Az ötvenes éveket idéző államosítás Pécsett
Az ötvenes évek államosításait idéző módszerrel vette ma hajnalban birtokába a Pécsi Vízmű Zrt. központi épületét a pécsi önkormányzat. A város szerint törvényes visszavétel, a cég szerint önkényes birtokbavétel történt. Az önkormányzat és a francia kisebbségi tulajdonos közötti csata valószínűleg a bíróságon folytatódik.
Kapcsolódó cikkek
Akcióban a Tettye kommandó
A Pécsi Vízmű Zrt. (PV Zrt.) épületét hajnali fél négy környékén szállták meg az önkormányzat alkalmazásában álló biztonsági erők; bár egyes hírek arról szóltak, hogy mindez rendőri segítséggel történt, a rendőrség ezt közleményben cáfolta.
A munkakezdés idejére a városi erők teljes egészében átvették az irányítást, és egy lista alapján választották ki, hogy a PV Zrt. dolgozói közül ki méltó arra, hogy beléphessen munkahelyére: az egyszerű dolgozók felvehették a munkát, ám a cég felső- és középvezetését nem engedték be.
Fél kilenckor a beengedett szerencsések számára maga Páva Zsolt polgármester tartott munkásgyűlést, ahol megnyugtatta őket, hogy munkájukra továbbra is számítanak, egyedül a felsővezetésnek van oka az aggodalomra.
Csak a dolgozókat engedték be (Fotó: MTI)
|
A nem mindennapi lépésre azután került sor, hogy a város rendkívüli közgyűlése október elsején úgy döntött, hogy a pécsi vízszolgáltatást ezentúl egy teljesen önkormányzati tulajdonban levő cég, a Tettye Forrásház Zrt. végzi majd a 48,5 százalékban magánkézben lévő Pécsi Vízmű Zrt. helyett. Az új cég élére a Fidesz egyik alapító tagját, Winkler Tamás közgazdászt nevezték ki.
A kisebbségi tulajdonos Suez képviselője akkor, a közgyűlési döntés után a Hírszerzőnek úgy nyilatkozott, hogy továbbra is a PV Zrt.-t tekintik a jogos vízszolgáltatónak, egészen addig, amíg nincs megállapodás a Suez és a város között. A cég egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az ötmilliós tőkével létrehozott Tettye Forrásház Zrt. sem kompetenciával, sem erőforrásokkal sem rendelkezik a vízszolgáltatás biztosítására.
A franciák nemkívánatosak Pécsett
A patthelyzetet sajátos módon oldotta fel az önkormányzat, lényegében einstandolta a szolgáltatáshoz szükséges eszközparkot. Mindez a városvezetés értelmezése szerint törvényes visszavétel, a cél pedig a jogszerűtlen helyzet feloldása volt.
Gyökeresen máshogy értelmezi a helyzet a Suez, amelynek képviselője, Csorba Zoltán szerint lényegében erőszakos birtokbavétel történt, minden jogalap nélkül, miután a többségi tulajdonos önkormányzat minden törvényes formát megkerülve kényszerítette kapun kívülre a Suezt.
Csorba kategorikusan cáfolta azt az önkormányzati állítást is, miszerint nem hajlottak volna a tárgyalásra; elmondása szerint folyamatosan keresték a tárgyalási lehetőségeket, ám összesen egy, ultimátumszerűen közölt időpontot kaptak – nem beszélve arról, hogy három hét alatt nem lehet lezavarni egy ilyen folyamatot.
A birtokon belülre került Tettye Forrásház a felsővezetés kivételével tovább foglalkoztatja a PV Zrt. dolgozóit; Páva Zsolt polgármester sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy bár a dolgozók természetesen meglepődtek, elfogadták a történteket, ennek jele volt szerinte az is, hogy a sebtében összehívott munkásgyűlésen senki sem tett fel kérdést.
Egyik forrásunk szerint mindennek nem az elfogadás, hanem jóval inkább a döbbent sokk lehetett az oka: a cég 360 alkalmazottja jelen pillanatban teljes bizonytalanságban érzi magát, és ezen egyelőre az sem javított érdemben, hogy többszöri ígéret van munkahelyük megmaradására.
A hajnali hatalomátvétel előtti napokban olyan információk is elterjedtek a városban, valószínűsíthetően városházi forrásból, hogy a vízmű esetleg szabotálná a vízszolgáltatást, avagy dolgozói sztrájkra készülnének. Mindezt kérdésünkre Páva Zsolt cáfolta: bár szerinte is folyt a cégen belül hangulatkeltés az önkormányzat ellen, a vízszolgáltatás nem volt veszélyben. Az új vezérigazgató, Winkler Tamás szerint a híresztelés annak kitalálóját minősíti.
A Suezt nem csupán a PV Zrt. épületéből, hanem a sajtótájékoztatóról is kizárták, miután a hivatalos indoklás szerint nem kaptak meghívót.
Az önkormányzati víz olcsóbb?
A vízszolgáltatás újra teljes önkormányzati kézbe vételével a polgármesteri remények szerint mindenki jól jár: távlati cél a vízdíj mérséklése, hogy az ebben a tekintetben a jelenleg egyik legdrágább városból Pécs átkerüljön a középmezőnybe.
A döntés révén ráadásul az a 120 millió forintnyi éves menedzsmentdíj is a város kezében marad, amelyet a francia kisebbségi tulajdonos az átadott technológiai „know-how” fejében vett fel: bár ezek az információk a városvezetés szerint is hasznosak voltak, ezt az árat megítélésük szerint nem érték meg.
A kialakult helyzetben sarkalatos pont a kártalanítás kérdése: ahogy azt Páva Zsolt is hangsúlyozta, ez mindenképpen jár a kisebbségi tulajdonosnak, ám ennek mértékéről egyelőre nem folytak tárgyalások, ami nem meglepő, tekintve, hogy a Suez a további együttműködést szorgalmazta végig. A kártalanítási igény helyett a Suez az eredeti helyzet, azaz a véleményük szerint törvénytelen birtokbavétel visszacsinálását követeli: a lehetséges jogi lépéseket a következő órákban tekintik át.
(A címlapkép forrása: bama.hu)
2010-01-22 15:07:38 - sz_robi
Nagyon helyes, mindent vissza kell venni amit a komcsik elmutyiztak. Nehogy már a vízdijjamból is a trianonita, retkes körmű, béka zabálók gazdagodjanak! D)))Új komment szövege
A rovat további cikkei
- Rejtő Jenő nem halt meg: a Közép-Afrikai Köztársaság EU-hoz delegált nagykövete a gyanúsított MSZP-s
- Kádár-korszakot ígér a Fidesz programja, minden mást homályban tart
- Fordulat: nem ad hitelt az MFB a Balatonring-beruházásra
- Balatonring: nincs előrelépés az MFB-hitel ügyében
- Narancsvidék: újrahasznosított ügyekkel üzen az MSZP maradék választóinak
- Sok mindenre nem emlékszik Bajnai Sukoró ügyében
- Rasszista erőszakkal vádolt romák pere kezdődött
- Sírás + rívás: már Medgyessy is csalódott Gyurcsányban
- VAIO F - Komplex szórakoztatóközpont (x)
- Újra káosz: visszatért a tél Magyarországra











