Biztosító lesz az OEP - Székely legalábbis megpróbálja
Úgy tűnik, a regionális egészségbiztosítási javaslatnak is egyelőre befellegzett, Székely Tamás ugyanis olyan tervezetet tesz le jövő szerdán a kormány asztalára, amely az OEP-et alakítaná át valódi biztosítóvá. Ennek örülnek a közgazdászok, orvosok, de még a Fidesz is, amelyik kísértetiesen hasonló javaslatot nyújtott már be a parlamentnek. Az egyéves reform huzavona mindenesetre félmilliárd forintba került az államnak.
Kapcsolódó cikkek
Az sem világos, pontosan mit is akarnak a szocialisták egészségbiztosítási reform néven csinálni. A koalíció felbomlása után ugyanis az MSZP raportőri csoportja buzgón belefogott, hogy a hőn áhított regionális egészségügyi biztosítási rendszert léptesse életbe, de ez most szintén kipukkadni látszik. Igaz azt egyelőre nem tudni, hogy az egészségügyi miniszter a későbbiekben régiós divíziókra bontaná-e az egészségbiztosítási pénztárat.
Nem lesz látványos, de mindenki örül
Székely ugyanis bejelentette, szerdán leteszi a kormány asztalára a javaslatát, mely az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) alakítaná át valódi biztosítóvá. Bár ez nem lesz olyan látványos, és az emberek sem fogják a bőrükön tapasztalni a változásokat, mint ahogy az a több-biztosítós rendszer esetében lett volna, de a szakma szerint meglehetősen nagy munka vár az új miniszterre.
Az elmúlt évtizedben ugyanis minden kormánynak beletört a bicskája, mert mint egyik szakmabeli forrásunk fogalmazott: "túlságosan elburjánzott a politika az OEP-nél, túl sok ember érdekeit sértené, ha egy-kettőre független szervezetté válna".
Az OEP egyébként jelenleg kifizető helyként működik, ami azt jelenti, hogy mindent kifizet a háziorvosok, szakrendelők, kórházak felé függetlenül attól, hogy jogos volt-e. Székely ezen kíván változtatni azzal, hogy szolgáltatásvásárló és ellenőrző funkcióval látná el a társaságot. A pénztár ugyanis megválaszthatná, melyik egészségügyi intézettel köt szerződést, és melyikkel nem. Igaz, a gyakorlatban ez kis mozgásteret jelent, mivel a területi adottságok miatt minden háziorvossal és kórházzal kényetlen szerződést kötni, egyedül a járóbeteg-szakellátásban van lehetőség arra, hogy válogasson a szolgáltatók között.
Székely Tamás nem rohan (Fotó: Járdány Bence)
|
Ugyanakkor a szelektálás javíthatná a minőséget, illetve büntető jellege is lenne. Amelyik kórház ugyanis csal, nem létező műtétet, beavatkozást akar elszámolni, azzal felbonthatja a szerződést. Ehhez viszont ellenőriznie is kell az OEP-nek, Székely ezért ezt a jogosítványt a megfelelő informatikai háttérrel is biztosítani szeretné.
Az új miniszter emellett a finanszírozási rendszert úgy alakítaná át, hogy az a terület szükségleteit és népegészségügyi szempontokat is figyelembe venne. Azaz ahol többen szenvednek daganatos megbetegedésben, oda több onkológiai ágyat és teljesítményvolumen-korlátot csoportosítana át.
A feladat tehát nagy, és úgy tűnik Székely nem is kíván úgy rohanni, mint liberális elődei. Bár jövő szerdán bemutatja részletesen is elképzeléseit, utána mintegy három hónapos egyeztetést folytat az egészségügy és a pártok képviselőivel, majd a végleges törvénytervezetet ősszel kívánja benyújtani a parlamentnek. Az mindenesetre borítékolható, hogy nem fog nagy felháborodást kiváltani a javaslata.
Korábban ugyanis közgazdászok is hasonló koncepciót vázoltak fel a szocialistáknak, ráadásul a Magyar Orvosi Kamarát is magába foglaló Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal is gyakorlatilag ugyanilyen koncepciót dolgozott ki. Melyet egyébként a Fidesz be is nyújtott a parlamentnek, de a kormánypártok miatt napirendre sem került.
Buktunk félmilliárdot
Az elmúlt egy éves huzavona egyébként körülbelül félmilliárd forintba került az államnak. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ugyanis 440 millió forintot költöttek a 22 pénztár megalapítására, az Egészségügyi Minisztérium pedig már decemberben több tízmillió forintért kezdte el hirdetni a több-pénztáras rendszert.
Hogy pontosan mennyi is lesz a végösszeg azt egyelőre nem tudni, mivel a törvény hatályon kívül helyezése újabb milliókat emészhet fel. Mindeesetre az megnyugtató, hogy a PM közleményében tudatta: "amennyiben az Országgyűlés módosítja a pénztártörvényt, a tárca olyan megoldásokat keres a módosítás végrehajtására, amely nem eredményez jelentős kiadásokat az államháztartás számára".
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Fidesz vs. MSZP: az irány és a vádak is közösek
- "Az LMP elvesztette a szüzességét" - nem érdekli az MSZP-t a fideszes gőzhenger
- Videofelvétel bizonyítja, hogy a kínai férfi ölte meg a norvég lányt
- Hallgat a kormány Sukoró ügyében
- Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is? (Galéria)
- Gondban az LMP: "baráti társasággal" nem lehet választáson indulni?
- "Kínzásra emlékeztető hangok" a Magyar Rádió udvarán - mi történt 2006 őszén?
- Jövő hét végéig velünk marad az átlagnál hűvösebb idő
- Becsengettek: megküzd-e János vitéz Harry Potterrel?
- Ózd bevételére készül a Jobbik












