Brazília az új influenza halálközpontja
A brazil egészségügyi minisztérium szerdán nyilvánosságra hozott legfrissebb adatai szerint 557-re emelkedett a dél-amerikai országban az új típusú influenza következtében meghaltak száma, ami azt jelenti, hogy a világon eddig Brazíliában oltotta ki a legtöbb ember életét a halálos kór.
A brazil egészségügyi hatóságok ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy az egy főre eső halálos áldozatok számát tekintve a 190 millió lakosú Brazília a hetedik helyen áll.
Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) számításai szerint az országok összlakosságára kivetített halálesetek számát tekintve a listát Argentína vezeti, megelőzve Chilét, Costa Ricát, Uruguayt és Paraguayt. E számítás alapján a 300 milliós Egyesült Államok a 13. helyet foglalja el.
A brazil egészségügyi tárca jelezte azt is, hogy a világjárványnak minősített új infleunza által megfertőzödött emberek száma már csökkenő tendenciát mutat az országban, amely a hónap végén maga mögött tudja a Föld déli féltekejének a telét.
A rovat további cikkei
- Obama reformokat tervez háborúk helyett
- Száz év múlva a müezzinek hangjára kelnek a németek?
- Ámokfutás Pozsonyban: nyolcan belehaltak az utcai lövöldözésbe
- Bestiális mészárlás, rejtélyes eltűnések - mexikói hétköznapok a drogháború árnyékában
- Amin Soros és XVI. Benedek is kiakadt: világbotrány lett Sarkozy roma-ellenes hadjáratából
- 30 éve hekkelték meg kikötői munkások a Szovjet Birodalmat
- Négy éve büntetlenek Malina Hedvig támadói
- Békés atomcélok vagy erősödő fegyverarzenál?
- Elmaradt a botrány - magyar nap Sanghajban (Galériával)
- Egy egész országot dönthet be az óriási piramisjáték









