Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Barack Obama meglátta a lehetőséget abban, hogy a közösségi és a webkettes oldalakon keresztül a potenciális szavazókat akár munkára is bírhatja. De képesek-e a jellegzetesen posztkommunista módszerekkel és nyelvezettel kommunikáló magyar pártok eljátszani egy hasonló trükköt, vagy csak simán lemásolni a már kitalált amerikai módszereket? A válasz röviden három betű, de jöjjön inkább a miért.

Obama elérte az amerikai elnökválasztás során, hogy olyan tömegek menjenek el szavazni vagy kampányolni, akik eddig nagyon távol álltak a direkt politizálástól. Azok a fiatalok, akik jellemzően az Y-generáció tagjai, vagyis jelenleg a 20-as, 30-as éveikben járnak gyökeresen máshogy állnak a politika és a pártválasztás gondolatához, mint szüleik. A kulcs ahhoz, hogy Obama megszólítson egy iránta közönyös generációt nem volt más, mint az internet. Ez a generáció úgy szocializálódott, hogy ismerte és használta az internet lehetőségeit. Ott ápolta kapcsolatait, ott szerezte ismereteit és információit a világról. A hagyományos politikai kommunikáció nem érte el őket, mert nem azokon a médiumokon keresztül kommunikált, amelyeket ők használtak.  

 

 

Az első és egyben legtökéletesebb példa a Twitter, ahol 140 karakterben mondhatjuk el, hogy mi nyomja a lelkünket, de számos más kreatív felhasználási módja is van. Az oldal Amerikában már rég az elsővonalbeli kommunikációhoz tartozik, itthon viszont csak egy szűk réteg játszótere. Obama nem is azzal csinált forradalmat a politikai kommunikációban, hogy használta a szolgáltatást, hanem azzal, ahogyan használta.

"MSZP, én így szeretlek"

A későbbi elnök ugyanis nem politikai közleményeket, hanem témákat vetett fel, amelyekre felhasználók ezrei reagáltak, megteremtve ezzel egy olyan érzelmi-kommunikációs vonalat, amely addig nem létezett a politikusok és a választók között. A szolgáltatást az internet egyik ütőerének tartják, hiszen itt juthatunk el a leggyorsabban hírekhez: a Twitteren tűntek fel például az első képek és információk a US Airways 1549-es járatának kényszerleszállásáról.

Ezt az eszközt a magyar politika még nem tudja kihasználni. Egyrészt azért, mert a Twitter nálunk még gyerekcipőben jár, másrészt úgy tűnik, a pártok sem látják az oldalban a lehetőséget.

 

Az MSZP-nek ugyan egyből kettő, hivatalosnak látszó regisztrációja van, viszont egyiket sem követi egyetlen felhasználó sem. A Fidesznek és az SZDSZ-nek van egy-egy, látszólag nem hivatalos fiókja, egy-egy követővel, viszont egy darab bejegyzés sem szerepel az oldalakon. Az MSZP oldalán legalább látszik, hogy valaki kipróbálta a rendszert, mert kettő darab link is megjelent, viszont a legfrissebb is majdnem két hónapos. Az MDF-nek egyáltalán nincs Twitter-regisztrációja.

Az internetes pártkommunikáció alapvetései viszont mégiscsak a pártok honlapjai. Az MDF oldala itt is hatalmasat bukik mind a webdizájn, mind a struktúra, mind az átláthatóság terén. Az MSZP és a Fidesz honlapja nagyjából rendben van, Orbán Viktoré pedig a magyar mezőnyben még úgy is kiemelkedő, hogy ő sem próbál más módon kommunikálni szimpatizánsaival. A webkettőhöz talán legközelebb Orbán Viktor személyes televíziója áll, az OVTV, ami legalább nem szöveges eszközökkel próbálja elérni a választókat. 

A liberálisok legelöl

Az SZDSZ mindig kicsit a mezőny fölött állt, ha internetről volt szó, hiszen az ő arculatuk szeretne a legfiatalosabb lenni a pártok közül, ezért nem is csodálkozunk, hogy egy szépen összerakott oldalt vezetnek, amely mind dizájnból, mind struktúrából megfelel az elvárásoknak, de a forradalmi kommunikációnak itt sem látni nyomát, és a speciális tartalomból is csak a párt ötletesebb reklámfilmjei mutatnak valamit.

 

 Sokkal profibb viszont a liberálisok embereinek szereplése a Facebookon. John Emese és Fodor Gábor profilja a politikai arculat szempontjából is rendben van, aminek abból a szempontból lehet jelentősége, hogy a közösségi oldal egy másik fontos pontja lehet a választókkal való közvetlen kommunikációnak, hiszen itt is jelen vannak a Twitter állapotüzenetei, rengeteg más kommunikációs lehetőséggel kiegészítve. A Twitterrel ellentétben a Facebooknak jelentős magyar felhasználótábora is van, ezért az itteni kommunikáció kiemelten fontos lehet a fiatalok megnyerésében.

Az SZDSZ mellett egyértelműen a Fidesz uralja a magyar politikát a Facebookon, hiszen egyből nyolc Fideszhez közel álló csoportot találhatunk meg pillanatok alatt. MSZP-ből viszont csak egy csoport van, kb. 140 rajongóval, míg a Fidesz több profilját is több mint 200 ember követi. Az SZDSZ a pártoldalon is jól teljesít, hiszen az Új Generációval is jelen vannak, és ráadásul a rajongóik száma itt nem a politikai támogatottságukkal aránylik. MDF-csoportból csak egy gyanúsan nem hivatalosra találtunk rá, egyetlen alapítótaggal. 

A videómegosztó oldalakon való jelenlét sem az igazi még itthon, hiszen amíg Amerikában minden jelentős politikusnak van saját Youtube csatornája, addig itthon a politikusok csupán a Hagyó Miklós féle "Budapest, én így szeretlek" videóhoz hasonlókkal, vagy egy Szekeres Imre-féle önriporttal - amely csupán a szocialisták választmányának készült, nem a nagyközönségnek - építik arculatukat, még meg nem határozott irányba. Persze az internet első számú szabálya itt is közbeszól: Ami egyszer fölkerül a netre, az örökké ottmarad.