Aszfaltsáv és Demszky-karó - Milyen a budapesti kerékpárút-hálózat? (Galériával)
Teszteltük a fontosabb fővárosi bicikliutakat
Nem az a legnagyobb baja a fővárosi kerékpárút-hálózatnak, hogy szegényes, Budapest ugyanis viszonylag jól átjárható két keréken. Az utak többsége azonban hibás és elhanyagolt, az önkormányzatok pedig láthatóan alig törődnek a kiépített utak karbantartásával. Sok a járdából leválasztott kerékpársáv is, ami a semminél ugyan jobb, bicikliútnak azonban csak jóindulattal lehet őket nevezni. Végigtekertünk a legfontosabb budapesti bringautakon, tapasztalatainkat pedig megosztjuk Önökkel.
Kapcsolódó cikkek
Budapesten nagyjából 170 kilométernyi kerékpárút, kerékpársáv és kerékpározásra alkalmas kis forgalmú utca van. Ez nemcsak nemzetközi szinten kevés, de arányaiban a hazai nagyvárosokhoz képest is elenyésző. Úgy tűnik azonban, hogy a biciklizni vágyó fővárosiakat a gyakran igencsak mostoha körülmények sem tartják vissza.
Arra voltunk kíváncsiak, mennyire járható át Budapest két keréken. Munkatársunk kiválasztott néhány fontos kerékpáros útvonalat, felszerelkezett két liter vízzel, egy pumpával, némi allergiagyógyszerrel és a csepeli csúcstechnológia jeles képviselőjének nyergébe pattanva nyakába vette a várost.
Egyszer véget ér
A Duna jobb partjával kezdtük, itt található a leghosszabb összefüggő, kerékpározásra elkülönített, vagy legalábbis arra többnyire alkalmas útszakasz. A budai oldalon zömmel igazi bicikliúton lehet tekerni, bár az út minősége bőven hagy kívánnivalót maga után. Volna néhány praktikus tanácsunk például annak a közhivatalnoknak, akinek eszébe jutott, hogy az óbudai Fő tér mellett elhaladó kerékpárutat macskakővel kell kirakni.
A gondok a Batthyány tér és az Erzsébet híd között kezdődnek, ahol a gyalogosok - többnyire a pesti panorámát nézegető és fényképező turisták - és a kerekesek ugyanazt az utat használják, így aki nem szeret szlalomozni, annak az idegenforgalmi főszezonban jobb elkerülni ezt a szakaszt. A különböző felújítások, metró- és csatornaépítések átmenetileg tovább nehezítik a haladást. Kárpótol minket a tudat, hogy ezen az útvonalon akár Csepeltől Leányfaluig végig lehet tekerni.
A képre kattintva tekintse meg képgalériánkat! (Járdány Bence felvételei)
Messze még a zöld út
|
A pesti oldalon már problémásabb mindez. Az újpesti északi vasúti összekötő híd lábától csorogtunk lefelé; többnyire itt is önálló bicikliutat építettek ki, de van olyan szakasz is, ahol a kerékpársávot a járda közepére festették fel, így sem a gyalogosok, sem a bringások nem tudnak biztonságosan haladni. A Váci út mindkét oldalán lehet tekerni, de csak egy-egy irányba, mivel az út szélessége nem éri el az egy métert, ráadásul tűzcsapok és hirdetőoszlopok tarkítják, így érdemes nagyon figyelni, különösen, ha valaki - valóban száguldó riporterünkhöz hasonlóan - gyorsan szeret menni.
Az újpesti rakparton már csak a panoráma miatt is jó lenne tekerni, de jobb, ha a figyelmünket inkább az útra benyúló faágak, a járdát a kerékpárúttal javíthatatlanul összekeverő, kutyát sétáltató gyalogosok és az úthibák kötik le. E sorok írójának jobb kezére tavaly épp egy ilyen úthiba, egy Demszky-karó és persze a figyelmetlenség együttműködésének köszönhetően került gipszsín egy hétre.
A Margit hídtól délre már csak a járdán leválasztott kerékpársávon tekerhetünk, az aszfaltcsík azonban elég széles ahhoz, hogy ez ne okozzon problémát. Az út viszont a Parlament után véget ér, így vagy a Nádor utcán megyünk tovább a József nádor tér felé, vagy az Alkotmány utcán tekerünk át a Bajcsy-Zsilinszky úti kerékpárútra. (Az Alkotmány utcában egyébként épp a most lezárult útfelújítás során alakítottak ki kerékpárutat, amelyet, ha elég fapados módon is, de összekötötték a Kossuth teret megkerülő sávval.)
Andrássy út: életveszély
A Bajcsyn a kerékpársáv burkolata más színű, a járdától korlátok választják el, az útburkolati jelek és a táblák egyértelműek, a gyalogosok mégis előszeretettel sétálnak rajta. Ilyenkor marad a csengetés, és az arra adható többféle válasz - munkatársunk tapasztalatai alapján a "necsöngessé, te …" típusú reakció talán a leggyakoribb, de van, aki még a figyelmeztetés ellenére sem hajlandó arrébb menni.
Noha biciklizni alapvetően egészséges, a Nagykörúton garantált a mérgezés. Akit ez nem zavar, és a kerékpárút hiánya sem tart vissza, három lehetőség közül választhat. Tekerhetünk az úttesten, de készüljünk fel, hogy meg kell küzdenünk Lewis Hamilton magyar követőivel, akik általában 10-20 centire hajtanak el mellettünk. Előnye viszont, hogy az úttesten legalább leszállás nélkül végig lehet menni a körúton.
A félősebbek választhatják az egyébként kellőképpen széles járdát is, kivívva ezzel gyalogostársaink ellenszenvét. Hátránya, hogy az aluljáróknál lépcsőzni kell, és a gyalogosforgalom miatt - s egyébként a KRESZ előírásai szerint is - csak lassan lehet haladni. A harmadik megoldás a villamossínek önhatalmú bicikliúttá nyilvánítása. Itt nem járnak autók és gyalogosok, viszont a sínek közti tekeréssel valószínűleg a közlekedési szabályok 80 százalékát megsértjük, és érdemes megjegyezni, hogy egy utasokkal teli Combino körülbelül 75 tonna.
Az Andrássy út Oktogon és Erzsébet tér közötti szakaszán lényegében mindenhol biztonságosabb kerékpározni, mint a kijelölt bicikliúton. Ahogyan arról Patro kolléga is megemlékezett flash animációjában, a járda és a parkolósáv között kialakított kerékpárút valószínűleg eséllyel pályázhatna a világ leghülyébb városi találmányának címére. Budapesten kétféle kerékpáros közlekedik: aki elé már nyitottak ki kocsiajtót az Andrássyn, és aki elé ezután fognak.
Piros pont Angyalföldnek
A Rákos mentén a töltésen kiépített bicikliúton tekerhetünk, ami egész kellemes is lehetne, ha a bicikliút nem szűnne meg időnként minden előzetes figyelmeztetés nélkül, s nem torkollna mondjuk egy gyalogos- és kerékpáros átkelővel nem rendelkező villamoskereszteződésbe. Ha az átkelést megúsztuk gázolás nélkül, a túloldalon a bicikliút folytatódik - ugyancsak minden jelzés nélkül.
A legjobb kerékpárutat az angyalföldi Szegedi úton találtuk. A burkolat jó minőségű, mind a járdától, mind az úttesttől zöldsáv választja el, az útburkolati jelek egyértelműek, sok a tábla, és csaknem minden kereszteződésben lámpa szabályozza a forgalmat. A Teve utcai rendőrszékháznál ugyan átmenetileg véget ér, de tábla jelzi, hogy merre folytassuk utunkat ahhoz, hogy mielőbb ismét bicikliúton tudjunk tekerni.
Kerékpárút-tesztünket egy hűvösvölgyi úttal zártuk. A Szilágyi Erzsébet fasoron kiépített útszakasz elég jó minőségű, a János kórház után azonban már a kátyúkkal tarkított betonon kell bringázni. Érdemes figyelni arra, hogy a villamospálya felújítása miatt helyenként megváltozott a forgalmi rend, de az út ennek ellenére biztonságos. Hűvösvölgyhöz közeledve már elég meredeken ível az út felfelé, de a fáradságért kárpótol minket a viszonylag jó levegő, és az, hogy visszafelé a Moszkva térig 10 perc alatt le lehet gurulni, szinte tekerni sem kell.
Összességében elmondható, hogy bár a budapesti kerékpárút-hálózat vitathatatlanul szegényes, meglepő módon a főváros mégis viszonylag jól átjárható biciklivel. Nagyobb probléma, hogy az önkormányzatok zöme csak afféle kötelező rossznak tartja a kerékpárút-fejlesztést, így ha elkészül egy szakasz, úgy tekintik, letudták a kötelességüket. Karbantartásra, tisztításra, felújításra már csak elvétve kerül sor.
Új komment szövege
A rovat további cikkei
- A patkó után az interneten is üti a Fideszt a Jobbik
- Új metró kocsik: elbukja az Alstom a hatósági tesztet?
- Karikás ostorral osztották volna egymást a képviselők
- 131 millió, közbeszerzés nélkül, tanulmányokra - feljelenthetik a kormánycéget
- A "Fidesz bosszújától" félt a szocik lehetséges jelöltje Budapesten
- Gyurcsányt és Bajnait is hamis tanúzással vádolja a Fidesz
- TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg
- "A szegénység nem ment fel senkit" - Lázár kitart a szégyenlista mellett
- Nem árulja el a kormány, mi a baj Feriheggyel
- Az Orbán-kormány pontot tehet az otthonszülés-vita végére













