Balatonring: a kormánylobbi hatására ad hitelt az MFB
Több komoly kockázatot is lát a most épülő Balatonring nyereséges működését illetően a Magyar Fejlesztési Bank, amelynek 15,3 milliárd forint hitelt kellene nyújtania a beruházásra. Információink szerint ha rajta múlna, a bank "inkább nem" folyósítaná a pénzt. A kormányzat részéről azonban nyomás nehezedik a pénzintézetre.
Kapcsolódó cikkek
- Kovács Bence János feljelent és perel - lejárató kampány van a háttérben?

- Leszámolás Talmácsi utódja miatt - fordulatos nap a Grupo Milton-ügyben

- Somogyi polgármesterek a Balatonringért

- Balatonring: "vállalhatatlan feltételek" - elúszik a hitelszerződés?

- Nyilvános a tanulmány: nyereséges lenne a Balatonring?

Nemcsak - mint azt az Index megírta korábban - a Pénzügyminisztériumnak, hanem a Balatonring építésére 15,3 milliárd forintos hitelnyújtásra kormányhatározatban utasított Magyar Fejlesztési Banknak is több konkrét kifogása van a beruházással, és annak állami támogatásával kapcsolatban. A bank szakértői a Hírszerző információi szerint a hitel megtérülését, a pálya pénzügyileg eredményes működését is kockázatosnak tartják.
Miután a kormány határozatot hozott a projekt támogatásáról, az MFB-nek, mint a kormány alá tartozó állami cégnek nem sok választása volt a mérlegelést illetően. Ők egyébként is kifejezetten csak a hitelfedezeti és megtérülési szempontokat vizsgálták. A fő kérdés természetesen, hogy garantált-e a 15 milliárd forintos kölcsön visszafizetése a hitelfelvevőtől.
Úgy tudjuk, az MFB részéről erre a válasz "inkább nem, mint igen" volt (vagyis, ha a bank kereskedelmi bankként működne, a KPMG tanulmány alapján elutasította volna az SMF kérelmét), így csak a 80 százalékos kormánygarancia birtokában voltak hajlandóak előkészíteni a hitelszerződést. Információink szerint még így is maradtak nyitott kérdések, amelyekről kormányzati szintű döntés szükséges.
Kész lesz-e egyáltalán?
Az első mindjárt az, hogy valóban megépíthető-e a pálya határidőre. A beruházók
állítják, hogy igen, de mint azt az MTV Szólás Szabadsága című műsorában is látni
lehetett, egyelőre csak a pálya épül, nyoma sincs annak, hogy a nyár végére több
tízezer embert kiszolgálni képes szállodai- és vendéglátó-, és kommunális
létesítmények állnak majd a Balatonring körül. Az általános banki gyakorlat szerint – és ettől az MFB-ben sem térnek el, így itt is ez várható – műszaki
szakértőt rendelnek ki, aki felméri majd, hogy tarthatóak-e a határidők.
Egy másik alapvető kérdés, hogy meddig lesz garantáltan Moto GP futam Sávolyon. A Moto GP-t szervező Dorna Sports S.L. 5 évre biztosítja a rendezést, a beruházók 10 évről beszélnek, de információink szerint az újabb öt évre egyelőre csak szóbeli
ígéret van. A hitel pedig 25 évre szól.
A KPMG tanulmány szerint a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy ha egy verseny egyszer már belekerült a versenynaptárba, jó eséllyel tartósan "megragad" a mezőnyben, de az is szerepel a dokumentumban, hogy éppen a közép-kelet-európai régióban a következő években kifejezetten éles verseny várható, mert új pályák épülnek, Bulgária is bejelentkezett például már futam rendezésére.
Helyzetkép Sávolyon március 1-én. Nem minden kérdés tiszta még a beruházási hitel körül (Fotó: MTI)
|
Aggályos lehet az is, hogy a Magyar Államnak nem mutatták be a beruházók a
Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) és a Dorna közötti szerződést, így a magyar jogászok nem tudták felmérni, hogy ennek a kontraktusnak az esetleges módosítása milyen következményekkel járna a Dorna és a magyar versenyeztetési joggal rendelkező, száz százalékosan állami tulajdonú Hunring Kft. között létrejött
megállapodásra nézve. Információink szerint a FIM egyenesen azt jelezte a magyar állam felé, hogy nem is kívánja bemutatni a szerződést, ami aggályos lehet.
Nyitott kérdés még, hogy egy 70 százalékban magántulajdonban lévő cégnek juttatott évi 5 millió eurós (most 1,5 milliárd forint, de ez évente 5 százalékkal emelkedik majd) támogatás megengedett-e az uniós versenyjog szerint. Egy az esetleges hitelfolyósítás körülményeit jól ismerő forrásunk szerint érthetetlen, hogy ezt előre miért nem kérdezte meg az NFGM részéről senki az EU Bizottságánál.
Informátorunk ettől függetlenül úgy véli, kétesélyes a dolog, ráadásul ha esetleg mégis úgy dönt a Bizottság, hogy "beint" Magyarországnak, az eljárás évekig elhúzódhat. (Igaz, ebben az esetben akkor is az lesz a vége, hogy a beruházónak vissza kell fizetnie a pénzt, kérdés persze, hogy lesz-e abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse.)
Egy kis közbeszerzés nem hiányzik?
A konstrukció (a Hunring rendelkezik a versenyjoggal, de ezt továbbadja a részben
tulajdonában lévő Balatonringnek) a magyar jog szerint is felvet aggályokat.
Kérdéses ugyanis, hogy nem kellett volna-e közbeszerzési eljárást kiírni a
versenyjog és a marketing jogok megszerzésére, illetve nem kellet volna-e a Turizmus Zrt.-nek és Hunringnek pályázatot kirínia az állami támogatásra,
illetve a versenyjog továbbadására. A megállapodás értelmében egyébként a Hunring marketing jogokat kap a Dornától, amelyek terhére ország népszerűsítő reklámokat készíthet. (Ezeket azonban nem a futamon prezentálhatja a szerződés szerint.)
Emellett van még néhány olyan "apróság", mint hogy azt a KPMG tanulmány is
megállapítja, hogy a Moto GP nélkül biztosan nem lesz nyereséges a pálya működése, de ez önmagában nem elég az eredmény eléréséhez: a beruházók vállalati rendezvényekkel, a VIP Boksz kiadásával, más technikai sportokkal és koncertek szervezésével is számolnak. Ezekről azonban azt írja a tanulmány, hogy kétséges a számított bevétel nagysága.
"Az SMF mögött álló spanyol cégek a motoros szakmában valóban tekintélyesnek számítanak, de a többi program szervezésében ismereteink szerint nincs tapasztalatuk, így nem látjuk, hogyan fogják megvalósítani a terveket" – mondta már idézett forrásunk. Szintén aggályos, hogy bár a Moto GP-re valószínűleg sikerülhet elég embert a meglévő közepes színvonalú közlekedési infrastruktúrával Sávolyra csábítani (amint azt a KPMG tanulmány is megállapítja, a Balatonring egy nagyvároshoz sincs közel, autópályán nyugat felől csak úgy lehet megközelíteni, ha előbb valaki Budapestig jön, aztán visszamegy az M7-esen, vonattal pedig Budapesttől 3,5-4 óra az út), de ez már nagy kérdés az eleve kisebb érdeklődésre számot tartó programok esetében.
Kevés az önrész
Banki szempontból, a kockázatokra tekintettel alacsonynak tűnik a hitel kb. 25 %-os önrésze is (vagyis 20 milliárd forint körüli összköltséggel számolva 5 milliárd
forint), mivel hasonló kockáztaú hitelek esetében akár 30-40 százalékot is elvárnak. Ebben az esetben ugyan a 80 százalékos állami kezesség a bank kockázatait nagyrészt lefedi. Az MFB-től kapott információ szerint – az általános banki gyakorlatot követve – csak azután folyósítják a pénzt, ha ezt az önrészt már elköltötte a beruházó. Úgy tudjuk, eddig kb. 1,5 milliárd forintot költöttek el (ebből a telkek értéke 700-800 millió forint), vagyis a hitel folyósításának megkezdéséig még – szakértők által igazoltan - el kell költeni 3,5 milliárd forintot.
Ezek után az a kérdés, hogy a kormány részéről ki vállalja a kockázatokat. Úgy
tudjuk a projekt "előmenetele" nem csak a közvélemény érdeklődésére tart számot, kormányzati körökben is sürgetik a mielőbbi aláírásokat. Információink szerint nemcsak Suchman Tamás, a Balaton fejlesztéséért felelős kormánybiztos, hanem Ujhelyi István, korábbi önkormányzati államtitkár is élénken "lobbizik" valamint a Miniszterelnöki Hivatal is "bábáskodik" fölötte.
Így forrásaink szerint még az is elképzelhető, hogy igaza lesz a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének, és még a héten aláírják a hitelszerződést.
2010-03-09 09:58:58 - Kakaó
Hányszor írjam még le, hogy a Hírszerző érintett ebben az ügyben?Csak a dagadó botrány miatt volt most kénytelen írni róla, de sokkal kevesebbet ír, mint amennyit tud.
Ébresztő... Olvassátok Bodoky blogját.
Bővebben itt is írtam róla a publicisztika alatt:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_buszlobbi_fogsagaban.142699.html
2010-03-09 09:51:30 - császár
Mint azt a privatizációs indoklásokból is tudjuk, az állam a legrosszabb gazda. Ez most miért lenne kivétel? A lényeg az, hogy ahol forog a pénz, ott föle is van. Eladunk, vagy beruházunk, egykutya.Kicsit komolyabban. Volt idő, mikor a kivitelező kiválasztásánál alapvető szempont volt, a garanciaképesség. Hát még a hitelnyújtásnál. Mára ezek az ökölszabályok elfelejtődtek. Ma már, a vedd fel a pénzt és szűnj meg, lett a legjellemzőbb beruházási rendszer.
Nem lenne ám nehéz, ezt a szakmát ma is rendesen csinálni, de a pénz gazdái, ezt piszkosul nem akarják. Még a végén megszűnne a politikusi pálya vonzereje.
2010-03-09 07:16:56 - simonmondja
A Sportaréna, a debreceni stadion, a Millenáris, a Nemzeti, a Müpa - mind nyereséges.Vagy nem, de az meg kit érdekel?
Vannak a nemzeti ügyek és a nyereségesek.
A nemzeti ügyeket támogatni kell, a nyereségesek ellen meg tüntetést kell szervezni.
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére











