9 négyzetméteres palotában élnek (+videó)
Ön tudna 10 négyzetméteren aludni, reggelizni, fürdeni és mosni? Sokan csak reménykednek, hogy soha nem kerülnek ilyen helyzetbe, valaki pedig a 140 négyzetméteres lakását cseréli le egy majdnem lyukra. Pillantson bele azoknak az életébe, akik minimális költségből oldják meg az életüket, közben pedig a Földet is óvják.
Kapcsolódó cikkek
Elizabeth Turnbull többi évfolyamtársához hasonlóan azt a feladatot kapta a Yale Egyetemen, hogy álmodja meg azt a házat, ahol le tudná élni az életét. Ellentétben azonban a többiekkel, ő nem csak kigondolta, lerajzolta, hanem fel is építette a majdnem 13 négyzetméteres palotát.
Elisabethénél is kisebb házban él az a Jay Shafer, aki mintegy 9 négyzetméterre zsugorította az életterét. Shafer elmondta, hogy utál arra gondolni, mennyi káros gázt bocsát ki a levegőbe amiatt, hogy nagy lakásban él, nem akar tetemes mennyiségű meg nem újuló energiaforrást felhasználni.
James Stuart cége olyan 9 és 11 négyzetméter közötti házakat tervez, amelyet bárki megvehet, így kreatívnak sem kell lennie. A lehetőségekhez képest kényelmet nyújtó házakat pedig bárhol el lehet helyezni. A honlapjukon lévő információk szerint céljuk az volt, hogy a lehető legkevesebb selejt "termelésével" két embernek praktikus lakhelyet teremtsenek. A mini lakáshoz mintegy 5 millió forintért lehet hozzájutni.

Dee Williams úgy döntött, megszabadul 140 négyzetméteres otthonától és egy guatemalai utazás után felépítette a 7,8 négyzetméteres - ahogy ő hívja - "Kis otthonát", mindössze 2 millió forintnyi dollárból. A fűtést és az elektromos áramot is a ház tetején elhelyezett napelemek segítségével használja. Érthető módon az életét rendkívül kicsi költségből képes fenntartani.
Az utolsó házat Simon Saville építette és egészen Walesig kell utaznia annak, aki látni szeretné "Shrek házát" élőben. Weboldalán azt írja a férfi, hogy a lakást a családjának építette, az apósával és néhány önkéntes segítővel. Négy hónappal az első teendők után már be is költözhettek, miközben nagyjából 1000-1500 munkaórát és közel 1 millió forintnak megfelelő fontot fektettek az épületbe. A lakás érdekessége, hogy komposztvécéje van és olyan hűtője, amit a földből kiáramló levegővel tartanak hidegen.

A komposztvécé a székletet és vizeletet alakítja át hulladékból értékes tápanyaggá. Vidéki körülmények között bárhol megvalósítható, és némi átalakítással, plusz technológia beépítésével (például mesterséges szellőztetős ventilátorral), valójában a városokban sem lenne akadálya a vízöblítéses vécék kiváltásának - olvasható a fenntarthato.hu internetes oldal elemzésében.
Képek forrása: Simondedale.net, Flickr.com
A rovat további cikkei
- A teljes önkormányzatot letartóztatták egy brazil városban
- Az idősek szeretnek fiatalokat alázó cikkeket olvasni
- Veséjét adta feleségének a német politikus
- Shrekre hasonlít a hal - Ön szerint csúnya? (videó)
- Depardieu lesenkizte Juliette Binoche-t
- Ókori bronzlámpás került elő Angliában
- Mától lehet nézegetni az ARC-plakátokat
- Érdekli, mit csinál télen a gólya? Most nyomon követheti
- 70 éves a színes televíziózás
- Preparáltatná Gábor Zsazsa testét a férje












