Az SZDSZ és a Fidesz zsarolta meg a lemondott józsefvárosi polgármestert?
A szocialista Szabó Zoltán szerint "megzsarolhatták" Csécsei Bélát, a VIII. kerület független polgármesterét, hogy mondjon le posztjáról, és ennek fejében közel százmillió forintos megbízási szerződést kötött vele az önkormányzat. A kormánypárti politikus hétfőn úgy vélte: ebben az ügyben a Fidesz és az SZDSZ "cinkosok".
Kapcsolódó cikkek
Egy rejtélyes szerződés
A politikus elmondta: tudomásuk van arról, hogy a józsefvárosi önkormányzat megbízásos szerződést kötött lemondása napján Csécsei Bélával öt évre, havi nettó 750 ezer forint értékben. Szabó Zoltánnak arról nincs információja, hogy milyen megbízásról van szó; mint mondta, a szerződés nem nyilvános.
Mint mondta, a lemondással Csécsei Béla tekintélyes nyugdíjtól is elesik, ezért szerinte felajánlották neki, hogy szerződést kötnek vele, kárpótolva őt kieső fizetéséért és nyugdíjáért. Úgy vélte, a szerződést az önkormányzat részéről Takács Gábor SZDSZ-es alpolgármester köthette meg.
Szabó Zoltán a munkahelyén: "cinkosságról" beszél (Fotó: MTI)
|
Szabó szerint az idő előtti polgármesterváltásra két lehetőség lett volna: vagy feloszlik a képviselő-testület, vagy lemond a kerület vezetője. Mint mondta, a feloszlatásra történt is kísérlet, de Csécsei Béla újra elindulhatott volna a választáson, és megnyerhette volna azt.
Ismertetése szerint a lemondott polgármester október 12-től előrehozott nyugdíjra lett volna jogosult, de október elseje után a jogszabályok miatt már nem lehetett volna feloszlatni a testületet. Ezért szerinte megzsarolhatták: vagy lemond, vagy feloszlatják a testületet.
"Összjáték"?
Szabó Zoltán úgy látja: erről "az akcióról" tudnia kellett Takács Gábor alpolgármesternek, mert a betegszabadságon lévő Csécsei Béla helyett ő gyakorolta a polgármesteri jogokat, illetve Kocsis Máté alpolgármesternek, mert mögötte áll a fideszes többség, "ő fenyegetőzhetett a képviselő-testület feloszlatásával".
"Miközben a Fidesz és az SZDSZ jelöltje látszólag öldöklő versenyt folytatnak a polgármesteri székért, ebben az ügyben cinkosok" - fogalmazott.
Hozzátette: Csécsei Bélát nem hibáztatja, mert neki nem nagyon volt más választása, hiszen az ajánlat visszautasításával mindenképpen tekintélyes anyagi veszteség éri. Szabó Zoltán szerint nem kifogásolható az, hogy továbbra is igényt tartanak annak tanácsaira, aki 16 éven keresztül vezette a kerületet.
A kormánypárti képviselő közölte: a kerület MSZP-s frakcióvezetője kéri a polgármesteri hivataltól, hogy mutassák meg neki a szeptember 2-án kötött szerződést. Ha abban valóban 750 ezer forint szerepel, akkor öt év alatt ez 100-120 millió forint kiadást jelent a kerület adófizetőinek - mondta.
Bélát itt ne keressék
Csécsei Béla, Józsefváros független, korábban SZDSZ-es polgármestere szeptember 2-án mondott le posztjáról megromlott egészségi állapotára hivatkozva. Az időközi polgármester-választás november 22-én lesz a VIII. kerületben.
Az MSZP szerint a józsefvárosi választás kapcsán hétfőn napvilágot látott bizonyíték végleg lerántja a leplet a Fidesz-SZDSZ "hatalommegszerző nagykoalíciójáról". Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn ezt az után mondta az MTI-nek, hogy Takács Gábor, a kerület szabad demokrata alpolgármestere, a Népszabadság online kiadásának nyilatkozva elismerte, hogy megbízási szerződést kötöttek Csécsei Béla lemondott polgármesterrel. Az alpolgármester azt cáfolta, hogy együttműködne Kocsis Máté fideszes polgármesterjelölttel.
Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn délelőtt elmondta: tudomásuk van arról, hogy a józsefvárosi önkormányzat nevében Takács Gábor SZDSZ-es alpolgármester megbízásos szerződést kötött lemondása napján Csécsei Bélával öt évre nettó 750 ezer forint értékben. Mint mondta, a lemondással Csécsei Béla tekintélyes nyugdíjról is lemondott, ezért szerinte felajánlották neki, hogy szerződést kötnek vele, kárpótolva a kieső fizetéséért és nyugdíjáért.
Nyakó István szerint a szerződés nem köttethetett volna meg a kerületben többségben lévő Fidesz jóváhagyása és tudta nélkül. Úgy vélte, alapos a gyanú, hogy ez a járulékaival együtt közel százmillió forint Csécsei Béla lelépési pénze és a polgármesteri pozíció ára a Fidesz-SZDSZ nagykoalíció számára.
Komássy most már érti
Komássy Ákos józsefvárosi szocialista polgármesterjelölt közölte: a kampány során mindvégig érezhető volt az SZDSZ és a Fidesz együttműködése a színfalak mögött, a hétfői fejlemények sok mindent megmagyaráznak.
Fontos, hogy a választópolgárok tudják: senkinek nincs joga kikapcsolni a versenyt, senkinek nincs joga taktikázással elvenni az emberektől a választás lehetőségét - hangsúlyozta.
(Forrás: MTI)
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Kádár-korszakot ígér a Fidesz programja, minden mást homályban tart
- Fordulat: nem ad hitelt az MFB a Balatonring-beruházásra
- Balatonring: nincs előrelépés az MFB-hitel ügyében
- Narancsvidék: újrahasznosított ügyekkel üzen az MSZP maradék választóinak
- Sok mindenre nem emlékszik Bajnai Sukoró ügyében
- Rasszista erőszakkal vádolt romák pere kezdődött
- Sírás + rívás: már Medgyessy is csalódott Gyurcsányban
- VAIO F - Komplex szórakoztatóközpont (x)
- Újra káosz: visszatért a tél Magyarországra
- Tóth Károly: 2005-ben szóltam Gyurcsánynak, hogy baj lesz











