A GKM-be vezetnek a MÁV Cargo-botrány szálai?
Kamu lobbicég vett részt a MÁV Cargo privatizálásában.
Eljárást indított a MÁV Cargo privatizációjában közreműködő Geuronet Bt. ellen a Központi Igazságügyi Hivatal, miután felmerült a gyanú, hogy a társaság a hatályos magyar lobbitörvényt megsértve közreműködött az akcióban. Az ügy kulcsszereplőjének kapcsolati hálója igen szerteágazó, többek között szerepel benne a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, a MÁV Cargo korábbi elnöke. Dióssy Gábor cikkünk megjelenése után reagált a megjelentekre.
Kapcsolódó cikkek
A törvény hatálya kiterjed minden üzletszerűen, megbízási szerződés alapján végezett közhatalmi döntést befolyásoló lobbitevékenységre. A szabályozás értelmében a lobbitörvényt minden közhatalmi döntés esetén alkalmazni kell. Ebbe a kategóriába tartozik az Országgyűlés, a minisztériumok, az önkormányzatok és - a törvény betűje szerint - az ezek irányítása alatt lévő összes intézmény.
Tehát a lobbitörvény tágabb értelmezése feltehetően vonatkozik a MÁV-val kapcsolatos ügyekre is, hisz a vasúttársaság felügyeleti szerve a Magyar Vasúti Hivatal (MVH), ami pedig a gazdasági és közlekedési miniszter felügyelete alatt működik.
"Nagyon valószínű, hogy a MÁV Cargo privatizálása a lobbitörvény hatálya alá tartozik" - mondta lapunk kérdésére a KIH főigazgató-helyettese. Szabó Lajos közölte: ma vizsgálatot indítanak az ügyben. Ennek keretében írásbeli tájékoztatást, esetleg személyes találkozót is kérnek az érintett vasúti cég és a Geuronet Bt. vezetőitől.
Amennyiben a MÁV Cargo privatizációja kapcsán közhatalmi döntéshozók befolyásolása történt, a vasúttársaság legértékesebb üzletágának magánosítását törvénybe ütközően bonyolították le.
Szabó Lajos főigazgató-helyettes azt mondta a Hírszerzőnek, hogy ha a KIH vizsgálata törvénytelenségeket tár fel, akkor a jogtalanul működő betéti társaságot akár tízmillió forintra is megbüntetheti.
Az ember, aki ott se volt
A lobbitevékenység folytatásának gyanúja erős, hisz a MÁV Cargót felvásárló osztrák Rail Cargo Austria képviselői ezt állítják. Az ügyet kirobbantó FORMAT osztrák gazdasági hetilap pénteki számában azt írta, hogy még a megbízási szerződés is a tulajdonában van, amelyből kiderül: a Geuronet Bt.-nek a MÁV Cargóért fizetett 102,5 milliárd forintos vételár 1,75 százaléka (7,1 millió euró) jár, miután az üzlet véglegesen lezárul.
Ütköző (Fotó: Györffy Anna)
|
A lap úgy ítélte meg, hogy a szerződésben meglehetősen hézagosan fogalmazták meg azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a sikerdíj fejében elvártak a betéti társaságtól a MÁV Cargo részvényeinek megszerzése érdekében.
Az illegális befolyásolás gyanúját erősíti a Népszabadság cikke is, amelyből többek között kiderült: a Geuronet Bt.-t vezetőjének, Gulya Viktóriának a fia, Gulya András különböző funkciókat töltött be a Fidesz kormány idején, de kapcsolatban állt baloldali-liberális politikusokkal is.
A MÁV vezetői a hír nyilvánosságra hozatala után tagadták, hogy bármiféle kapcsolat állna fenn a Németországban tanító orosz nyelvtanár, Gulya Viktória által vezetett Geuronet Bt. és a MÁV Zrt. között.
Információink szerint a MÁV belső vizsgálatot indított a Gulya-ügy kapcsán, és kiderült, hogy sem Gulya Andrásnak, sem a cégének nem állítottak ki belépési engedélyt. Vagyis Gulya úgy "lobbizott", hogy a MÁV főigazgatóságára be sem tette a lábát.
A közös pont
A Format magazin szerkesztőségében és az osztrák vasút, az ÖBB berkeiben is általános az a vélemény, hogy a "sikerdíjként" a Geuronet Bt.-nek leszámlázott hatalmas összeg valójában megvesztegetési pénz lett volna, melyet az ismeretlen nevű betéti társaság, a jutalékot levonva közvetített az üzlet körül bábáskodó magyar politikusoknak.
Arról, hogy a csaknem 2 milliárd forintos sikerdíjnak mi lett volna a sorsa, parlamenti forrásaink véleménye megoszlik. Abban viszont több informátorunk is egyetértett, hogy az általában 1 százalék csaknem dupláját kitevő jutalék legalábbis nem szokványos. Úgy tudjuk, hogy ráadásul a gazdasági tárcánál legfeljebb 80 milliárd forintos vételárral számoltak. "Egy jó lobbista ezt kiszagolta volna. 20 milliárd forintot tévedni elég nagy hiba" - mondta egyik forrásunk.
A pénz további sorsát illetően megoszlanak a vélemények. Az Iwiw internetes közösségi portálon mindenesetre Gulya András ismerősei között a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jelenlegi államtitkára, Dióssy Gábor is szerepel. A politikus korábban a MÁV Cargo elnökeként vett részt a cég magánosításában.
A Hírszerző tegnap és ma is megpróbálta elérni Dióssyt. Azt szerettük volna megtudni, hogy milyen kapcsolatban állt Gulya Andrással és hogy találkoztak-e már személyesen. A GKM sajtóosztálya az államtitkár parlamenti elfoglaltságára hivatkozva elhárította megkeresésünket, de ígéretet kaptunk arra, hogy idővel adnak választ a kérdéseinkre. A minisztérium sajtóosztálya egyúttal közölte, hogy a GKM mint olyan soha semmilyen viszonyban nem állt a Geuronet Bt.-vel.
"Gulya Andrással, akit pár éve ismerek, társasági és szakmai eseményeken több ízben találkoztunk, de sem hivatalos, sem baráti kapcsolatban nem állok és nem álltam vele. Az osztrák vasúti céghez fűződő kapcsolatáról néhány napja, az újságokból szereztem tudomást, üzleti tevékenységéről korábban semmilyen információval nem rendelkeztem. Mint korábban a MÁV Cargo igazgatóságának elnöke, Gulya Andrással – mint ahogy mással sem – nem osztottam meg a MÁV Cargo belső ügyeit, annak privatizációját érintő információkat."
A lobbista, akit mindenki ismer - csak most nem
Gulya Andrást parlamenti körökben már régóta ismerik. Egy fideszes informátorunk szerint a férfi 1998-ban tűnt fel az akkor épp választást nyert Fidesz környékén, és befolyásos német kapcsolatokra hivatkozott. (A "lobbista" a '70-es években települt ki családjával Németországba.) Gulya András az ABN AMRO igazgatója lett, majd Auth Henrik helyettese a Postabanknál.
Varga Mihály minisztersége alatt a Pénzügyminisztériumban miniszteri biztos lett, úgy tudjuk, a Stasi-pénzek állítólagos magyarországi tisztára mosásának vizsgálatát felügyelte. A Fidesz azonban idővel egyre elégedetlenebb lett Gulya András munkájával, és félreállították: az MTV kuratóriuma mellett felügyelt pénzügyeket - mondta forrásunk.
A Fidesz bukása után hamar átállt a túloldalra: a Mátra Holdingban bukkant fel, 2004-től 2007-ig pedig a már nem Gyurcsány Ferenc, hanem Erdős Ákos tulajdonában lévő Perfekt Rt. felügyelőbizottságának volt a tagja, jelenleg pedig a Szerencsejáték Zrt. táppénzen lévő munkatársa.
A rovat további cikkei
- A kormány szerint nem gond a bivalyerős svájci frank
- Körvonalazódik a bedőlt adósok mentőöve
- A minisztériumok fiókjaiban lapulnak Orbán "csontvázai"
- Totális mélypont: 220 felett a frank, jön a 290-es euró?
- "A magyar föld nem eladó!" - hogyan lobbizzuk ezt ki Brüsszelben?
- Miért rohadt le az amerikai gazdaság?
- Narancsbőr-pánik - 5.000.000.000 dolláros átverés?
- Legyen résen! Tudja meg, hogyan csikarhat ki magasabb fizetést leendő főnökétől!
- ObaMao, a Gömböc és a milliárdos magyar biznisz (Galéria)
- Bankadó: Merkel teljesen más úton, mint Orbán












