozása. Ám míg az első komoly pofon el nem csattan, addig sem a rendőrség, sem a bíróság nem tehet semmit.
Ezt a struccpolitikát unta meg Halász Pálma, aki maga is áldozat, erőszakos férjétől hat éve nem tud elválni a magyar jogrendszer miatt. Népi kezdeményezése arról szól, hogy önálló büntető törvénykönyvi tényállásban szabályozzák a családon belüli erőszakot. Augusztus 3-ig kell összegyűjtenie az 50 ezer aláírást, ami mint mondja, biztosan meglesz.
"Tabukat döntögetünk, mert a magyar társadalom még mindig vagy nem beszél róla, vagy elutasító a családon belüli bántalmazással" - mondja. A tabutéma ellenére rengetegen jelentkeztek, sok az önkéntes, az aláíró, de még mindig nem elég. Van olyan asszony, akit egész gyermekkorában bántalmazott az apja. 21 év telt el azóta, a történtekről nem tud beszélni, de most, szabadidejében gyűjti az aláírásokat.
Kocsmai verekedés az otthoni bántalmazás?
Nem most merült fel először egyébként az, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családon belüli erőszaknak. Civil szervezetek, szakértők, de még kormánypárti politikusok is évek óta próbálják meg felhívni a törvényhozók figyelmét, hogy a családon belüli erőszak speciális eset. 2005-ben Vidorné Szabó Györgyi szocialista politikus interpellációban kérdezte az akkori igazságügyi államtitkárt, hogy a családon belüli erőszak mikor kerül büntetőjogi helyére. Hankó Faragó Miklós válasza akkor is úgy hangzott, az teljesen felesleges, mert a mostani szabályozás is megfelelő.
Hasonlóan vélekedik a jelenlegi kormány is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Hírszerzőnek azt mondta a jelenlegi polgári és büntetőtörvénykönyv, valamint a zaklatás, mint tényállás lefedik a családon belüli erőszak büntethetőségét. Igaz, azt elismerik, hogy szükséges lenne az önálló büntetőjogi tényállás bevezetése a családon belüli erőszak területén.
Tájékoztatásuk szerint jelenleg folyik az egyeztetés arról, hogy milyen fejlesztést, bővítést lehet megvalósítani a családon belüli erőszak áldozatai számára biztosított segítségnyújtás területén.
"Egyértelműen támogatom, hogy legyen önálló büntetőjogi kategória a családon belüli erőszak két okból is: csak az büntethető, ami le van írva, ez a fajta erőszak pedig sokkal több, mint egy egyszeri bántalmazás" – mondta a Hírszerzőnek Galajda Ágnes bíró, aki tavasszal kapta meg a Nemzetközi Bátorságdíjat az amerikai külügyminisztériumtól a családon belüli erőszak elleni küzdelméért.
Szerinte ugyanis azért sajátságos ez a helyzet, mert az áldozat együtt él a bántalmazóval, hosszú ideje tart a bántalmazás, amelyben sérül a bizalom. A fizikai erő mögött gazdasági kényszer is van, azaz az asszonynak nincs semmije, ha elmegy, akkor hátra kell hagynia az anyagi biztonságot, a házat, a ruháit, pénzét.
Mint mondja, a bírók is nehéz helyzetben vannak, és csak tanulással ismerik fel, nem egy egyszerű verekedésről van szó. Galajda bírónő elmondta, 7-8 évvel ezelőtt maga sem gondolta volna, hogy ez egy speciális eset, de a gyakorlat bebizonyította ellenkezőjét. Szerinte figyelembe kell venni, hogy a bántalmazottak nehezen tesznek vallomást, vagy éppen azt kell kideríteni, egy kölcsönösnek látszó bántalmazásnál ki az elsődleges áldozat. Mert lehet, hogy a másikon is vannak ütésnyomok, de azt csak védekezésből tette. Fontos szerinte, hogy az eljárás során elkerüljék az áldozat hibáztatását, a "miért maradt" értelmetlen kérdését. Ez szerencsére tanulható, és egyre szélesebb a hozzáférhető szakirodalom.
Halász Pálma viszont tapasztalatból tudja, hogy az intézményes bántalmazás is kezeletlen terület, azaz amikor a hivatalnokok dorgálják le a megvert, megalázott nőt (vagy éppen férfit), hogy miért nem lépett előbb, miért tűrte, hogy éveken keresztül bántalmazzák.
Csak a legvégső eszköz
A válópereknél sokszor fordul elő, hogy megítéli a gyerekláthatást a bíróság az erőszakos apának, aki legtöbbször ezzel visszaél. "Nem biztos, hogy az apa csak a szeretetből ragaszkodik a gyermekhez, hanem ezzel akarja visszaszerezni az asszonyt. Előfordult már olyan, hogy az apa magánál tartotta a gyereket, az anya pedig emiatt visszatért hozzá" – magyarázza a családon belüli erőszakkal foglalkozó Sorsunk és Jövőnk Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Urbán Erika szerint ugyanis egy pillanatnyi képből nehéz megítélni az erőszak súlyát, mivel a bántalmazó sokszor túljár a hivatalok, bíróság eszén is. A bántalmazók egy jó része a legnyájasabb arcát tudja mutatni a gyámügy és a hatóságok előtt. "Én ilyet soha nem tennék, szeretem a családot, hát kinézi ezt belőlem?" - sokszor ezek a mondatok hagyják el a bántalmazók száját a védekezésnél. Mint mondja, az önálló törvényi szabályozásnak azonban a bántalmazó orvosi vagy pszichiátriai kezelését is kötelezővé kellene tennie, hogy az agresszív fél is kapjon új esélyt, illetve ne lehessen több áldozata.
Galajda Ágnes is azt hangsúlyozza, hogy a büntető-eljárás a legvégső eszköz, de szükség van rá, hogy az áldozat biztonságban érezze magát, hogy érezze, a magyar állam megvédi őt. Ám addig is több krízis otthonra, Shelter-házra, a különböző intézmények hatékony együttműködésére lenne szükség, de legfőképpen arra, hogy a társadalom ne ítélje el azokat, akik saját otthonukban eltűrik a testi, lelki agressziót.
2010-07-18 13:26:01 - mbm
Az alábbi kommentekből tisztán látszik, hogy mennyire szükség van erre a törvényre.2010-07-17 14:57:13 - bibikat
Tisztelt Embertásaim senkinek nincs joga megütni semelyik felet az meg duma hogy" azért verlek mert szeretlek"akor inkább ne szeres!2010-07-15 16:10:56 - blogen
Azok biztos okot adtak rá, mert agresszív állatok voltak... :D2010-07-15 15:51:06 - golyo88
és mi lesz azokkal a férfiakkal, akiket ver a felesége....:D2010-07-15 15:38:44 - blogen
Oké, a vérnők ellen is fel kell lépni, szal beszéljünk a házi sárkánygarázdaságról is véresszáj!Továbbá minden férfinak genetikai alapon agresszív a természete, szal fel kell lépni a természetes erőszak ellen fellépő feministák ellen is, hiszen ők pedig a férfiak természetükből fakadó normális erőszaka ellen akarnak hatósági erőszakot alkalmazni, miközben tudjuk, hogy a férfiak erőszakkal eddig több problémát oldottak meg, mint a többiek bármilyen más módszerrel együttvéve. Na ez is tűrhetetlen, le a feminista aggresszorokkal!
És az agresszív hatóságokkal is. A rendőrségi erőszak tűrhetetlen, a rendőrnek csak rábeszélésre és filozófiai diskurzusra legyen joga. Hát nem vagyunk barbárok!
Hülye picsák vagyunk ha ilyen fasságokért tüntetünk.
2010-07-15 15:28:43 - ana
A cikkben összemosódik a családon belüli erőszak és a nők bántalmazása. Ha valóban a családon belüli erőszak elleni hatékonyabb fellépésér küzdenek, akkor felejtsék el a "nők elleni erőszakot", vagy fordítva. Ez így közönséges nősovinizmus, a férfiak erőszakos hajlamúnak bélyegzésére.2010-07-15 14:35:32 - véresszáj
blogen, a te szinteden erről szól a történet. Csak úgy mondom, hogy van olyan, hogy a feleség veri a férjet. Ezen gondolkozz el.2010-07-15 12:32:08 - torony
Hogy mi van? Szeretetböl feleségetverni? Már csak gyanú esetén is 10 év bányamunka! Egyébként igaza van blogennek ha bevezetjük a férjgarázdaságot legyen cigánygarázdaság is!
2010-07-15 12:18:08 - blogen
Nagyonjó. Tehát ha bevezetjük a férjgarázdaságot akkor legyen már cigánygarázdaság is. Arra sincs külön kitétel pedig ígény aztán lenne rá!2010-07-15 11:56:33 - malacka
Az Örsön az aluljáróban mindig ott vannak. ez pedig a honlapjuk: http://alairas.atw.hu/2010-07-15 11:52:33 - dollár
Így legyen.Hogy lehet hozzájutni az aláírás-gyűjtő ívhez?Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Homályos jövő - Orbán szándékosan kerülte az ígéreteket
- Orbán nem akar Che Guevara lenni
- Orbán előtt sem voltak szerények a kormányok önmagukkal szemben
- Vajon hányszor mondja ki Orbán a "nemzeti" szót?
- Így korlátozza a Fidesz-KDNP az Ön döntési szabadságát
- Ajtót mutatott a Fidesz a lebukott kónyi jelölteknek
- Ön dolgozna Orbánnak? - Karrierexpón toboroz munkatársakat a kormány
- Csak kozmetikázta a Fidesz a médiaalkotmányt az "egyeztetéseken"
- Felhő, zápor, zivatar - Még várat magára a vénasszonyok nyara
- El a képernyőről a családellenes szennyel! (Botrányos videóval!)











