A gárdisták nem vonulhattak - véget ért a felvonulás
A rendőrség nem engedte, hogy a gárdisták együtt vonuljanak a Jobbikosokkal. Közrefogták majd igazoltatták őket, végül tizennégy embert előállítottak. Horthy budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szervezett felvonulás rendbontás nélkül ért véget.
A rendőrség korábban arra hívta fel a főszervező figyelmét, hogy a Magyar Gárdát a bíróság jogerősen feloszlatta, így intézkedni fog, ha azt tapasztalják, hogy "a feloszlatott szervezet egyenruhájában, alakzatban, vezényszavakra együtt mozognak".
Délután három óra körül indult el a Kosztolányi Dezső térről a Szent Gellért tér felé a menet, amelynek élén egy fehér lovat vezettek, mögötte pedig hagyományőrző huszárok lovagoltak.
Lovas hagyományőrzők haladnak a Bartók Béla úton a Jobbik rendezvényén (Fotó: MTI)
|
A menet indulásakor a feloszlatott Magyar Gárda tagjai alakzatba rendeződtek, s a vezényszavak elhangzását követően a Jobbik menete után indultak.
A rendőrök azonban ekkor sorfalba rendeződve megállították a gárda menetét, felszólították az embereket a helyszín elhagyására, majd igazoltatni kezdték őket és tizennégy embert előállítottak.
Mialatt várakoztak, a rendőri sorfallal körbezárt gárdisták a székely és a magyar himnuszt, valamint a Horthy-korszak indulóit énekelték. Az MTI tudósítója úgy látta, hogy a gárdisták a Kosztolányi tér felé próbálták meg elhagyni a lezárt területet, de csak igazoltatásuk után mehettek tovább.
Különösebb konfliktust nem okozott az igazoltatás (Fotó: Magócsi Márton)
|
A rendőrség tájékoztatása szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén a Szent Gellért téren nem történt rendkívüli esemény.
A rovat további cikkei
- Kádár-korszakot ígér a Fidesz programja, minden mást homályban tart
- Fordulat: nem ad hitelt az MFB a Balatonring-beruházásra
- Balatonring: nincs előrelépés az MFB-hitel ügyében
- Narancsvidék: újrahasznosított ügyekkel üzen az MSZP maradék választóinak
- Sok mindenre nem emlékszik Bajnai Sukoró ügyében
- Rasszista erőszakkal vádolt romák pere kezdődött
- Sírás + rívás: már Medgyessy is csalódott Gyurcsányban
- VAIO F - Komplex szórakoztatóközpont (x)
- Újra káosz: visszatért a tél Magyarországra
- Tóth Károly: 2005-ben szóltam Gyurcsánynak, hogy baj lesz








