Borsik: az év második felében tetőzik a munkanélküliség
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint a munkanélküliségi ráta 11 százalék körüli tetőzése még csak a következő félévben várható, tekintettel arra, hogy a gazdasági válság végének hatásai csak később lesznek érzékeltetőek a munkaerőpiacon.
Kifejtette, jelenleg Magyarországon 10,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, amelynek 11 százalék körüli tetőzése még csak a következő félévben várható, tekintettel arra, hogy a gazdasági válság végének hatásai csak később lesznek érzékeltetőek a munkaerőpiacon. A szakszervezeti vezető figyelmezett arra, hogy az új munkahelyek létesítésének lehetősége a gazdaságban, és nem a választási ígéretekben rejlik.
Borsik János jelezte: "maximálisan nem ért egyet" a munkaügyi ellenőrzéseknek azzal a gyakorlatával, amikor a gazdasági válságra hivatkozva túl nagy a tolerancia a munkáltatókkal szemben. Előbb csak figyelmeztetik, és csak aztán büntetik a törvénysértőket. Meglátása szerint sok munkáltató visszaél ezzel az elnéző gyakorlattal, amit jól mutat, hogy az elmúlt két évről szóló, a közelmúltban napvilágot látott jelentés szerint az ellenőrzött munkáltatók többségénél megállapítható volt valamilyen törvénysértés.
A szakszervezeti vezető a magyar munkaerő óriási gondjának nevezte, hogy nem elég mobil, mivel még mindig a tulajdonhoz kötődés, és nem a bérelt lakások dominálnak a lakhatásánál. Komoly probléma az is, hogy miközben a piac igényei egyre gyorsabban változnak, a képzési rendszer nem elég rugalmas.
Követendő példaként említette Ausztriát, ahol akár havonta szerveznek újabb képzéseket, reagálva a piac aktuális igényeire. A magyar munkaerőnek tehát nemcsak munkahelyét tekintve kell mobilabbá válnia, hanem tudomásul kell vennie, hogy lejártak azok az idők, amikor 40 évet el lehetett tölteni egy-egy szakmában - summázta a helyzetet.
A 2002-2008 közötti időszakban megháromszorozódott a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek száma. Borsik János figyelmeztetett arra, hogy 2011 végéig át kell vennie Magyarországnak az idevonatkozó uniós irányelveket, amelyek lazítást jelentenek a jelenlegi szabályozáshoz képest, kiszolgáltatottabbá téve a kölcsönzött munkaerőt.
Álláspontja szerint nem szabad különbséget tenni az állandó és a kölcsönzött munkaerő bérezése, valamint szociális juttatása között. "Az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris szintjén kell megvitatni az uniós irányelvekkel kapcsolatos problémákat, amelynek során az ASZSZ nem támogat olyan változtatásokat, amelyek csak a munkáltatók számára jelentenek előnyt" - szögezte le a szakszervezeti elnök.
A rovat további cikkei
- Adósságcsapda: még sok hiteles bedőlhet
- Orbán: "szó se róla, lesz még egy-két leminősítés"
- Csúszik a kormány: még homályos az egykulcsos szja
- Facebook-háború: hány milliárdot ér egy zseniális ötlet?
- Mostantól bármikor bíróság elé citálhatják az Orbán-kormányt
- A befektetők őszig már nem osztanak pofont Orbánéknak
- Kit szeretget meg Orbán Járai helyett? - Itt a válasz!
- "Magyarország fizetésképtelensége hirtelen újra témává vált"
- Vigyázat! Most nem érdemes albérletet keresni!
- Orbáni öngólok - a magyar kormányfőt ekézi a Financial Times









