Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Május 10- én, az úgynevezett "fair trade" világnapján, a hálózat hazai élharcosai a Margitszigeten, a Holdudvar nevű szórakozóhely mellett tartottak toborzórendezvényt jövendőbeli vásárlóiknak. 

A hangos kísérőzenét szolgáltató törzsi dobparádé - bár nem valódi afrikaiak nyomták - már messziről jelezte, hogy a rendezők nagyobb felhajtásra törekedtek. A rendezvényen kirakodóvásárihoz hasonló pultok mellett színes ruhákba öltözött lányok a "silány tömegáruknál" valamivel drágább exkluzív kozmetikumokat mutattak be. 

Alternatív piackutatás?

Olyan különlegességeket vehettünk szemügyre, mint az igazi vaníliából és trópusi orchideából készített, cukorkavirággal felékesített, puha rózsaszínű habfürdő. Vagy éppen az (igényesebb mélymagyar fiataloknak  kiemelten ajánlható) 50 grammos kiszerelésű "csak" másfélezer forintos kakaóvaj fejbőrápoló.
Kicsit távolabb fair trade kávét kóstoltattak, amely egyébként sokkal aromásabb és testesebb volt, mint a megszokott bolti fekete - az SZTK folyosókon árult gépi őrleményről nem is beszélve. 

Az indiai népviseletre hajazó, élénk színű ruhákba öltözött hostess hölgytől megtudtuk, hogy ezt a kávét egyáltalán nem árulják Magyarországon (!), úgy tűnt tehát, hogy az egészet piackutatásnak szánták. A Hírszerző tudomása szerint egyébként olyan elszigetelt helyeken, mint a Sándor- Palota, vagy a Treehugger Dan' s nevű, főként külföldiek által kedvelt pesti alternatív kávézó, mégis csak hozzá lehet férni a fair trade nedűhöz. 

A kávét kóstoltató hölgy láthatóan mélyen elhitte, hogy a fair trade-ből kitermelt pénz, strukturális módon segít a harmadik világ problémáin és az erre fordított összegek hiánytalanul a szegénység felszámolását segítik elő. 

Azt is megtudhattuk, hogy a hazai fogyasztóközönség a méltányos árukra még egyelőre éretlen (akárcsak a frissen leszüretelt fair trade banán). Ugyanakkor, ha a mozgalom idehaza valamit is akar, akkor a tehetősebb fogyasztókat kell megnyernie magának, e gyakorlat pedig nagy képmutatás egy olyan országban, ahol százezreknek alig futja a megélhetésre. 

Van akinek jut, van akinek nem. (Fotó: Simon Rawles)

Jól fizető adományipar 

Nyugat-Európában és az USA-ban a méltányos kereskedelem egyfajta adományfelszívóként működik. A "fair trade" minősített védjegy a világ szegényebbik felén élő termelőknek visszaforgatott méltányosan magasabb árral és szociális érzékenységgel - például a munkaügyi normák betartása, az oktatási célokra fordított hányad stb. - kecsegteti a magasabb életszínvonalon élő fogyasztókat. 

A fair trade áruk jellemzően nem létszükségleti cikkek, hanem gyarmatáruk - alapanyagaik, a forró égövön termő növények széles skáláját öleli fel. A fejlett országokban - bár számos liberális bírálója akad- a fair trade békésen megfér a multicégek által fémjelzett piaci gyakorlattal. 2007 óta például az Egyesült Királyságban és Írországban az összes McDonald's étterem kizárólag fair trade minősítésű kávét forgalmaz.
 
A gyarmatáruk piacából globálisan ugyan még csak 1 százalék alatti piaci részt kihasító "méltányos" termékek az olyan nagy üzletláncoknál is széleskörben elterjedtek, mint a Marks & Spencer, a Tesco, vagy a Starbuck's kávéházlánc. 

Tegyük hozzá a multinacionális cégek számára jó üzletet jelent, hogy az ilyen védjegyű árukat terjesztik, hiszen a környezettudatos szemlélet nyugaton mind több hívőre tesz szert. Idehaza többnyire csak erre szakosodott kisboltokban (world shop) árulják e termékeket, amelyek rendszerint nem azért népszerűek, mert fair módon termelik őket, hanem azért mert exkluzív bioportékák. 

Lelkiismereti problémák ellen

A fair trade hasznosságáról pro és kontra számos érv hozható fel, ám az tagadhatatlan, hogy egy alulról jövő kísérletből, sikeres branddé nőtte ki magát. Mára az ilyen termékeket szupersztárok mint például Angelina Jolie és Bono reklámozzák, ám a megszokott tömegtermékek hírdetéseivel szemben, itt nem a "feel high" életérzés, hanem a könyörületesség jelenti a hívószót a fogyasztó felé. 

Élesebben fogalmazva, a fair trade fogyasztó jó lelkiismerete be lesz biztosítva, hogy adományát - a koldusokhoz, hajléktalanokhoz jutatott garasokkal ellentétben - nem a szeszipar szívja fel, hanem az a valódi nélkülözők felemelkedését segíti és ő ezért tényleg magas színvonalú termékekhez jut hozzá. 

A fair trade védjegy megszerzéséhez számos előírásnak kell megfelelni, például az Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkával kapcsolatos alapvető szabványainak és az ENSZ környezetvédelmi akcióprogram ajánlásainak.
Ezenkívül a fair termékek terjesztési láncolatát is tisztasági és környezetvédelmi előírások szerint szabályozzák. 

A fogyasztó tehát elviekben biztos lehet benne, hogy például kevesebb vegyszer használatával készült, jobban ellenőrzött terméket vásárol. A fair trade termékek felvásárlása esetén meg van szabva egy- a termelőknek juttatott minimumár. Ha az átlagos piaci ár e minimum tarifa alá megy, a termelők akkor is a limitált összeget kapják áruikért. Ha viszont a piaci magasabb, mint a minimumár, a földműveseket ezen az áron fizetik ki. Ennek köszönhető, hogy a fair trade termékek rendszerint 20, vagy akár 50 százalékkal drágábbak, mint átlagosan a kisker áruk. 

A fegyver visszafelé sül el

A fejlődő országok problémáira adott- ezen szerény megoldási kísérlet éppen az ellentétes hatását éri el annak a célnak, amelyet maga elé tűzött. 

A fair trade a valóságban egy- a szegény országok gazdagparasztjainak juttatott szubvenciós rendszer (a rendszerben mintegy ötmillió termelő vesz részt). A védjegy megszerzésének költségei ugyanis 600-700 ezer forint körüli összeget tesznek ki, amelyet javarészt csak jól működő szociális szövetkezetek képesek megszerezni. 

Az átlagosan napi egy dollár alatti összegből tengődő fejlődő régiókbéli termelők többségének esélye sem marad, hogy hozzájusson a védjegyhez, így ezek rosszabb esetben elvéreznek a fair trade támasztotta konkurencia mellett.  A földönfutóvá vált termelőknek persze további megélhetésre lesz szüksége, így ez újabb erdőirtások táptalaját jelentheti. 

Strukturális szempontból pedig végképp nem változtat meg semmit, hiszen stabilan fenntartja azt a már fennálló rendszert, amely a gazdagabb országokban élőket luxusfogyasztóvá, míg a fejlődő régiók termelőit - az önellátás ösztönzése helyett - ezek kiszolgálóivá teszik. A fegyver tehát visszafelé sül el. 

A méltányos termékek nem érzékenyek a világpiac ingadozásaira, így túltermelés esetén is minden további nélkül eljutnak a fogyasztókhoz - tovább táplálva a már meglévő egyenlőtlenségeket. A mozgalom nincsen felkészülve az olyan sokkokra, mint a jelenlegi élelmiszerválság. Miközben a létfontosságú gabonákból súlyos hiány alakult ki a déli országokban, a fair trade akkor is - a legjobb minőségű földeken termelt - gyarmatárukra oszt szubvenciókat. 

Ennek a visszásságai már most szembetűnőek, hiszen amíg a világpiacon meredeken drágul a kávé és a kakaó ára, addig a fair trade termékeknél (amelyeknek a legnagyobb részét ez a két termék adja) fokozatos olcsóbbodást figyelhetünk meg. 

Arról pedig nem szól a fáma, hogy a fair traderek hogyan kerülik meg a fejlődő országokban szinte mindent behálózó korrupciót. Nehéz lenne elképzelni, hogy a törzsi oligarcháknak, vagy a helyi maffiáknak nem csurran-cseppen e pénzekből, ha másból nem legalább a szállítás költségeiből.