Főoldal / Publicisztika
betűméret: 
Antikapitalista Védegylet-recept
Papp László Tamás
2007-11-26 10:25
Megosztás
Jelen pillanatban a felhígított, tisztán üzleti helyett, a vegyes tulajdonú (gyakorlatilag vízfejű, állami túlsúlyú) biztosítási modellt kívánják a szocialisták továbbpuhítani. Rég nem a szolidaritás illúziója forog kockán. Sokkal inkább a rászorultságelvű, méltányosság-gyakorlással kiegészülő öngondoskodás lehetősége.
"Az piaci áfium ellen való orvosság" - eme Zrínyi-parafrázis szolgálhatna címéül a tőkefóbiás vitairatoknak. Hivatkozhatnánk például az egészségügyi reform apropóján megeresztett filippikákra, melyek szerint a nyereségre éhes üzleti predatorok immár a kertek alatt ólálkodnak. E cikk szerzője darab ideig abban reménykedett: mindez hiteltelenséghez vezet.
Az oktalanul nagytőke-veszedelemről prófétálók úgy járhatnak, akár a rendszeresen farkast kiáltó mesebeli illető: a huszonvalahányadik téves riasztásuk után a kutya se mozdítja a fülét apokaliptikus halálordításaikra. Bokros Lajos találó hasonlata szerint a piac farkasbőrbe bújt bárány. Mely látszólag ijesztő, de bensőjének összhatásai áldásosak. Szabadelvűként azt mondjuk, bár igaza lenne az ordastól rettegőknek, és tényleg itt lenne már. Ragadozóbőrben frászt hozva a túlgondoskodó állam báránybőrt öltött valódi ordasaira.
De az igazság az, hogy e neoliberális jószág még a falu határáig se ért. Most pedig az erdőrengetegben menekül, sörétekkel a hátsójában. Ám sajnos mindezek dacára változatlanul össztársadalmi fóbiák mumusa.
*
Jelen pillanatban a tisztán üzleti helyett a vegyes tulajdonú, felhígított (gyakorlatilag vízfejű, állami túlsúlyú) biztosítási modellt kívánják a szocialisták továbbpuhítani. Rég nem a szolidaritás illúziója forog kockán. Sokkal inkább a rászorultságelvű, méltányosság-gyakorlással kiegészülő öngondoskodás lehetősége. Utóbbi híveinek az épp zajló koalíciós tusakodás már csupán a veszett fejsze nyeléről szól.
A ténykérdés csupán annyi: az összeférhetetlen dolgok keresztezéséből létrejött hibridszisztéma meddig húzza? Mennyi idő alatt derül ki tökéletes életképtelensége? Ha marad a nyári kompromisszum általi status quo, beletelik néhány hónapba. Amennyiben újabb nyereség- és versenykorlátozó megkötéseket tesznek, akkor sokkal hamarabb. Úgy a legbrahisabb pénzügyi befektetők is sikítva menekülnek az egészségügy közeléből. Rájönnek: az állammal közösködni biztos ráfizetés.
Tudta ezt a szövetkezetbe való belépéstől ódzkodó Balogh Bódog is. Őtőle, a Felmegyek a miniszterhez rafkós kulákjától értesülhettünk: vasvillával nem lehet szilvát aszalni. Márpedig a születési deformitásokkal küzdő biztosítószörny célja pontosan ez. Üzleti hatékonyságot realizálni a közös ló túrós hátára pattanva. Fából vaskarika, a kör négyszögletesítése.
Nem is értjük hát, mire fel a pánikolás. Boda Zsoltnak, a Hírszerző vendégkommentátoraként lényegében üzleti reformstopot kiáltó jegyzetírónak (és az egészségügyi piacosítás többi opponensének) inkább ujjongani kéne. Ha a jelenlegi selejtes öszvér becsődöl (mert így lesz), hatalmasat triumfálhatnak. Mondván, lám ilyen a gyógyintézeti kapitalizmus. Zűrzavart, inkompetenciát és csökkenő színvonalat hoz.
A jelenlegi koalíció hatalmas bravúrt valósít meg. Úgy járatja le a magántulajdonú társadalombiztosítást, hogy az klasszikus, papírforma szerinti változatában nem is egzisztál. Így aztán az említett farkaspara - akármilyen hamis - nagyon is bejöhet. Más tészta, hogy az Antireform Paktum hívei azért képesek olyan sikeresen érvelni, mert apait-anyait beleadnak. A minisztérium viszont - a piacelvű gondolkodás karakán vállalása helyett - félrebeszél.
*
Például, amikor Boda odaveti, miszerint "a pénztárak nem utasíthatnak el senkit. Hát persze, hogy nem! Vannak erre más módszerek: Hollandiában, Szlovákiában már megjelentek a 'profiltisztításra' szakosodott szakemberek, akik a kispénzű, beteg, öreg ügyfelektől szabadítják meg a pénztárakat. Elég velük udvariatlanul bánni, amíg emelt fővel át nem masíroznak a konkurenciához. Törvénysértés nem történt."
Amire a reform hivatalos kidolgozói valószínűleg leteszik az esküt, hogy szó nem lesz ilyesmiről. S közlik, a biztosítók nem differenciálhatnak az ügyfelek viszonylatában. Így mindenkitől csak ugyanazt a jövedelemarányos díjat szedhetik. Erről viszont tudjuk, hogy amennyiben így lenne, funkciótlan a piacosítás. Hisz mindezek alapján egy egészségtudatos biztosított ugyanannyit tejel, mint egy felelőtlen szenvedélybeteg, noha utóbbi többszörösébe kerül a cégnek.
Ráadásul mindezt önhibájából. A rendszer nem ösztönöz preventív, betegségmegelőző hozzáállásra, úgyhogy ugrásszerűen emelkedik a költséghányad. S mivel egyénileg "diszkriminálni" tilalmazott, kollektív büntetésként növelhető csak a járulék. Emiatt a kondíciójára odafigyelő polgár ugyanannyi díjteher alatt nyög, akár hanyag társa. Illenék leszögezni: természetesen pusztán kor, nem, öröklött vagy baleset általi fogyatékosság, saját hibán kívüli nyavalya miatt senkire nem rakható pluszteher. Különösen tilalmas ilyen valakit elutasítani.
De igenis legyen megtagadható a belépés, ha valaki nem jár az ügyfélstátuszához kötelezően előírt szűrővizsgálatokra. (Továbbá legyen felbontható a szerződés, amennyiben a kliens neki felróhatóan elmulasztja az orvosi rutinellenőrzést.) Aki nikotinfüggő, alkoholista vagy drogbeteg, úgy a biztosító csak megemelt díjtétellel legyen köteles vele leszerződni. Ha pedig az illetőt gyorshajtásért megbírságolják, ittasan karambolozik, netán bejelentetlen tüntetés oszlatásakor rendőrökkel verekszik, a hatóság rögvest jelentse a pénztárának. Amely haladéktalanul tarifát emel. Ugyanis a tag rizikósabb, mint gondolták.
Persze jön a kérdés, mi lesz azokkal, akik nem tudnak (vagy akarnak) fizetni. Nyilvánvaló, a vétlen, jóhiszemű páciensek a közkasszából - szociális alapon - hozzájuthatnak az ellátáshoz. Ugyanakkor az egészségüket szándékosan romboló, gondatlan, így a rendszerből kihulló polgároknak is nyújtható mentőöv. Nekik az állam meghitelezi a költségeket, ha betegek lesznek. Ami viszont kamatostul visszafizetendő. Plusz jelzálogként ingatlanra, gépkocsira terhelhető.
Boda Zsolt fent idézett cikkének humoros részei közé tartozik, amikor vádlón leleplez. "Aki megteheti, nyilván vásárol majd kiegészítő biztosítást, ha az egészségbiztosítója finoman érzékelteti vele, hogy az alapellátásban nincs benne minden. És pár éven belül lesznek emberek, akiknek lesz kiegészítő biztosítása, és lesznek azok a szerencsétlenek, akiknek nem. Más gyógyító szolgáltatásra lesz joguk, más minőségben. Ennyit a szolidaritásról, a szociális érzékenységről és az egyenlő hozzáférésről" - írja. Csak egy apróságról feledkezik meg.
Jelesül, hogy kiegészítő biztosítás ma is létezik. Úgy hívják, paraszolvencia. Ha valaki lerója, esetleg jobbat kap(hat), aki nem, szinte biztos, hogy rosszabbat. Olyan ez, mint a gengsztereknél a védelmi pénz. Csak itt nyílt erőszak helyett finom - pontosabban sunyi - módon zajlik a beszedése. Amikor a kedves beteget az osztályra viszik, indirekt, ráutaló magatartással elindul a pszichés gyúrás. Érzékeltetik vele, ha nem tejel, úgy bizony ők se rohannak, amennyiben posztoperatív fájdalmak gyötrik, szüksége volna némi empatikus odafigyelésre, stb. "Vedd már észre magad, te balek!" - üzenik felé.
A kiegészítő biztosítás ugyanaz, mint eddig a hálapénzzel spékelt járulék. Azzal az apró különbséggel, hogy ez jogszerű, adózott szolgáltatás lenne. Nem fordulhatna elő - ami most gyakran -, hogy az orvos zsebre vágja a pénzt, aztán mégsem nyújt "többletszervizt."
*
Két dolgot mindenesetre ildomos akceptálni. Először is, álszentség volna letagadni, hogy a társadalmi különbségek a gyógyításnál is jelentkeznek. Ez így volt a szocializmusban, de nincs másképp azóta sem. Több pénz, magasabb felgyógyulási esélyek. Mi a korrektebb: ezt nyíltan bevallani vagy lesunyított szemmel elkonspirálni? Igazat mondani vagy hipokrita szolidaritásmesékkel telehazudni a képernyőt?
Ebből következik a második. Az olcsó gyógykezelés mítoszát elfelejthetjük. A minőségien hosszú élet ritka drága. Nem is ez a kérdés. Hanem az: befizetett tengersok pénzünk sorsa mi lesz? Javunkra hasznosul (amellett, hogy legális profitot termel), vagy szuperállamosított társadalombiztosítási cézárok az éjjeliedényt is kilopják alólunk?
Aki jogsértően zsebel nyereséget, azt mindig többet von el. Felesleges "alapcsomagból" gyógyíthatatlan, szegénykórházi gyerekbetegek rémképével érzelmileg zsarolni. Ha ilyen lesz, államunk méltányosságból odaítéli a hiányzó összeget. (Vagy marketingfogásból a biztosító tesz kivételt.) Ha egyik sem, úgy e sorok írója is a tárcájába nyúl, önzetlenül adakozván. Tegye azt mindenki, ha van benne jóérzés. Manapság talán nincs olyan, hogy a szülők külföldi műtétre gyűjtenek, mert a társadalombiztosítás nem (esetleg csak részben) finanszírozza? De azért senki nem hívja az OEP-et embertelen kufárok gyülekezetének.
A védegyletes Boda Zsoltot mindez nem érdekli. Receptje napi egy piacirtó antireform tabletta, reformpárti szövegbe csomagolva. Így - északi szomszédunk társaságában - Hollandiát csepüli. Hogy ott az idős, beteg állampolgároknak borzasztó. Mert Hollandiában (és az Egyesült Államokban) üzleti biztosítórendszer van. De akkor vajon miért nem akar senki elmenekülni onnan? Sőt, e két ország a milliós bevándorló-hadseregek favorit célterülete. Nemcsak a fejlődő világ, de Európa bizonyos országaiból is.
A szerencsétlenek nyilván nem tudják, hogy vesztükbe rohannak. Köztük magyar fiatalok is, egyre többen. Fejest ugranak a németalföldi pokolba. Borzasztó, nem? Vagy inkább röhejes. De nevetés helyett inkább gondolkozzunk. A nyugati félteke két legvirágzóbb állama - USA és Hollandia - társadalmi fősodra alig valamiben osztja egymás nézeteit. Másképp vélekszik eutanázia, halálbüntetés, melegházasság, prostitúció, drogpolitika, abortusz, istenhit dolgában. Ám mindketten hisznek az öngondoskodó, szabad honpolgár eszméjében. Nem lehet, hogy igazuk van?
Az oktalanul nagytőke-veszedelemről prófétálók úgy járhatnak, akár a rendszeresen farkast kiáltó mesebeli illető: a huszonvalahányadik téves riasztásuk után a kutya se mozdítja a fülét apokaliptikus halálordításaikra. Bokros Lajos találó hasonlata szerint a piac farkasbőrbe bújt bárány. Mely látszólag ijesztő, de bensőjének összhatásai áldásosak. Szabadelvűként azt mondjuk, bár igaza lenne az ordastól rettegőknek, és tényleg itt lenne már. Ragadozóbőrben frászt hozva a túlgondoskodó állam báránybőrt öltött valódi ordasaira.
De az igazság az, hogy e neoliberális jószág még a falu határáig se ért. Most pedig az erdőrengetegben menekül, sörétekkel a hátsójában. Ám sajnos mindezek dacára változatlanul össztársadalmi fóbiák mumusa.
*
Jelen pillanatban a tisztán üzleti helyett a vegyes tulajdonú, felhígított (gyakorlatilag vízfejű, állami túlsúlyú) biztosítási modellt kívánják a szocialisták továbbpuhítani. Rég nem a szolidaritás illúziója forog kockán. Sokkal inkább a rászorultságelvű, méltányosság-gyakorlással kiegészülő öngondoskodás lehetősége. Utóbbi híveinek az épp zajló koalíciós tusakodás már csupán a veszett fejsze nyeléről szól.
A ténykérdés csupán annyi: az összeférhetetlen dolgok keresztezéséből létrejött hibridszisztéma meddig húzza? Mennyi idő alatt derül ki tökéletes életképtelensége? Ha marad a nyári kompromisszum általi status quo, beletelik néhány hónapba. Amennyiben újabb nyereség- és versenykorlátozó megkötéseket tesznek, akkor sokkal hamarabb. Úgy a legbrahisabb pénzügyi befektetők is sikítva menekülnek az egészségügy közeléből. Rájönnek: az állammal közösködni biztos ráfizetés.
Tudta ezt a szövetkezetbe való belépéstől ódzkodó Balogh Bódog is. Őtőle, a Felmegyek a miniszterhez rafkós kulákjától értesülhettünk: vasvillával nem lehet szilvát aszalni. Márpedig a születési deformitásokkal küzdő biztosítószörny célja pontosan ez. Üzleti hatékonyságot realizálni a közös ló túrós hátára pattanva. Fából vaskarika, a kör négyszögletesítése.
Nem is értjük hát, mire fel a pánikolás. Boda Zsoltnak, a Hírszerző vendégkommentátoraként lényegében üzleti reformstopot kiáltó jegyzetírónak (és az egészségügyi piacosítás többi opponensének) inkább ujjongani kéne. Ha a jelenlegi selejtes öszvér becsődöl (mert így lesz), hatalmasat triumfálhatnak. Mondván, lám ilyen a gyógyintézeti kapitalizmus. Zűrzavart, inkompetenciát és csökkenő színvonalat hoz.
A jelenlegi koalíció hatalmas bravúrt valósít meg. Úgy járatja le a magántulajdonú társadalombiztosítást, hogy az klasszikus, papírforma szerinti változatában nem is egzisztál. Így aztán az említett farkaspara - akármilyen hamis - nagyon is bejöhet. Más tészta, hogy az Antireform Paktum hívei azért képesek olyan sikeresen érvelni, mert apait-anyait beleadnak. A minisztérium viszont - a piacelvű gondolkodás karakán vállalása helyett - félrebeszél.
*
Például, amikor Boda odaveti, miszerint "a pénztárak nem utasíthatnak el senkit. Hát persze, hogy nem! Vannak erre más módszerek: Hollandiában, Szlovákiában már megjelentek a 'profiltisztításra' szakosodott szakemberek, akik a kispénzű, beteg, öreg ügyfelektől szabadítják meg a pénztárakat. Elég velük udvariatlanul bánni, amíg emelt fővel át nem masíroznak a konkurenciához. Törvénysértés nem történt."
Amire a reform hivatalos kidolgozói valószínűleg leteszik az esküt, hogy szó nem lesz ilyesmiről. S közlik, a biztosítók nem differenciálhatnak az ügyfelek viszonylatában. Így mindenkitől csak ugyanazt a jövedelemarányos díjat szedhetik. Erről viszont tudjuk, hogy amennyiben így lenne, funkciótlan a piacosítás. Hisz mindezek alapján egy egészségtudatos biztosított ugyanannyit tejel, mint egy felelőtlen szenvedélybeteg, noha utóbbi többszörösébe kerül a cégnek.
Ráadásul mindezt önhibájából. A rendszer nem ösztönöz preventív, betegségmegelőző hozzáállásra, úgyhogy ugrásszerűen emelkedik a költséghányad. S mivel egyénileg "diszkriminálni" tilalmazott, kollektív büntetésként növelhető csak a járulék. Emiatt a kondíciójára odafigyelő polgár ugyanannyi díjteher alatt nyög, akár hanyag társa. Illenék leszögezni: természetesen pusztán kor, nem, öröklött vagy baleset általi fogyatékosság, saját hibán kívüli nyavalya miatt senkire nem rakható pluszteher. Különösen tilalmas ilyen valakit elutasítani.
De igenis legyen megtagadható a belépés, ha valaki nem jár az ügyfélstátuszához kötelezően előírt szűrővizsgálatokra. (Továbbá legyen felbontható a szerződés, amennyiben a kliens neki felróhatóan elmulasztja az orvosi rutinellenőrzést.) Aki nikotinfüggő, alkoholista vagy drogbeteg, úgy a biztosító csak megemelt díjtétellel legyen köteles vele leszerződni. Ha pedig az illetőt gyorshajtásért megbírságolják, ittasan karambolozik, netán bejelentetlen tüntetés oszlatásakor rendőrökkel verekszik, a hatóság rögvest jelentse a pénztárának. Amely haladéktalanul tarifát emel. Ugyanis a tag rizikósabb, mint gondolták.
Persze jön a kérdés, mi lesz azokkal, akik nem tudnak (vagy akarnak) fizetni. Nyilvánvaló, a vétlen, jóhiszemű páciensek a közkasszából - szociális alapon - hozzájuthatnak az ellátáshoz. Ugyanakkor az egészségüket szándékosan romboló, gondatlan, így a rendszerből kihulló polgároknak is nyújtható mentőöv. Nekik az állam meghitelezi a költségeket, ha betegek lesznek. Ami viszont kamatostul visszafizetendő. Plusz jelzálogként ingatlanra, gépkocsira terhelhető.
Boda Zsolt fent idézett cikkének humoros részei közé tartozik, amikor vádlón leleplez. "Aki megteheti, nyilván vásárol majd kiegészítő biztosítást, ha az egészségbiztosítója finoman érzékelteti vele, hogy az alapellátásban nincs benne minden. És pár éven belül lesznek emberek, akiknek lesz kiegészítő biztosítása, és lesznek azok a szerencsétlenek, akiknek nem. Más gyógyító szolgáltatásra lesz joguk, más minőségben. Ennyit a szolidaritásról, a szociális érzékenységről és az egyenlő hozzáférésről" - írja. Csak egy apróságról feledkezik meg.
Jelesül, hogy kiegészítő biztosítás ma is létezik. Úgy hívják, paraszolvencia. Ha valaki lerója, esetleg jobbat kap(hat), aki nem, szinte biztos, hogy rosszabbat. Olyan ez, mint a gengsztereknél a védelmi pénz. Csak itt nyílt erőszak helyett finom - pontosabban sunyi - módon zajlik a beszedése. Amikor a kedves beteget az osztályra viszik, indirekt, ráutaló magatartással elindul a pszichés gyúrás. Érzékeltetik vele, ha nem tejel, úgy bizony ők se rohannak, amennyiben posztoperatív fájdalmak gyötrik, szüksége volna némi empatikus odafigyelésre, stb. "Vedd már észre magad, te balek!" - üzenik felé.
A kiegészítő biztosítás ugyanaz, mint eddig a hálapénzzel spékelt járulék. Azzal az apró különbséggel, hogy ez jogszerű, adózott szolgáltatás lenne. Nem fordulhatna elő - ami most gyakran -, hogy az orvos zsebre vágja a pénzt, aztán mégsem nyújt "többletszervizt."
*
Két dolgot mindenesetre ildomos akceptálni. Először is, álszentség volna letagadni, hogy a társadalmi különbségek a gyógyításnál is jelentkeznek. Ez így volt a szocializmusban, de nincs másképp azóta sem. Több pénz, magasabb felgyógyulási esélyek. Mi a korrektebb: ezt nyíltan bevallani vagy lesunyított szemmel elkonspirálni? Igazat mondani vagy hipokrita szolidaritásmesékkel telehazudni a képernyőt?
Ebből következik a második. Az olcsó gyógykezelés mítoszát elfelejthetjük. A minőségien hosszú élet ritka drága. Nem is ez a kérdés. Hanem az: befizetett tengersok pénzünk sorsa mi lesz? Javunkra hasznosul (amellett, hogy legális profitot termel), vagy szuperállamosított társadalombiztosítási cézárok az éjjeliedényt is kilopják alólunk?
Aki jogsértően zsebel nyereséget, azt mindig többet von el. Felesleges "alapcsomagból" gyógyíthatatlan, szegénykórházi gyerekbetegek rémképével érzelmileg zsarolni. Ha ilyen lesz, államunk méltányosságból odaítéli a hiányzó összeget. (Vagy marketingfogásból a biztosító tesz kivételt.) Ha egyik sem, úgy e sorok írója is a tárcájába nyúl, önzetlenül adakozván. Tegye azt mindenki, ha van benne jóérzés. Manapság talán nincs olyan, hogy a szülők külföldi műtétre gyűjtenek, mert a társadalombiztosítás nem (esetleg csak részben) finanszírozza? De azért senki nem hívja az OEP-et embertelen kufárok gyülekezetének.
A védegyletes Boda Zsoltot mindez nem érdekli. Receptje napi egy piacirtó antireform tabletta, reformpárti szövegbe csomagolva. Így - északi szomszédunk társaságában - Hollandiát csepüli. Hogy ott az idős, beteg állampolgároknak borzasztó. Mert Hollandiában (és az Egyesült Államokban) üzleti biztosítórendszer van. De akkor vajon miért nem akar senki elmenekülni onnan? Sőt, e két ország a milliós bevándorló-hadseregek favorit célterülete. Nemcsak a fejlődő világ, de Európa bizonyos országaiból is.
A szerencsétlenek nyilván nem tudják, hogy vesztükbe rohannak. Köztük magyar fiatalok is, egyre többen. Fejest ugranak a németalföldi pokolba. Borzasztó, nem? Vagy inkább röhejes. De nevetés helyett inkább gondolkozzunk. A nyugati félteke két legvirágzóbb állama - USA és Hollandia - társadalmi fősodra alig valamiben osztja egymás nézeteit. Másképp vélekszik eutanázia, halálbüntetés, melegházasság, prostitúció, drogpolitika, abortusz, istenhit dolgában. Ám mindketten hisznek az öngondoskodó, szabad honpolgár eszméjében. Nem lehet, hogy igazuk van?
